Egy ideig őszintén meg voltam győződve róla, hogy M. Night Shyamalan korunk egyik legnagyobb rendezője lesz. A sebezhetetlen és a Hatodik érzék akkora korszakos mesterművek (olyan kis költségvetésből), hogy annak idején nagyjából mindenki biztos volt benne, hogy az indiai származású rendező karrierje innentől csak meredeken felfele ívelhet.
Aztán történt valami, talán A falu környékén. Habár engem rendkívül lekötött az a film is, és szerintem felvonultatott mindent, amit Shyamalantól elvárnánk, de ez volt az első pont, ahol a közönség és a kritikusok szélesebb körben kezdtek el kétségüknek hangot adni. Ezt pedig tényleg mélyrepülés követte, mígnem aztán A látogatással az író-rendező visszatért ahhoz, amihez igazán ért: a kis költségvetésű, irgalmatlanul feszült thriller-horrorhoz.
Miután valószínűleg a hollywoodi stúdiók már nem nagyon bíztak benne, ezt is, valamint az ezt követő nagy visszatérést, a Széttörvét is saját zsebből finanszírozta, és mennyire megérte! Nem csak James McAvoy elképesztő alakításától tettük le az arcunkat, hanem attól is, hogy kiderült: ez bizony ugyanabban az univerzumban játszódik, mint a nagy klasszikus A sebezhetetlen.
Habár az kétséges, hogy Shyamalan közel húsz évvel ezelőtt ténylegesen egy trilógiának képzelte el ezt az egészet, mindenesetre úgy hírlik, hogy a Széttörve főszereplője, a skizofrén Kevin eredetileg egy mellékszereplő lett volna A sebezhetetlenben, ám végül kivágták a sztoriból.
Akárhogy is, most az Üvegben végre összejön a teljes brigád, hogy (elméletileg) lezárja a "trilógiát". A történet nagyjából ott folytatódik, ahol a Széttörve abbamaradt: James McAvoy karaktere felett átvette az irányítást a durvábbik fele(i), vagyis a Horda, többnyire pedig annak is a legdurvább inkarnációja, a Szörny. Jó szokásáról nem tett le, továbbra is szeret embereket rabolni és terrorizálni, főleg, ha azok lányok.
Ezzel párhuzamosan David Dunn, vagyis Bruce Willis egy biztonságtechnikai boltot vezet az időközben felnőtt fiával, Joseph-fel, de azért ő sem tagadja meg magát, és titokban szuperhősködik. A két fél aztán a film első harmadában egymásra akad, és úgy látszik, hogy eljön a végső leszámolás ideje, ám az egészet elszakítja a rendőrség, és a drága szereplőink diliházba kerülnek a mindig zseniális Sarah Paulson által alakított Dr. Ellie Staple alá. Abba a diliházba, ahol mellesleg állandó vendég Mr. Üveg, vagyis Samul L. Jackson.
Míg a film első harmada igazán dinamikusnak mondható, és rögtön magával ragadja a nézőt, addig a második harmadban komoly váltás következik be. Ez nem teljesen meglepő Shyamalantól, hiszen megszokhattuk, hogy a filmjei jellemzően sosem úgy futnak ki, ahogy arra előre számítanánk. Többek között ezért is szeretjük, legalábbis akkor, ha ezek a váltások jól sikerülnek.
Hogy jelen esetben mennyire sikerültek jól, az talán az egyik legnagyobb vitatéma lesz a filmmel kapcsolatban, de mondjuk azt, hogy vegyes az összkép. A doktornő foglalkozása ugyanis az, hogy kigyógyítsa pácienseit abból a tévképzetből, hogy ők "szuperhősök", és meggyőzze őket arról, hogy mindez a marhaság csak a fejükben létezik. Eközben (ahogy A sebezhetetlenben) Shyamalan igyekszik szétbontani az egész képregényhősős misztikumot, nyilvánvalóan reflektálva ezzel napjaink szuperhős-film mániájára.
Ezzel önmagában még nem is lenne nagy gond, csak közben meg mindent a néző szájába igyekszik rágni, de úgy, hogy Samuel L. Jackson egy ponton már majdnem áttöri a negyedik falat is, hogy a néző biztosan megértse, hogy most akkor itt mit is próbál átadni az író-rendező. Amire (pont napjaink szuperhős-film mániája miatt) már nem biztos, hogy szükség volna.
Eközben ráadásul a szereplők közül leginkább csak McAvoy tudja rendesen megmutatni magát, aki láthatóan elképesztően élvezi, hogy újabb személyiségeket formálhat meg, és valami elképesztően jól hozza mindegyiket. Samuel L. Jackson többnyire üveges szemmel mered maga elé, Bruce Willist pedig mintha kicsit elfelejtették volna, de a két legendás színész javára legyen írva, hogy már szimpla jelenléttel lehozzák a jeleneteiket, és valószínűleg Shyamalan pont erre számított, mert ezt alapvetően nem sokan tudnák produkálni.
Aztán a harmadik harmad megint erős váltásokat hoz, olyan fordulatokkal, amiknek a rendező szándéka szerint valószínűleg ütősnek és meglepőnek kellett volna lenniük, de egy részük kiszámítható, másik részük pedig közepesen gyengén megvalósított. Így végső soron az Üveg nem mondhatni, hogy kielégítő lezárással érne véget, és azt sem, hogy történetvezetésben, vagy a karakterek megvalósításában fel tudna nőni A sebezhetetlenhez, vagy a Széttörvéhez.
Az viszont kétségtelen, hogy Shyamalan újra meg tudta csillogtatni rendezői képességeit, tökéletesen teremt klausztrofóbiát és feszültséget, és a fényképezés is fantasztikus, amiért a direktor állandó operatőr társa, Mike Gioulakis a felelős. Az is tény, hogy az Üveg egy olyan "szuperhős-film", ami valójában persze nem is az, de azért mégis, és ettől különleges. Meg furcsa. És tele van hibákkal és kérdésesdöntésekkel, de emlékezetes. Mindenesetre, ha A sebezhetetlen és a Széttörve tetszett, legalább egyszer ezt is kötelező megnézni.
