VÁLTOZOTT AZ APP STORE FIZETÉSI SZABÁLYZATA – AZ APPLE AZ EGYIK KEZÉVEL ADOTT, A MÁSIKKAL ELVETT

Már lehet külső fizetési rendszert használni az App Store-ban található alkalmazásoknál, de a cég ugyanúgy igyekszik megsarcolni a tranzakciókat.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. jan. 22. 7:52
Változott az App Store fizetési szabályzata – Az Apple az egyik kezével adott, a másikkal elvett

Az Apple és a Google hosszú ideje kapja a kritikákat amiatt, hogy jelentős, akár 30 százalékos részt követel az alkalmazásokkal kapcsolatos kifizetésekből. Emiatt több per is volt az utóbbi időben, és az Epic-Apple párharc most zárult le. Ennek eredményeként pedig az App Store szabályzata is módosult a fejlesztőknek kedvező módon, mégsem felhőtlen az öröm.

Az eddigi legjelentősebb piacterekkel kapcsolatos per alakult ki az Epic Games és az Apple összecsapásából, és a Legfelsőbb Bíróság az ítélet részeként rendelte el, hogy az Apple változtassa meg a fizetési platformok használatára vonatkozó szabályzatát. Az App Store keretében egészen eddig a cupertinóiak megakadályoztak minden olyan próbálkozást a fejlesztők részéről, ami külső fizetési szolgáltatások bevonására irányult. Mostantól viszont már más lesz a helyzet.

A továbbiakban a fejlesztők gondoskodhatnak alternatív fintech platformok használatáról.

Az App Store új szabályzata már részletes leírást biztosít arra vonatkozóan, hogy miként tudnak a fejlesztők számukra ideálisabb szolgáltatásokat bevonni például az alkalmazásokon belüli kifizetések esetén. Ez mindenképpen jó hír, azonban közel sem olyan jó, mint amire számítottak a fejlesztők. Ugyanis az Apple továbbra sem adja fel a partnerei megsarcolását.

Eddig a fejlesztőknek a legtöbb esetben 30 százalékos részesedét kellett fizetni az Apple részére a különböző tranzakciókból, ha azonban egy alternatív platformot választanak az emberek, akkor onnan már „csak” 27%-ra tart majd igényt a vállalat. Legalábbis abban az esetben, ha nagy partnerről van szó, aki jelentős forgalmat bonyolít.

Ahogy eddig is volt, úgy továbbra is van egy könnyítés a kisebb fejlesztőknek, akik részt vesznek az App Store Small Business Programban. Ebben olyan cégeknek van helye, akiknek a forgalma 1 millió dollár alatt alakul. Ezektől a fejlesztőktől az Apple nagyvonalúan csak 15%-os részesedést szed a saját fizetési rendszerén keresztül. Ha pedig a jövőben egy alternatív kifizetési rendszert használnak a kisebb cégek, akkor már megúszhatják a tranzakciókat egy 12 százalékos levonással.

Miután kiderült, hogy mi lesz az új formáció, az Epic Games azonnal kijelentette, hogy nem elégedettek az App Store új szabályzatával sem. Tim Sweeney kijelentette, hogy teljesen versenyellenes a módosítás, és aláássa a bíróság határozatát az ügyben. Persze ez a legkevésbé sem meglepő, minden bizonnyal az Apple sem számított másra, mikor meghatároztak a 27 és a 12 százalékos levonásokat.

A változás kapcsán más fejlesztők is felemelték a hangjukat. A Spotify szóvivője, Jeanne Moran úgy nyilatkozott, hogy az Apple szemmel láthatóan semmitől sem riad vissza, ha arról van szó, hogy meg kell védenie a profitját. Úgy véli, hogy a vállalatnak hatalmas nyeresége származik a fejlesztők bevételeinek megfejéséből, és továbbra is a lehető legtöbbet akarják kihozni az alkalmazás piactéren kialakított monopóliumból.

Az App Store változása csak az Egyesült Államokra vonatkozik, szóval Európában nem lehet más fizetési módokat használni a hajszálnyit alacsonyabb „adózás” érdekében. A Spotify illetékese ki is jelentette, hogy reményei szerint az EU-ban olyan határozat születik majd ezen a fronton, ami megakadályozza az ilyen visszaélést.

Galéria megnyitása

Korábban megalakult a CAF (Coalition for App Fairness) szervezet, aminek egyebek mellett az ilyen visszaélések letörése a célja. Ennek nemcsak a Spotify és az Epic Games, de a Tile, a Match Group (Tinder), a Blockcain és még sok más fejlesztőcsapat is a tagja.

A CAF is megszólalt az ügyben: „Az Apple lépése a bíróság döntésének való „megfelelésre”, nem válik a fejlesztők és a fogyasztók javára. Ezek a változtatások semmit sem tesznek a fogyasztók választási lehetőségeinek javításáért, sem az alkalmazáson belüli vásárlások árainak csökkentéséért. És nem hoznak változást az Apple körbebástyázott in-app fizetési rendszerében.”

Egyelőre tehát megnyugvás helyett inkább csak felpaprikázott hangulatot eredményezett az App Store változása.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Busterftw
Busterftw
2024. jan. 22. 22:43
#4

"és aláássa a bíróság határozatát az ügyben"

Lol, már az első perben is azt mondta a bírónő, hogyha lenne alternatív bolt/tranzakciós lehetőség, az Apple attól még ugyanúgy beszedheti a fee-t.

De a monopóliumozás is marhaság, mert azt is meghatározták, hogy nincs.

Busterftw
Busterftw
2024. jan. 24. 18:27

@Resike Szerintem az Epic es az Apple kozott az Epic vergodik.
Fogy a Fortnite love, az EGS masszivan veszteseges, ennyit a 12%-os feerol.

Resike
Resike
2024. jan. 22. 16:34
#3

Na megint megszarkeverte a cefrés hordót a birkapásztor. Gondolom sokáig fog élni ez is mint a véroxigénszint szenzor.

humaniod
humaniod
2024. jan. 22. 15:57
#2

Ha egy piacon már túl nagyra nőtt a részesedésem, akkor jönnek a monopóliumellenes intézkedések. De ha lekerítem magamat egy kerítéssel, akkor ezeket megúszhatom.
Tök logikus a jogrendszer. Ja, nem.

Busterftw
Busterftw
2024. jan. 23. 15:17

@humaniod Oh dehogynem, amikor elinditod az telot, el kell fogadnod hogy az iOS-t csak licenszeled, az nem a tied.
Ne csinaljunk mar ugy 2024-ben, hogy az user nem tudja mit fog hasznalni, az Apple nem arul zsakbamacskat.

Termeszetesen a teloval azt csinalsz amit akarsz, de licenszelt iOS nelkul sok minden ertelmeset nem.

KikiGames
KikiGames
2024. jan. 22. 11:14
#1

Nem egyik kezével ad másikkal elvesz. Nem. 

Konkrétan mindenki szájába szarik az Apple. És aki ezután még védi a céget arra nem tudok mit mondani. Bíróságon elvesztett perről úgy kisétálni hogy ez a nagy "megoldásuk" felháborító!

Resike
Resike
2024. jan. 23. 16:13

@Mosdatlan_falusi Te most birkaként miért háborogsz az androidosokon? Vagy szarkeverő vagy? Akkor ne keverd a szart és probléma megoldva...

Vissza az oldal tetejére