A SARS-CoV-2 vírusa ellen egyelőre sem hatásos gyógymód, sem védőoltás nincs, így a legjobb védekezést továbbra is az jelenti, ha megfelelő higiéniát tartunk fenn és maszkviseléssel, illetve a társas érintkezések minimalizálásával csökkentjük a fertőzés átadásának és elkapásának esélyét. A higiénia persze nemcsak magunkra terjed ki, hanem tárgyainkra is, hiszen akárhányszor moshatunk kezet naponta, ha utána már nyúlunk is a telefonunkhoz, amit viszont nem tisztogattunk meg.
A piacon kapható, ultraibolya fénnyel fertőtlenítő dobozok első pillantásra kiváló megoldást kínálnak erre a problémára, hiszen hazaérés után csak beledobja az ember a telefonját/kulcsát/bankkártyáját/maszkját pár percre, és a készülék tökéletesen csíramentesre varázsolja személyes tárgyainkat. Már ha hiszünk a dobozon látható hangzatos ígéreteknek, miszerint a rendszer 99%-ban (vagy a még hangzatosabb ígéreteknél 99,9 százalékban) elpusztítja a mikrobákat és a vírusokat. Mindezt ráadásul vegyszermentesen, pusztán az ultraibolya fény erejével, szállítható – akkus vagy többnyire USB-kábeles, így szinte bárhol működtethető – kivitelben. Kell ennél jobb?
Az elmúlt hetek személyes tapasztalatai alapján azt mondhatom, hogy kell, az ilyen termékeknek ugyanis egy jelentős része átverésnek tűnik, vagy mert egyáltalán nem bocsát ki UV-C fényt, vagy mert olyan alacsony intenzitással működnek, hogy a kórokozók elleni hatása elhanyagolható. Az otthoni UV-C fertőtlenítés ráadásul, ha rendeltetésüknek megfelelően működő eszközzel végezzük, kifejezetten veszélyes lehet, hiszen a mikrobákat károsító ultraibolya sugárzás az emberi szövetekre is veszélyes – különösen a szemre.
A sterilizáló napfény
Az ultraibolya fénnyel való fertőtlenítés alapvetően működőképes koncepció, hiszen a Nap által is kibocsátott, 100–400 nanométeres tartományba eső sugárzástípus alsó tartománya elég energiát hordoz ahhoz, hogy károsítsa a DNS-t és az RNS-t kötéseit, károsítva és/vagy elpusztítva az érintett sejteket. Ebből a legnagyobb energiájú, UV-C sugárzást az ózonréteg gyakorlatilag teljesen elnyeli, így a bőr leégését például nem is ez, hanem elsősorban az alacsonyabb energiaszintű UV-B tartomány sugarai okozzák, amelyek a leégés mellett daganatos megbetegedések kialakulásához is vezethetnek a már említett DNS-károsító hatás miatt.
A napfényt az első mikrobák 19. századi felfedezése óta használja az emberiség fertőtlenítésre, hiszen a kórokozók többsége már az UV-B fénynek kellő ideig kitéve is elpusztul. Az UV-C fertőtlenítők gyakorlatilag ugyanezt nyújtják „nagyban”: mivel intenzívebb sugárzásról van szó, a DNS és az RNS is gyorsabban és végzetesebben károsodik. Vagyis a maszkot elvileg nem kell órákra kirakni a napra, hogy megfelelő hatást érjünk el, hanem ennél sokkal rövidebb idő elpusztulnak a benne található kórokozók.
A probléma viszont az, hogy a piacon árusított ultraibolya fertőtlenítő eszközök egy jelentős része - különösen az olcsóbb változatok - nem azt hozzák, amit ígérnek. Az általam vizsgált eszközök között konkrétan egyetlen egyet találtam, amely igazolhatóan kibocsát valamennyi ultraibolya-sugárzást, a többi viszont vélhetően egyszerűen kék színű fényt ad ki, aminek semmiféle fertőtlenítő hatása nincs.
Elő a Petri-csészékkel?
De honnan lehet tudni, hogy ultraibolya fénnyel működik-e egy-egy sterilizáló lámpa? Egyértelmű választ erre csak megfelelő sugárzásmérővel lehetne adni, de a legtöbb földi halandónál nem hever ilyen eszköz otthon (például nálunk sem). Ennek hiányában két út kínálkozik, az eszközök hatásosságának tesztelésére: egy bonyolultabb és egy egyszerűbb.
Mondanom sem kell, hogy kezdeti lelkesedésemben rögtön a komplikáltabb utat választottam: előtört belőlem az egykori biológia faktos, és vadul nekiláttam különféle sterilizálatlan és a lámpákkal elvileg sterilizált tárgyakról levett mintákat táptalajon tenyészteni. Tökéletesen steril körülményeket persze otthoni körülmények között nem tudtam biztosítani, de reménykedtem, hogy ha tényleg van sterilizáló hatás, az nyilvánvalóan látszani fog a tálkákban. Az eredmény csalódást keltő volt, minden mintából körülbelül hasonló tempóban és mennyiségben fejlődtek ki a különféle mikrobiális telepek.
Ezen a ponton gyanút fogtam, és mélyebbre ástam magam a témában. Így botlottam bele egy egyszerűbb tesztmódszerbe, ami az ultraibolya fénykibocsátás otthoni körülmények közötti vizsgálatát illeti. Mint kiderült, sugárzásmérő hiányában a magas intenzitású ultraibolya fény jelenlétét az úgynevezett banánteszttel is lehetséges igazolni: a nagy energiájú UV-sugárzás ugyanis a banán bőrén is a napégéshez hasonló nyomokat okoz. Hogy az eredmény látványosabb legyen, célszerű zöld vagy világossárga banánt használni, és ezeket szigetelő szalaggal részben betekerni, hogy kontrasztos végeredményt kapjunk. Aztán csak be kell rakni a banánt a sterilizáló dobozba vagy mellette elhelyezni a fénycsövet, és 20 percre megvilágítani a gyümölcsöt.
Ahogy már előrevetítettem, az általam vizsgált eszközökkel a kontrasztos eredmény elmaradt, sőt: a négy tesztelt, LED-es UV-sterilizálóból egyik sem hagyott nyomot a banán bőrén. Az egyetlen pozitív eredményt egy fénycsöves konstrukció hozta. Utóbbival viszont hatásfokbeli és használhatósági problémák vannak: a barnulás 30 perc alatt, közvetlen közelről alkalmazva is nagyon enyhe volt, ugyanakkor az akkus eszköz egy töltéssel mindössze kétszer 15 percet képes működni, ami eléggé behatárolja praktikusságát.
Maradjunk a bevált megoldásoknál
Úgy tűnik tehát, hogy a vizsgált rendszerek egyáltalán nem, vagy alig bocsátanak ki sterilizálásra alkalmas fényt. A tesztelt LED-es konstrukciók teljesen használhatatlannak tűnnek, a fénycsöves megoldás ugyanakkor nagyobb intenzitású kivitelben működhet (ilyeneket használnak kórházi és ipari környezetben), de otthonra ezt sem tudom javasolni. Ez esetben ugyanis nagyon kell vigyázni arra, hogy úgy használjuk a fénycsövet, hogy közben nem világítunk a szemünkbe, a tényleges, intenzív UV-fény ugyanis komoly károkat okozhat a látásban.
Ugyan az általam vizsgált fénycső is el volt látva egy pár másodperces késleltetővel, ami alatt el lehet hagyni a megvilágított szobát, vagy a fénycsőre és a sterilizálandó tárgyra ráborítani egy dobozt, nehéz elképzelni, hogy ezek ebben a kézi formában valóban hatékonyan működő megoldások lehetnek. A fénycsöves sterilizáló dobozok és kamrák nyilván más kategóriát jelentenek, de ezek általában jóval költségesebbek is, így házi használatuk egyszerűen nem éri meg.
A LED-es megoldások kapcsán pedig többnyire már a gyártók által mellékelt, hiányos iratok, és a meghatározott hatóidők is gyanút keltőek. Járt a kezemben több, pár aprócska LED-del elvileg 10, 5, illetve 1 perc alatt sterilitást ígérő rendszer is, ami egyrészt a nagyon hasonló kialakítás melletti változatos hatóidő miatt is nevetségesnek tűnik, másrészt azért is, mert a tárgyakat egyszerűen nem lehet ezekben úgy elhelyezni, hogy minden oldalról meg legyenek világítva, amire viszont a gyártók nem sietnek felhívni a figyelmet. (Arról pedig ne is beszéljünk, hogy amikor egy ilyen készülék a sterilizálás mellett olyan extrákat is ígér, mint az aromaterápia, az eleve gyanakodásra adhat okot.)
Az otthoni körülmények közti UV-sterilizálás tehát semmilyen szempontból nem tűnik jó ötletnek, és ezt a szakértők sem ajánlják: megfelelő eszközt sem egyszerű találni, az alkalmazás komoly elővigyázatosságot igényel, és egy ilyen vállalkozás igen költséges. Ha hatékonyan szeretnénk otthon fertőtleníteni, sokkal jobban járunk, ha ezt megfelelő összetételű (pl. magas alkoholtartalmú) vegyszerekkel vagy hővel (maga hőfokú mosással, vasalással, kifőzéssel, gőzös fertőtlenítőkkel) tesszük.
