Az Android Dev Summit alatt a Google sok olyan változásról beszélt, ami főleg a fejlesztők számára lesz lényeges a jövőben, de néhány dolog a felhasználói élményre is közvetlen és jelentős hatással járhat. A keresőóriás egyebek mellett kitért arra, hogy az alkalmazások készítőinek érdemes lenne megfontolni, hogy sötétebb grafikus felületet használnak, vagy nyújtanak opcionálisan sötét módot, mert az több szempontból is előnyös lehet.

A felhasználók sok esetben lobbiztak már azért, hogy egy-egy program esetében kapjanak sötétben használható módot. Ennek az egyik legfontosabb előnye abban mutatkozik meg, hogy este a szem számára sokkal kényelmesebb az eszköz és az alkalmazások használata. A navigációs appoknál például elképzelhetetlen az élet az éjszakai mód nélkül, ami elsötétíti a kijelzőt. Viszont a Google most azt szeretné elérni, hogy ez általánossá váljon, ám a keresőóriás most egy másik igazán fontos pozitívumot, az alacsonyabb fogyasztást emelte ki. A mobiloknak az üzemideje alacsonyabb fényerővel jelentősen kitolható, ezt mindenki tudja, viszont az AMOLED technológiás eszközöknél még jelentősebb lehet a spórolás olyan esetben, amikor sok a kijelzőn a teljesen sötét rész (ehhez az sem kell, hogy alacsony legyen a fényerő), ezeken a területeken ugyanis akár ki is kikapcsolhatnak a képpontok. Szóval a sötétmód legnagyobb győztesei azok a felhasználók, akik AMOLED-es kijelzővel szerelt készülékkel rendelkeznek, például a Google Pixelekkel.

Galéria megnyitása

A vállalat az Android Dev Summit alkalmával részletesen beszélt arról, hogy egy-egy módosítással a programokon mennyit lehet spórolni, és hogy milyen fogyasztáscsökkenéssel járhat egy jól tálalt sötét mód. A Google Térkép esetében például egy Pixel 3-nál az éjszakai opció élesítésével 63%-kal esik a fogyasztás azonos fényerő mellett. A YouTube futatásakor pedig maximális fényerőre tekert lejátszás közben 60%-kal lehet lentebb faragni az energiafelhasználást, 50 százalékos szintnél pedig 14%-os spórolás érhető el (persze ez csak egy példa, egy másik jelenetnél azonnal eltérő lenne a fogyasztáscsökkenés mértéke). Arra is rámutatott a keresőóriás, hogy a fekete mellett a például a piros és a zöld színek használatával is alacsonyan lehet tartani a fogyasztást, de a kék és a fehér már kerülendő, ha az energiahatékonyságról van szó.

Galéria megnyitása

Egyébként érdekes, hogy ennyi időt kellett arra várni, hogy ezzel így foglalkozzon a Google, miközben a mobilok fogyasztása (valamint akkumulátoruknak mérete) állandó probléma, és a kezdetek óta lehetett tudni, hogy az AMOLED kijelzős eszközöknél (amiből mostanra nagyon sok került forgalomba, elsősorban a Samsung révén) sokat lehet nyerni a fogyasztáson a sötétebb grafikus felület bevetésével. Mégis a fehér dominál a Google legtöbb programjában, és a Material Design grafikus irányzatnál is a fehér a legtöbbet előtérbe kerülő szín. Az viszont üdvözölendő, hogy az utóbbi hónapokban a vállalat egyre több applikációjánál bukkan fel a sötét mód, aminek az elterjedése remélhetőleg most már tényleg fel fog pörögni. És az Android Q talán már rendszerszintű sötét móddal fog szolgálni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
kazsakke
kazsakke
2018. nov. 13. 10:19
#4

zsenialis clickbait cim :D

grrrgo
grrrgo
2018. nov. 20. 16:09

A DOS már 25-30 éve tudta ezt! (Ezek akkor tudtak valamit! A könyvelők is szívesebben használnak sötét háttér mellett zöld betűket.)

Szefmester
Szefmester
2018. nov. 12. 22:38
#3

Jééé.. valaki használja az eszét, és elfelejti a marketingesek által kitalált vakító fehér hátterű szarságaikat?

BiroAndras
BiroAndras
2018. nov. 13. 12:55

Nem látom, hogy hol van ebben a marketing.
Akkor lett a fehér háttér az alap, amikor az átlagember elkezdte szövegszerkesztésre és táblázatkezelésre használni a PC-ket. Ugyanis a papír, amivel addig dolgoztak, fehér. Ez csökkentette a digitális átállás sokkját. Ráadásul, ha készítessz egy dokumentumot, amit ki akarsz nyomtatni, akkor célszerű úgy megjeleníteni ahogy nyomtatva lesz. Valamint viszonylag kevés ember vitte magával a CRT monitort az ágyba.

Resike
Resike
2018. nov. 12. 21:25
#2

És erre 20 év után jöttek rá?

FELULET
FELULET
2018. nov. 13. 8:07

20évvel ezelőtt mondjuk nem rohangáltak AMOLED telefonokkal az emberek, így ott semmit sem spóroltak volna de nvm...

prohlep
prohlep
2018. nov. 12. 17:37
#1

Van olyan szem-hiba, amely fehér alapont fekete betűkkel nem jön ki, de fekete alapon fehér betűkkel kifejezetten zavar, ellehetetleníti a hosszabb olvasást.

Bihus
Bihus
2018. nov. 13. 13:09

Érdekes, hogy itt is mindenki máshogy látja. Akkor jó az, ha van opció.

Vissza az oldal tetejére