Több mint harminc év telt ez azóta, hogy a Berkeley kutatói először felvetették, hogy a dinoszauruszok kihalását valószínűleg egy üstökös vagy aszteroida Yucatán-félszigeten való becsapódása okozta. Az feltételezett esemény nyomait a 180 kilométeres átmérőjű Chicxulub-kráter őrzi Mexikó partjainál, és az elmélet szerint a becsapódás során a légkörbe kerülő törmelék globális éghajlatváltozást indított be, ami pedig óriási kihalási hullámhoz vezetett.

A történet azonban sosem volt egészen kerek, a különféle kormeghatározási módszerek mind más-más eredményt adtak a becsapódás idejére, egyes adatok azt sugallták, hogy ez 300 ezer évvel is megelőzte a dinoszauruszok kihalását. Ebből kiindulva több kutató vélte úgy, hogy nem is feltétlenül a becsapódás okozta az őshüllők eltűnését, hanem ettől függetlenül bekövetkező extrém vulkáni aktivitás vagy más okok miatt végbemenő klímaváltozás állhat a háttérben.

Berkeley kutatói azonban nemrégiben minden eddiginél kifinomultabb módszerekkel demonstrálták, hogy a Chicxulub-kráter pontosan a kréta–tercier kihalási eseménnyel egy időben keletkezett, vagyis nagyjából 66 millió éve.

Paul Renne és kutatócsoportja a becsapódáskor ballisztikusan kidobódó, gyorsan lehűlő olvadékcseppek, az úgynevezett tektitek, illetve a kőzetrétegben lerakódott hamu argon izotópjait vizsgálták a pontosság növelése érdekében. A becsapódás környékét utoljára több mint húsz éve vizsgálták radioizotópos kormeghatározással, így már nagyon időszerű volt egy újabb, korszerűbb eszközökkel végrehajtott vizsgálat.

Az eredmények alapján az aszteroida 66,03-66,04 millió évvel ezelőtt csapódott be. Ebben az időszakban a kréta korszak döntően meleg időjárását rövidebb, de komoly lehűlések zavarták meg, így a meleghez szokott globális ökoszisztémának az utolsó cseppet jelentette a pohárban az égitest becsapódása, vélik a kutatók. Az új eredmények persze közel sem adnak választ minden kérdésre a dinoszauruszok kihalásával kapcsolatban, és a kutatók nem foglalkoztak a korszak vulkanizmusának elemzésével sem, de az már szinte bizonyosnak tekinthető, hogy a kréta–tercier esemény beindulásához a végső lökést valóban egy aszteroida adta meg.