I. oldal

Este van. A tábortűz környékén lázas élet folyik, férfiak és nők egyaránt teszik a dolgukat, készülnek lezárni egy újabb munkával telt nehéz napot. Alig néhány méterre innen két fiatal beszélget, a téma viszont sajnos közel sem olyan idilli, mint amit San Pasquale barátságos légköre megkövetel tőlük. Búcsúznak. A lovagot szólítja a kötelesség, a lány pedig bár fülig szerelmes, mégis maradni akar, hiszen ez az otthona, és imád itt élni. Hirtelen egy hang hallatszik a távolból. „Benedict, gyere gyorsan, baj van”. Pár másodperc múlva bérgyilkosok lepik el a főteret, a vad mészárlások és gyújtogatások közepette pedig elveszik egymás mellől a két szerelmes. Scarlett sosem akart hős lenni, de most kénytelen harcolni az életéért. Felvesz egy piszkavasat, és leüt vele néhány álarcost, ám tapasztalatlan harcos lévén végül felül kerekednek rajta a támadók, majd amikor azok már éppen a kivégzéséhez készülnek, Benedict előtűnik a semmiből, és sorra megöli őket. Nem is lehetne ennél romantikusabb befejezése a történetnek, ám az egyik bérgyilkos magához tér, és az utolsó erejével még belevágja a férfi hátába a kését.

Scarlett még aznap éjszaka különös álmot lát, a Halállal beszélget, aki a lányának nevezi őt, és felajánlja, hogy segít felkutatni azt, aki felelős a szerelme haláláért. Vezérelje őt a bosszú, vagy szolgáltasson igazságot, a lényeg, hogy nézzen szembe a sorsával, és Benedict békében nyugodhat. A lány bár nem tudja, hogy ez most csak egy álom volt-e, vagy egy igazi látomás, de másnap reggel felkelve az ágyából meghozza élete legnagyobb döntését. Útnak indul, elmegy Velencébe, és elégtételt vesz a sérelmeiért

A Venetica a 16. századi reneszánsz Itáliában játszódik, az események pedig a túlvilági erők mindeddig féltve őrzött titkaiba is bevezetnek minket. Kiderül, hogy Benedict gyilkosainak vezére nem más, mint a túlvilág ura, akinek a hatalma úgy megerősödött, hogy már az őt nemrégiben kinevező, halandó papokból álló titkos szervezet tagjai sem tudják megállítani. A gonosz varázsló világuralmi terveket szövöget, és pusztulásba vezeti a Földet, ám nem véletlen, hogy a Halál hősünket küldte csatába ellene, Scarlett ugyanis egyaránt rendelkezve a halandók és a túlvilágiak erejével, szembe tud szállni a gonosszal. De képes lesz egy szerelmét gyászoló, bosszúra éhes, törékeny kislány egymaga helyreállítani a világok közti egyensúlyt? Csak rajtunk múlik!

II. oldal

A játék kellemes egyvelege lett az akció és az RPG stílusoknak (bár utóbbi szokás szerint eléggé el van nyomva). Epikus harcokban vehetünk részt, hatalmas csatákat vívhatunk a gonosz seregeivel, lekardozhatunk bárkit, aki él és mozog körülöttünk, a kalandjaink mégis varázslatos, szerepjátékos környezetben zajlanak. A városok, és az azokat körülvevő hegyek teljesen szabadon bejárhatóak, nincsen megszabva, hogy mikor merre mehetünk, és kivel beszélgethetünk, a játék meghagyva nekünk a felfedezés örömét, már az első percek után elengedi a kezünket. De a továbbjutásunk nem csak úgy biztosított, ha megtaláljuk a helyes utat, és megküzdünk mindenkivel, ennél ezúttal is többről van szó.

Kalandjaink során kisebb-nagyobb szívességeket kell tennünk a helybéli lakosoknak, és mindig van valami, ami megakadályozza, hogy tovább tudjunk menni. Barlangtisztogatásokkal és kincsvadászatokkal teli, questekben bővelkedő, több órás játékidőre kell tehát számítania annak, aki belép a Venetica világába, ám nem kell megijedni, sok hasonszőrű címmel ellentétben az események ezúttal teljesen átláthatóak. Az inventory-ban még egy részletes játéknaplót is találhatunk, ami leírja, hogy mit csináltunk, a döntéseink milyen hatással voltak a játékmenetre, miket értünk eddig el, min dolgozunk éppen, és mire van szükség, hogy közelebb érjünk küldetésünk céljához.

A harcrendszer hibátlan lett, a fegyverünket egyetlen gombnyomással elő tudjuk venni, és már mehet is a nagy összecsapás. A kardozás alatt kedvünkre lehet bukfencezni és cselezgetni, de persze az eredményt ezúttal is az dönti el, hogy kin mekkora erősségű páncél van, és milyen fegyverrel indul csatába. Ezért érdekes a menüben mindig naprakészen tartani hősünk felszereléseit, illetve sűrűn látogatni a helyi NPC-ket is. A kovács testre tudja nekünk szabni az ellenségektől zsákmányolt páncélokat és megjavítja a törött fegyvereket. A trénernél új harci képességeket tanulhatunk, a tanár a különleges képességeinken képes csiszolni, míg a kereskedőnél zsíros üzleteket köthetünk. A kalandok során zsákmányolt cuccok itt komoly aranyra válthatóak be, de vehetünk ételt, illetve különböző fontos kiegészítőket is. A szerepjáték elemek miatt pedig nem érdemes elfeledkezni a fejlődésről sem, tapasztalatpontjainkat elkölthetjük életerőre, varázsláshoz szükséges mentális energiára, illetve alkonyforrásra is, mely ha teljesen fel van töltve, visszatérhetünk vele a halálból.

III. oldal

Hősünk rengeteg különleges képességgel rendelkezik, melyek mind-mind színesítik az élményt. Van olyan varázslat például, ami jelzi, hogy merre menjünk, ha eltévednénk, míg a másik megmutatja, hogy merről jöttünk, vagy hogy a körülöttünk lévő madarak mit látnak a magasból. Persze harci mágia is akad szép számmal, például rá tudjuk uszítani ellenségeinkre a környék hollóit, el tudjuk szívni az életenergiájukat, sőt beszélhetünk a halottakkal, és fel tudjuk éleszteni az elesetteket is, magunk mellé állítva őket a csatában. A játékélmény tehát szuper, legalábbis az lenne, csak van itt néhány dolog, ami nagyon nem tetszett nekünk a teszt során.

A napfényes tájak, és a boldog emberek lakta háborítatlan városok nem illenek a háttérsztori világvége hangulatához, a rajzfilmes karakterek pedig még komolytalanabbá teszik az egészet. A helyszínek túl barátságosak, az ellenfelek egy cseppet sem félelmetesek, olyan az egész mintha egy gyerekjátékkal lenne dolgunk, mégis érezhetően mély és embert próbáló az egész. Persze a Venetica azoknak készült, akik a sok akciójáték után egy kicsit komolyabb kalandokra vágynak, de a popularitás oltárán mint mindig, ezúttal is sikerült feláldozni a fogyaszthatóságot. És most a designról beszélünk, nem a technikai dolgokról, pedig abban sem remekeltek a német fejlesztők. A grafika nem a legszebb, a kép nagyon recés, a textúrák mattak, a szereplők mozgása darabos és mű, a bejárható terület szörnyen kicsi, ezek tudatában pedig hiába szeretnénk, nem tudunk elismerően tekinteni a játékra.

A hangok átlagosan lettek, a zene jó és noha a szinkron nem kiemelkedő, alapjaiban nincsen gond vele sem. Szavatosság terén hasonlóan közepesen teljesít a Venetica, az ember késztetést érez rá, hogy végigvigye a történetet, és megismerje a fejleményeket, felkutassa az új helyszíneket, de valahogy nincs akkora vonzerő benne, mint egy komolyabb Black Isle vagy BioWare termékben. Kategóriáján belül tehát egy feledhető alkotással van dolgunk, a játék nem rúg labdába az igazi nagy címek mellett, mégis jó vele játszani, hosszú órákra ki tud szakítani a való világból, és talán ami a legjobb benne, hogy meghozza az ember kedvét a komolyabb szerepjátékok kipróbálásához. És ha így nézzük, a Venetica tökéletes belépő lehet a stílusba, hiszen nem várhatjuk el mindenkitől, hogy Dungeons & Dragons szabálykönyvvel a hóna alatt szülessen meg, az embereket fertőzni kell, fel kell nyitni a szemüket, hogy létezik világ a két óra alatt végigtolható címeken túl is.

IV. oldal

Többjátékos mód nincsen a Veneticában, a hősnő egyedül dolgozik, nincs szüksége segítségre, bármennyire is esetlennek tűnik eleinte, ahogy tipeg a kis cipellőjében, a szakadt hálóingjét húzogatva szüntelenül. De végül felnő, és beutazza velünk a világot, csak egyet véssünk jól az eszünkbe. Mentsünk. Rendszeresen. Bármilyen meglepő is, a játékban nincs autosave, így a halálunkkor onnan kell folytatnunk, ahol legutóbb elmentettük az állást. Ha az öt órával ezelőtt volt, akkor onnan, ha egy perce, akkor onnan.

Összességében nem lett rossz játék a Venetica, még a kis komolytalanságaival együtt is szerethető. Jó a harcrendszere, ügyesen másolja a nagy RPG-k legfontosabb játékelemeit, és bár nem egy kiemelkedő alkotás, és nem is úgy fogunk rá tekinteni, mint életünk legnagyobb élményére, azért az ünnepek alatt remek szolgálatot nyújtott. Amikor már végigvittünk minden új megjelenést, és kezdtünk belefeledkezni a karácsonyi pihenésbe, egyszer csak előkerült a semmiből, és boldoggá tette az év utolsó napjait.

Platformok: PC, Xbox 360

Tesztelt platform: Xbox 360