Az amerikai földrész benépesülése az emberi faj történetének egyik legrejtélyesebb része. Bár a szakértők többsége nem vitatja, hogy a kontinens első emberi lakói nagyjából 15 ezer évvel ezelőtt a Bering-földhídon keresztül, Ázsiából érkeztek, alaposan összezavarja a képet az a tény, hogy a legkorábbi amerikai emberi jelenlétre utaló leletek Chilében kerültek elő. Az igencsak hiányos fosszilis történet következő ismert állomását az Észak-Amerika belső vidékein felbukkanó, majd gyorsan mindenfelé elterjedő a Clovis-kultúra jelenti. Egyes jelek arra utalnak továbbá, hogy a nyugati partvidék mentén egy másik, az elsőtől függetlenül érkező embercsoport kezdett terjeszkedni, illetve szinte biztosra vehető, hogy az eszkimók jóval az első őslakosok ősei után keltek át Szibériából a nyugati földrészre.

A Clovis-kultúra hirtelen megjelenésének megmagyarázására több alternatív elmélet is napvilágot látott. Felmerült, többek közt hogy egyes embercsoportok Európából érkeztek vízi úton, vagy Grönlandon át a jégen, és így köthettek ki Észak-Amerika belső vidékein. A vitában fontos fordulópontot jelenthet, hogy egy nemzetközi kutatócsoport sikeresen szekvenálta egy 12 500 évvel ezelőtt élt, a Clovis-kultúrához tartozó gyermek maradványait, és az eredmények alapján a kontinens benépesítése jóval egységesebb folyamat volt, mint valaha is gondolták a szakértők.

Bár a Clovis-kultúrához köthető szerszámok meglehetősen gyakorinak számítanak az észak-amerikai lelőhelyeken, emberi maradványokból jóval kevesebb áll a rendelkezésre ebből a korai időszakból. Az előkerült leletek alapján ráadásul semmiféle különös ismertetőjel nem áll a rendelkezésre annak eldöntéséhez, hogy egy adott csontváz a Clovis-kultúra népéhez tartozik-e vagy sem. A montanai Anzick-lelőhely már csak ebből a szempontból is roppant értékesnek számít, ugyanis azon ásatási területek egyike, ahol az emberi maradványok mellé helyezett szerszámok egyértelműen jelzik, valóban a Clovis-kultúra egyik tagjáról van szó.

A Koppenhágai Egyetem szakértői által vezetett kutatócsoport a lelőhelyen előkerült koponyából nyerte ki a mitokondriális, illetve a sejtmagi genom szekvenálásához szükséges genetikai információt. A DNS elemzése alapján egyrészt egyértelműnek tűnik, hogy a kontinens belső részein és a nyugati parton ugyanaz a népcsoport telepedett le, vagyis nem külön-külön érkeztek, másrészt a modernkori variánsok hiánya alapján valóban a legkorábbi amerikaiak egyikéről lehet szó. A Clovis-kultúra népe a lelet alapján a ma élő emberek közül genetikailag a legközelebbi rokonságot az indiánokkal mutatja, sőt: a megvizsgált őslakos népcsoportok közvetlen ősének tekinthető.

A genomot összesen 143 modern genetikai állománnyal, köztük 52 indián genommal hasonlították össze. Bár az Egyesült Államokban élő őslakos népcsoportok többségétől különféle megegyezési problémák miatt nem tudtak génmintákat beszerezni a kutatók, annyi kiderült, hogy az Anzick-genom némiképp közelebbi rokonságot mutat Közép- és Dél-Amerika indiánjaival, mint az északi törzsekkel, bár a különbségek nem jelentősek. A DNS-t egy 24 ezer éves szibériai és egy 4000 éves grönlandi eszkimó lelet génállományával is összehasonlították, és az eredmények alapján egyértelmű, hogy az első amerikai őslakók közvetlen őseit Ázsia északkeleti részein kell keresni.

Ami az északi és a déli részek közti genetikai különbségeket illeti, a szakértők szerint elképzelhető, hogy bár a népesség nagy része azonos eredetű és egyszerre érkezett, egy második, kisebb bevándorlási hullámra is sor került a legnagyobb népcsoport érkezése után, és az északi indiánok ennek köszönhetően mutatnak kevertebb, az Anzick-genomtól jobban különböző genetikai vonásokat.

Egyetlen lelet alapján persze nagyon nehéz biztosra venni bármit is, például semmit sem tudunk arról, hogy a Clovis-kultúra népe mennyire volt genetikailag egységes. Az új eredmények mindenesetre minden korábbinál meggyőzőbben igazolják, hogy az amerikai kontinenst valóban ázsiai eredetű népek lakták elsőként, és közülük kerültek ki az indiánok ősei.