Érdekes beszámolók érkeztek a RYZEN 7000X3D sorozatú processzorok egyes tulajdonosaitól, amelyek alapján úgy tűnik, valami nincs rendben a platformmal. A szóban forgó processzorok a 3D V-Cache gyorsítótár jóvoltából kiváló gyorsulást hoznak normál társaikhoz képest a különböző alkalmazások alatt, ahol az extra L3 Cache-ben rejlő potenciál kamatoztatható, főként játékok alatt élvezhetjük ennek áldásos hatásait. Az extra lapka a nyolcmagos CCD tetején foglal helyet, mint a két CCD-vel, mind pedig az egy CCD-vel rendelkező modellek egyetlen ilyen lapkát használnak. Azzal, hogy a CCD tetejére egy extra lapka kerül, ami hőt is termel, vissza kellett venni az órajeleket, a TDP keretet, valamint a tuningot is korlátozni kellett annak érdekében, hogy a magfeszültségre és a melegedésre érzékeny lapka megfelelően működhessen.
Úgy tűnik, egyes esetekben homokszem került a gépezetbe, ugyanis néhány RYZEN 7000X3D tulajdonos arról számolt be, hogy a processzor alján található érintkezők és az alaplapi Socket AM5-ös foglalat sérült, a nyomok alapján extrém hőhatás érhette őket. Az egyik Reddit felhasználó, Speedrookie egy RYZEN 7 7800X3D processzorral járt így, ahogy a mellékelt kép is mutatja. Szerinte nem a processzor belsejében termelődött extra hő okozta a jelenséget, hanem az érintkezők környékén keletkezhetett némi anomália, amelynek hatására fokozott melegedés következett be, ettől tágulhattak az érintkezőlábak, ami végül tragédiát okozott.
Hasonló végeredményről több egyéb RYZEN 7000X3D felhasználó is beszámolt a Reddit virtuális hasábjain keresztül, ők jellemzően ASUS vagy MSI alaplapot használtak. Korábban maga Der8auer is kellemetlen tapasztalatot szerzett egy RYZEN 7000X3D processzor tuningja alkalmával, ugyanis a BIOS-ból kilépve rögtön azt tapasztalta, hogy a processzor feladta a küzdelmet.
Egyelőre hivatalos reakció nincs az ügyben, így az sem tudható, pontosan mi okozta ezeket a „kiégéseket”. Nincs kizárva, hogy BIOS szintjén lehet valami probléma, például az automatikus tuning funkcióval, ami túl magas feszültséget biztosíthat a processzor számára, ezzel előidézve a meghibásodást. Az egyik népszerű hardverdetektív, HXL (@9550pro) a témával kapcsolatban megjegyezte, hogy az ASUS nemrégiben számos régi BIOS-t távolított el a hivatalos weboldaláról, amelyek egyebek mellett X670-es lapkakészlet köré épülő alaplapokhoz készültek, igaz, néhány régi BIOS még mindig elérhető. Hogy van-e összefüggés? Ha igen, arra rövidesen fény derül.
További érdekes adalék, hogy egy orosz YouTube csatornán, ami különböző hardverek javításával foglalkozik, már beszámoltak róla, két ASUS alaplap és két RYZEN 7000X3D processzor már érkezett hozzájuk, amelyeknél a fentebb láthatóval megegyező módon történt kiégés, és állításuk szerint további alaplapok és processzorok érkeznek majd hozzájuk hasonló hibával.
Egyelőre tehát nem tudható, pontosan mi is állhat a háttérben. Elméletben lehetséges, hogy a nem megfelelő hűtés és a BIOS által túl magasra beállított magfeszültség okozza a hibát, ám ez csak feltevés. Az sem zárható ki, hogy egyes esetekben tuning eredményeként jött létre a meghibásodás, akár valamilyen szoftveres probléma is állhat a háttérben. A RYZEN 7 5800X3D esetében például nemrégiben derült ki, hogy egy szoftveres bug miatt halálra tuningolható a termék. Az alaplapi automatikus tuning is okozhatna ilyesmit, ám ebben az esetben talán szélesebb körben jelentkezne a hiba, illetve az is lehet, hogy csak egy bizonyos RYZEN 7000X3D szállítmányt érint ez a jelenség.
Akárhogy is, remélhetőleg rövidesen fény derül a hiba pontos okára. Addig érdemes figyelni a RYZEN 7000X3D processzorok hőmérsékletét, illetve érdemes a lehető legfrissebb BIOS-t használni a termékekhez. Amennyiben érkezik friss információ a témával kapcsolatban, arról természetesen beszámolunk.