A legújabb kutatási eredmények azt sugallják, hogy a Naprendszer legbelső bolygója nem feltétlenül ott keletkezett, ahol ma kering, hanem lehetséges, hogy központi csillagunktól jóval távolabb formálódott, és csak később vándorolt jelenlegi pályájára. A Merkúr kutatásának történetében a legújabb fordulatot a NASA Messenger szondája hozta, amely 2008-ban a bolygó felé közeledve vulkáni hamut, illetve egyéb, robbanásos kitörésekre utaló nyomokat fedezett fel annak felszínén.
Ez rendkívüli módon meglepte a kutatókat, a Földön ugyanis explozív kitörések akkor következnek be, amikor a magma illékony gázokkal és vízzel keveredik. Ha viszont a Merkúr ott formálódott volna, ahol jelenleg is létezik, az illékony anyagoknak a Nap közelsége miatt 4,5 milliárd évvel ezelőtt, az égitest létrejötte során el kellett volna párologniuk annak anyagából. Felmerült annak lehetősége, hogy a kitörések ekkor, tehát a bolygó keletkezésének idején történtek meg, amikor ezek a gázok végleg elhagyták a Merkúrt.
A rejtély megoldására adatok hiányában várni kellett. 2011-ben aztán a Messenger végre pályára állt a Merkúr körül, így végre lehetőség nyílt arra, hogy a szakértők közelebbről is megvizsgálják a kürtőket. Timothy Goudge, a Brown Egyetem kutatója és kollégái összesen 51 hamulerakódás és vulkáni kürtő nagyfelbontású képét elemezték az elmúlt évek során, és úgy találták, hogy ezek némelyike jobban erodálódott, mint a többi, ez pedig arról árulkodik, hogy nem egyszerre keletkeztek. Akadtak ráadásul olyan kürtők is, amelyek becsapódási kráterekben találhatók, és mivel ez utóbbiakat némileg egyszerűbb datálni, megállapítható, hogy a Merkúrt 1−3,5 milliárd éve időről időre robbanásos kitörések rázták meg.
Mindezek alapján viszont nehéz elképzelni, hogy a Merkúr valóban a Naphoz ennyire közel formálódhatott, így a szakértők alternatív elméletekkel álltak elő. David Rothery, az Open University kutatója, aki szintén azonosított néhány meglepően fiatal vulkáni kürtőt a Merkúr felszínén, szintén úgy véli, hogy a bolygó távolabb keletkezhetett, és csak formálódását követően vándorolt be mostani pályájára. A csillagászok már korábban is felvetették, hogy a Naprendszer gázóriásai jelentősen megváltoztathatták helyüket a korai időszakban, így nem elképzelhetetlen, hogy valami hasonló a Merkúrral is megtörténhetett, esetleg pont a vándorló óriásbolygók gravitációs hatásának következtében.
A Merkúr vulkanizmusa még egy korábbi elméletet kétségbe von a bolygó keletkezésével kapcsolatban. A kutatók nagy része egészen mostanáig úgy vélte, hogy a fiatal Merkúr egy nagyobb test becsapódása következtében elvesztette kérge és köpenye jelentős részét, és ez a magyarázat arra, hogy miért olyan hatalmas a magja a többi réteg vastagságához mérten. Egy hasonló becsapódás azonban biztosan eltávolította volna a Nap melegétől esetleg elrejtőzni képes illékony gázokat is, lehetetlenné téve a későbbi vulkáni robbanások bekövetkeztét.
A következő Merkúrra irányuló küldetés talán választ adhat a kérdésekre. Az európai és japán szervezésben készülő BepiColombo űrszonda a tervek szerint 2016-ban indul útjára, és 2024-ben áll pályára a bolygó körül, minden eddiginél érzékenyebb műszereket szállítva magával. „Ha már többet tudunk a Merkúr összetételéről és geológiai fejlődéséről, világosabb képet kapunk arról is, hogy formálódhatott” – mondja Rothery, aki a BepiColombo tudományos csapatának is tagja.
