VÁLTOZATLAN ÁRAKON NYÚJT TÖBBET AZ IPHONE 16 GENERÁCIÓ MINDEN TAGJA

Új kamera kezelőszerv, nagyobb képernyők a Pro modelleknél, hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény, és mesterséges intelligencia minden mennyiségben – így lehet tömören összefoglalni az új iPhone modelleket.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. szept. 9. 21:50
Változatlan árakon nyújt többet az iPhone 16 generáció minden tagja

Az Apple az előzetesen bejelentett időpontban bejelentette az iPhone-ok új generációját, és a vállalat szakemberei most is igyekeztek úgy tovább növelni a sorozat fényét, hogy az olcsóbb iPhone 16 modellek még lentebb szakadtak az iPhone 16 Pro sorozatról. Az előzetes információk alapján az Apple abban bízik, hogy ezáltal még több vásárlót lesz képes a prémium modellek irányába terelni.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően az iPhone 16 és 16 Plus modellek továbbra is 6,1 és 6,7 hüvelykes megjelenítőket használnak, miközben az iPhone 16 Pro és 16 Pro Max növekedésnek indult. A prémium készülékek már 6,3 és 6,9 colosak lettek, az eddiginél is vékonyabb káva alkalmazása mellett. A felbontások arányosan változtak, a képernyő jellemzői nem módosultak a méret átalakulásával.

Galéria megnyitása

A Dynamic Island kialakítás maradt az eszközöknél, és már 2000 nites fényerőre képes az iPhone 16 páros is, ennek köszönhetően jobb lesz a láthatóságuk erős napsütésben. A 120 Hz támogatásról viszont továbbra is csak álmodni lehet. Új Ceramic Shield üveget használ az Apple az iPhone 16 szériánál, ami az eddiginél 50%-kal strapabíróbb. A cég azt is hozzátette, hogy a riválisnál kétszer jobb, de az nem derült ki, hogy itt pontosan milyen üvegre kell gondolnunk.

Galéria megnyitása

Az Apple az iOS 18 operációs rendszerrel indítja el az iPhone 16 szériát. Az új felület animációkban rendkívül gazdag, nagyon látványos, és minden eddiginél több átalakítási lehetőséget nyújt, olyan szinten lehet testreszabni, mint az Androidot – ez kicsit meg is osztotta az iPhone közösségét. Ennél azonban lényegesen fontosabb, hogy bevezetésre kerül az Apple Intelligence számos különböző mesterséges intelligencia fejlesztéssel. Melyeknek részben egyébként csak később jönnek, ezt is hozzátette a cég.

Galéria megnyitása

Az MI funkciók egy része online kapcsolatot igényel, egy másik rész pedig már offline üzemre képes a megfelelő eszközökön. Megújul az Apple Intelligence érkezésével a Siri, az eddiginél gördülékenyebben lehet majd használni és több dologra lesz képes. Nagyon sok generatív MI funkcióról beszélt a bemutatón a vállalat, szóba került a Genmoji hangulatjel generáló, szó volt az OpenAI partnerségről, és persze az adatvédelem sem maradhatott ki. Kiemelte a gyártó, hogy a személyes adatokat nem fogja tárolni, csak engedély mellett használja fel, és minden szinten az eddigi legnagyobb biztonságra fog ügyelni.

Galéria megnyitása

Tavaly az Apple bevezette a Művelet gombot az iPhone 15 Pro modellekkel, idén pedig ezt már az olcsóbb készülékek is megkapták, mind a négy mobiltelefonon ott van ez a kezelőszerv, és a régi kapcsoló a múlté. Továbbá megjelent már a teljesen új kamera vezérlő is, melynél korábban azt pletykálták, hogy csak a zászlóshajónál lesz elérhető, de nem így alakult. Ez egy érintésérzékeny felület zafír kristályüveggel lefedve. Egy érintéssel elindítja a kamerát, még egy érintésre fotóz, hosszan nyomva tartva videót indít, a csúsztatás gesztussal pedig zoomol, később pedig több funkciót is kapni fog. A Taptic Engine ad majd visszajelzéseket a használata során.

Galéria megnyitása

Az iPhone 16 és 16 Plus kameramodulja át lett rendezve, de a főkamerája nem hoz újat, 48 MPixeles szenzort használ hibrid stabilizátorral és F/1.6-os rekeszértékkel. Lehet vele többféle felbontási módban fotózni, amit már láttunk korábban az Apple-nél, és a 2-szeres szenzorzoomot is támogatja. Az ultraszéles látószögű kamera már mutat némi előrelépést, nagyobb lett a szenzor, és jobb lett az optika, így sokkal több fényt tud befogadni, és lehetővé teszi a makrózást is, ami örömteli. Ezek a modellek már 4K60 minőségben gondoskodnak Dolby Vision támogatásról, a térbeli videózás is támogatott, és ki tudják szűrni a szélzajt a felvételek hangjából.

Galéria megnyitása

A főkamera az iPhone 16 Pro és 16 Pro Max esetében sem változott sokat, az Apple arról beszélt, hogy ez már új generációs egység, de ugyanúgy a 48 MPixeles, és a pixelösszevonás után 2,44 mikronos pixelmérettel dolgozik, mint az elődje, és az optika is maradt F/1.78 apertúránál. Tavaly az ultraszéles látószögű kamera nem fejlődött, most az tett egy nagy előrelépést, már az is 48 megapixeles szenzort használ, 1,4 mikron lehet a pixelmérete összevonással, és támogatja a makrózást. A 12 MPixeles, ötszörös zoomkamerát pedig már az iPhone 16 Pro is megkapta a tetraprizmás optikával, ennél jelentősebb fejlesztés most nem történt.

Galéria megnyitása

Az Apple nagyon erős a szoftveres képfeldolgozásban, és a HDR például új szintre fog lépni a mostani generációval. Már lesznek speciális stílusokhoz külön HDR beállítások is, így például egy fekete-fehár fotó elkészítésénél a HDR kimenet még jobb lesz. A fotók stílusát a felvételek elkészülte után is azonnal lehetőség lesz alakítani. A videózás már 4K120 (ProRes) minőségben lesz támogatott, így a videósoknak még több lehetősége lesz a tartalomgyártás során. A hang is jobb lesz már a térbeli hangzás révén. A Facetime kamera jelen állás szerint nem változott.

Galéria megnyitása

Az elmúlt években az olcsóbb iPhone-ok az előző éves lapkákat használták, ídén viszont az Apple taktikát vált ezen a területen is. Az iPhone 16 és 16 Plus páros az Apple A18 rendszerchipet használva lépett a színre, a zászlóshajókban pedig az Apple A18 Pro lapka dolgozik. Tehát mindenhol új egység állt munkába.

Galéria megnyitása

Az A18 a korábbi megoldáshoz képest kétszer erősebb 16 magos Neural Engine-t és nagyobb memóriasávszélességet hoz. Hatmagos a CPU, kettő teljesítményfelelős és négy darab hatékonyságra hangolt egység van benne, a GPU is lényegesen erősebb lett, már a ray tracinget is támogatja. A CPU 30%-os gyorsulást hoz, az IGP pedig 40%-kal lett izmosabb. Az Apple A18 már 3 nm-en készül, így nagyon hatékony is, azonos tempó mellett 35%-kal kevesebb energiát fogyaszt, mint a korábbi A16 Bionic.

Galéria megnyitása

Az A18 Pro is egy 16 magos Neural Engine-t alkalmaz 35 TOPs számítási kapacitással, ami már az előző generációnál is ugyanígy alakult, ezzel tehát túl nagyot még nem lehet villantani. Ami sokat javult, az a GPU, ugyanis a ray tracinget például kétszer jobban bírja már, a CPU azonban csupán 15%-os tempónövekedéssel kecsegtet az általános igénybevétel, valamint az Apple Intelligence gyorsítása során egyaránt.

Galéria megnyitása

Az elérhetőbb iPhone 16 páros 128 GB tárhellyel indít, és megrendelhető lesz 256 és 512 GB-os változatban is. Az iPhone 16 Pro modelleknél maradt a széthúzás, a 16 Pro még ugyancsak megvásárolható lesz 128 GB-tal is, a 16 Pro Maxnál pedig már 256 GB a háttértár alaphangon. Egészen 1 TB-ig el lehet menni a csúcsmodelleknél, ami főleg azoknak lehet majd érdekes, akik sokat videóznak.

Az 5G támogatás mellett innentől biztosított lesz már a Wi-Fi 7 szabvány is, ezt kiemelte a cég, de részleteket nem tette hozzá. Az Apple elindítja a műholdas üzenetküldés szolgáltatást, már nemcsak segélykéréseknél. Az SOS üzenetküldés is több országban fog menni a továbbiakban, a szabad üzenetküldési opció pedig az USA-ban és Kanadában indul először. Az RCS támogatásról nem meglepő módon hallgatott a bemutatón a cég.

Galéria megnyitása

Fekete, fehér, kék, zöld és rózsaszín változatokban lesz megvásárolható az iPhone 16 és 16 Plus duó, az eddigiektől eltérő árnyalatokat használ most az Apple az egyes színeknél. Az iPhone 16 Pro és 16 Pro Max pedig fekete, fehér, ezüst és arany változatokban jön, ez utóbbit a „sivatagi” fantázianévvel illette az Apple. A titán keret maradt a csúcsgépeknél, de a felületkezelés a kritikák hatására változott.

Galéria megnyitása

Az iPhone 16 Pro modellek továbbra is 8,25 mm vastagok, de a nagyobb képernyőt a vékonyabb kávával nem tudják teljesen leplezni, érezhetően nagyobbak lesznek. Az iPhone 16 Pro 146,6 mm-ről 149,6 mm magasra nőtt, az iPhone 16 Pro Max pedig 159,9 mm helyett már 163 mm magas, a szélességük pedig 71,45, illetve 77,58 mm-re emelkedett. Tavaly az Apple sikeresen faragott a Pro modellek tömegéből, de most részben ezt is visszahízták, 199 és 227 gramm a két eszköz. Az iPhone 16 és 16 plusz méretei maradtak nagyjából a régiben, a tömegük 170 és 199 gramm lett.

Galéria megnyitása

Továbbra is jeleskednek a mobilok a vízállóság tekintetében, az iPhone 16 széria minden tagja megfelel az IP68 előírásoknak, és túl is teljesítik azt, hiszen akár 6 méter mélyre is merülhetnek beázás nélkül az Apple elmondása alapján. Az USB-C csatlakozó a drágább vasakban 10 Gbps-os átviteli sebességet tesz lehetővé, míg a másik kettő mobilnál továbbra is USB 2.0 szabvánnyal, vagyis 480 Mbps-mal kell számolni. A DisplayPort támogatás már legalább mindenhol adott.

Galéria megnyitása

Az Apple elmondása alapján az iPhone 16 széria teljes egészében hosszabb üzemidőt fog nyújtani, kifejezetten azt mondta, hogy jelentős lesz a fejlődés ezen a téren. Ennek ellenére a bemutató során konkrétumokról mégsem esett szó, pedig igencsak szeret egyébként minimum százalékokkal kifejezni minden nemű előrelépést.

Galéria megnyitása

Az Apple az árakat egyáltalán nem változtatta, ami nagyszerű hír. Éppen annyiba kerülnek a továbbiakban az új eszközök, mint amilyen áron az iPhone 15 széria tagjai mentek eddig. A megrendelések rögzítését az Apple szeptember 13-én kezdi, az okostelefonok kiszállítás pedig szeptember 20-tól indul majd a jelenlegi tervek szerint.

Az új iPhone generáció hazai árlistája a következőképpen alakul:

  • Apple iPhone 16 (128 GB) – 400 ezer forint
  • Apple iPhone 16 (256 GB) – 450 ezer forint
  • Apple iPhone 16 (512 GB) – 550 ezer forint
  • Apple iPhone 16 Plus (128 GB) – 450 ezer forint
  • Apple iPhone 16 Plus (256 GB) – 500 ezer forint
  • Apple iPhone 16 Plus (512 GB) – 600 ezer forint
  • Apple iPhone 16 Pro (128 GB) – 500 ezer forint
  • Apple iPhone 16 Pro (256 GB) – 550 ezer forint
  • Apple iPhone 16 Pro (512 GB) – 650 ezer forint
  • Apple iPhone 16 Pro (1 TB) – 750 ezer forint
  • Apple iPhone 16 Pro Max (256 GB) – 600 ezer forint
  • Apple iPhone 16 Pro Max (512 GB) – 700 ezer forint
  • Apple iPhone 16 Pro Max (1 TB) – 800 ezer forint
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

47 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pepeno1
pepeno1
2024. szept. 11. 11:47
#10

Nem lesz az Apple-nek 500% haszna rajta, csak 450%. De kedvesek! :)

expander
expander
2024. szept. 11. 9:08
#9

Ezek komplett számítógépek, nem csak telefon. REngeteg mindenre lehet használni és igen, telefonálni is lehet vele...

jony85
jony85
2024. szept. 11. 9:35

@expander egyébként kár vitázni, mert én úgy sem tudlak meggyőzni, hogy nem csak az iphone csinál jó telefont, te pedig úgy sem tudsz meggyőzni, hogy ér ennyit egy telefon.

humaniod
humaniod
2024. szept. 11. 0:20
#8

Apple iPhone 16 Pro Max (1 TB) – 800 ezer forint

Nekem ez lesz, de nem tudom mi az a TB. Turbó?

Resike
Resike
2024. szept. 11. 3:18

@humaniod Totális Birka.

heckles04
heckles04
2024. szept. 10. 17:17
#7

Üdvözlöm az Apple hater szekta tagjait 2024-ben. A telefon nem státusz szimbólum. Bárki ki tudja hozni a telekomtól aki minimálbérre be van jelentve, és senki nem fogja tudni mennyi volt a telefonod. Vagy lehet hogy céges.
Az a maradék 3 ember aki erre veri magát még ma is, az pedig Samsung Z foldot vesz. arról esetleg tudják még emberek hogy drágább mint egy iPhone és hogy kb 700k+.

Ideje lenne lapozni, mert kínos.

heckles04
heckles04
2024. szept. 11. 14:58

@Bihus Pontosan.

zorigor
zorigor
2024. szept. 10. 15:18
#6

Apple? Ajfon? Minek? Nem akarom azzal kínozni magam, hogy egy túlárazott középkategóriás telefonnal járkálok. Ami még nem is javítható, csak arany áron. Kösz de inkább nem. Applet készüléket sose!

humaniod
humaniod
2024. szept. 10. 19:30

@zorigor Inkább alulárazott csúcstelefonokkal ücsörögsz?

jony85
jony85
2024. szept. 10. 14:25
#5

Olvasgasd kicsit a dxomark tesztjeit. Lehet kicsit lelombozódsz, legtöbb esetben még első ötben sincsenek, kijelzőben első tízben sem, akksiban még első 25-ben sem. Ja és feleannyiba kerülő telefon előzi meg. Töltési sebességről nem is beszélve, ami szánalmas egy ilyen összegű telefontól (samsungot is beleértve). Direkt írok összeget és nem értéket, mert nem ér ennyit egy telefon. De vegyetek csak iphonet presztizsből, ez a szánalmas inkább, nem az, hogy valakinek van is esze, utána néz a dolgoknak és nem egy agyonra túlárazott iphonet vesz, mert az a menő. :D

Sadenal
Sadenal
2024. szept. 14. 12:36

@jony85 Köszönöm az ajánlásokat.

Samu A52s-t sokan dicsérték, hogy egy igen értelmes telója a Samu-nak. Azóta is ajánlják, csak már támogatás nincsen rá.
Pixeleket nem is kell mondanod, imádják, nagyon rendben vannak azok a telók.

Xiaomi 13t gyönyörű külsőre. :D

Poco F6 szintén bejön, majd olvasok arról is teszteket.

A55-ben gondolkodok (meg A15-ben, esetleg valami jó Samuban 2023-ból), mert a régi Redmi 7A-m kezd öregedni! :D

humaniod
humaniod
2024. szept. 10. 8:46
#4

A legjobb telefonok. Szánalmas csóringer lúzer aki mást vesz!

humaniod
humaniod
2024. szept. 11. 0:17

@xerxesaccess Aki érti érti, aki nem, arra meg kíváncsi voltam, hányan vannak. Sokan.
(egyébként piszkosul beteg dolog azt nézni, hogy másoknak milyen telefonja van és az mennyiért kapható)

ktamail666
ktamail666
2024. szept. 10. 8:34
#3

akkor ez azt jelenti, hogy ennyire túlárazott, hogy nem kellett emelni az árakon és mégis belefér hardware fejlesztés és további kutatás és stbi? elég fura nekem. aki most vesz iphone az nyilván jól jár. aki egy éve vett iphonet, az csalódott lesz/lehet. hát milyen üzlet politika ez?. habár én még mindig nem szeretek tableten telefonálni, 6.9 inch. a jövőben a nadrágok/táskák zsebeit még nagyobbra kell varni.

Dragon3k
Dragon3k
2024. szept. 18. 22:13

@humaniod

akinek telik 500-800e-res telefonra (felszereltségtől függően), annak teljen egy nagyobb zsebű nadrágra is vagy nem a pro max-ot kell megvenni.

Gpety
Gpety
2024. szept. 10. 4:25
#2

Az egyes modellek memória mérete titok?

Resike
Resike
2024. szept. 11. 3:22

@DemonDani Az már majdnem 156 giga windows fónón!

axe
axe
2024. szept. 9. 23:35
#1

rip apple

jaszy.peti
jaszy.peti
2024. szept. 10. 15:16

@axe RIP Apple, RIP Microsoft, RIP Google, RIP Intel, RIP AMD, RIP Android, ja és a legfontosabb RIP @axe :D

Vissza az oldal tetejére