A planéta 390 fényévre található a Földtől, és egy kicsit kisebb, mint a Jupiter. A forró jupiterek közé tartozó exobolygó a Naptól való Merkúr távolságának tizedére kering saját csillagától. Az égitest az extrém közelség miatt kötött keringésű, vagyis mindig ugyanazon oldalát fordítja a központi objektum felé.

A nappali oldal így rendkívül forró, több ezerszer nagyobb mennyiségű sugárzás éri, mint a Földet. A 2400 °C-ig hevülő légkörben a vas is elpárolog, és mivel az éjszakai oldal jóval hűvösebb, a hőmérséklet-különbségből adódó szelek erre az oldalra hajtják a vastartalmú felhőket. A hidegebb oldalon pedig a fémek cseppekbe kondenzálódnak, is lehullanak a bolygóra.

A felfedezésről beszámoló svájci kutatócsoport tagjai az Európai Déli Obszervatórium VLT nevű chilei távcsövével akadtak rá a különös bolygóra. Az égitest légkörének összetételét az ESPRESSO nevű spektroszkóp segítségével tanulmányozták, amelynek ez volt az első tudományos megfigyelése. A műszert pontosan annak reményében állították üzembe, hogy eddig nem tapasztalt részletességgel szállíthat majd információkat a távoli bolygók atmoszférájáról, amit a WASP-76b kapcsán bizonyított is.

A vizsgálatok alapján a csillagát kevesebb mint két földi nap alatt megkerülő bolygó éjszakai oldalán 1000 °C-kal van „hűvösebb”, mint a nappalin. Bár az éjszakai oldal sötétsége miatt a Földről közvetlenül nem vizsgálható, ahogy bolygó korongja mentén kirajzolódó légköri sávon átsüt a csillag fénye, abból következtetni lehet az atmoszféra összetételére.

Így derült ki, hogy a légkör más forró jupiterekhez hasonlóan vasgőzt is tartalmaz, amelynek eloszlása azonban egyenlőtlen. Ahol a nappali oldal átmegy az éjszakaiba, ott jelen van a vasjel, ahol viszont az éjszakai oldal ismét nappalira vált, ott nincs nyoma a fémnek. Erre a szakértők szerint a már említett jelenség lehet a magyarázat, vagyis hogy az éjszakai oldalba való átmenet jelentős hőmérséklet-csökkenése nyomán a vas eső formájában lehullik a felszínre, és ezért nem látszanak a vasfelhők a hajnali átmeneti részen.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

23 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Meteoreso
Meteoreso
2020. márc. 14. 18:02
#4

Miért az jobb amikor a Titánon metáneső esik ? Az már meteoreső :D

Olyan nincs hogy a víz az folyadék :) 4 halmazállapot van és közöttük váltanak az anyagok, kivéve mikor ugrik egyet. Attól meg hogy egy bolygó nem forog a tengelye körül még a csillaga körül forog, (galaxisoknak fekete lyuk a közepe).

karhu
karhu
2020. márc. 14. 16:04
#3

Egy valamit nem értek. Ha a hajnali oldalon nem melegszik fel a "vas" és így nem kerül át a napos oldalra, akkor hogyan tud a folyamat fennmaradni? Azt írják, hogy a bolygó nem forog a tengelye körül.

kvcsbay
kvcsbay
2020. márc. 16. 11:27

@karhu Ahonnan elpárolog, annak a helyére visszafolyik onnan ahova leesik :-). Ugyanúgy mint nálunk a víz.

Ami nekem furcsa az az, hogy a vas elég nehéz elem, és mégis az van a felszínen. Valószínűleg a könnyebb elemek nagyrészét elfújta a napszél, de azért egy olyan bolygónak ami kb Jupiter nagyságú és vas van a felszínén, elég nagy lehet a gravitációja is, hogy csak úgy elfújjon a vas alatt mindent. (Ha vas van a felszínen akkor alatta vagy ugyanúgy vas van, vagy még nehezebb elemek.

Amúgy meg előbb utóbb mindenből vas lesz :D

axe
axe
2020. márc. 12. 20:15
#2

néha vicces ezeket olvasni, miközben azt nem tudjuk pontosan mi van a lábunk alatt 2km mélyen

axe
axe
2020. márc. 15. 11:05

@Szefmester  kár folytatni, nem hiszem, hogy metallurgiához hangyafasznyi közöd is lenne. további szép napot

weri
weri
2020. márc. 12. 20:08
#1

"vas esők jönnek és el indulok, várhatsz rám le vasalva" :D

Vissza az oldal tetejére