Amit a BIOS frissítésével kapcsolatban tudni érdemes
Az elmúlt időszakban elég sűrűn szóba került a BIOS, illetve az UEFI Firmware frissítése, gondoljunk csak a Meltdown és a Spectre bugokat javító BIOS kiadásokra, vagy a nemrég megjelent RYZEN APU egységekre, amelyek miatt szintén BIOS frissítésre volt szükség, ha az adott alaplap nem támogatta a kiszemelt terméket.
Ezeket mindenképpen ajánlott alkalmazni, de a megjelenéstől számítva egy-két hetet érdemes lehet várni, hogy kiderüljön, tartalmaz-e valami hibát az adott BIOS. A korábbi Intel Spectre mikrokód frissítésről például kiderült, hogy egyes rendszereknél újraindulásokat okoz, így egy időre kivonták őket a forgalomból.
A BIOS, illetve az UEFI Firmware frissítése nem egy nagy mágia, bárki könnyedén elvégezheti, ha szükséges, de néhány alapszabályra mindenképpen oda kell figyelni, hogy a folyamat mosollyal záruljon, ne pedig idegeskedéssel és problémákkal. Ezekkel fogunk most foglalkozni, ám mielőtt erre sort kerítünk, néhány alapfogalommal érdemes lehet megismerkedni.
És mivel a BIOS elnevezés már hozzánk nőtt, előnyben részesítjük a cikk során az UEFI Firmware névvel szemben, mert könnyebb a használata és a felhasználók többsége még manapság is inkább BIOS-ként emlegeti a szóban forgó szoftverkomponenst.
Mi az a BIOS?
A BIOS az IBM PC korszakból, 1975-ből származik, jelentése pedig Basic Input/Output System, azaz alapvető bemeneti/kimeneti rendszer. Legfőbb feladata, hogy a rendszer bekapcsolása után inicializálja a különböző hardverkomponenseket, majd teszteket futtasson le rajtuk, amelyek során hiba esetén hibakódot generál és audió jelzést is ad a rendszerhangszórón keresztül. Amennyiben minden rendben, a BIOS készíti elő az adott rendszer indulását, azaz elvégzi a boot szektor betöltését és átadja az irányítást az operációs rendszernek. Korábban a vezérlés is a BIOS feladata volt, vagyis összekötő szerepet töltött be a hardver és az adott operációs rendszer között.
A korai BIOS-ok nem rendelkeztek felhasználói kezelőfelülettel, az 1990-es évek közepén azonban változott a helyzet, ugyanis megjelentek a szöveges felhasználói kezelőfelületek, amelyeket billentyűzettel lehetett vezérelni. A beállításokat elemmel megtámogatott RAM tárolta. A BIOS számos korláttal rendelkezik: csak 16-bites processzor módot támogat és 1 MB-nyi címtartományt kezel, az adattárolók esetében pedig 2,1 TB-os limit nehezíti a felhasználók életét.
Mi az az EFI?
A BIOS korlátai miatt az 1990-es évek közepén elkezdték kifejleszteni az EFI-t (Extensible Firmware Interface), ami eredetileg az Intel Boot Initiative nevet viselte. Ez elsősorban a szerverplatformokat célozta, de az EFI-t az Apple is használni kezdte 2006 folyamán, amikor az első Intel alapú Mac piacra került. Az EFI fejlesztése 2005-ben, az 1.10-es változat érkezésével tulajdonképpen véget ért, de a licenc az Intel tulajdonában maradt. Nem sokkal ezután megalakult az Unified EFI Forum, ami elkezdte az UEFI fejlesztését.
Az EFI legnagyobb előnyei közé tartozik a 2 TB-nál nagyobb kapacitású adattárolók támogatása, amit GPT partíciós táblával biztosíthatunk. Előny még a processzortól független architektúra és driverek, a rugalmas operációs rendszer előtti környezet, amihez hálózati támogatás is jár, de ide sorolható a moduláris felépítés is.
Mi az az UEFI Firmware?
Az UEFI, vagyis az Unified Extensible Firmware gyakorlatilag az EFI vonalat viszi tovább, annak előbb említett előnyeivel. Az UEFI első kiadásai még konzolos módban, karakteres felhasználói kezelőfelülettel működtek, de 2007-től kezdve a grafikus felhasználói kezelőfelület is terjedni kezdett, amit jó ideje egérrel és billentyűzettel egyaránt kezelhetünk.
ASRock és ASUS UEFI kezelőfelület
BIOStar és EVGA UEFI kezelőfelület
Gigabyte és MSI UEFI kezelőfelület
Az UEFI 2.3.1-es kiadásától kezdve elérhetővé vált a Secure Boot funkció, ami a Windows 8-tól kezdve használható minden modernebb Windows operációs rendszernél, sőt, egyes Linux disztribúciók is támogatják, mint például a Fedora, az OpenSUSE, a CentOS, az Ubuntu és a RHEL. A Secure boot lényege, hogy csak a megfelelő digitális aláírással rendelkező driverek és operációs rendszer betöltők futtatását engedélyezi. Használata a PK (Platform Key) beállításával kezdődik (Setup Mode), ami a firmware-ben rögzül, így ezt követően csak a kulccsal aláírt driverek és operációs rendszerek betöltése engedélyezett (User Mode). Az UEFI emuláción keresztül úgynevezett „régi BIOS módot” is kínál azokhoz az operációs rendszerekhez és hardverekhez, amelyek nem rendelkeznek UEFI támogatással – ez a CSM, azaz a Compatibility Support Mode.
Fontos változás a BIOS-hoz képest, hogy boot szektor helyett már boot loader segíti a rendszer betöltését.
Hol találhatóak ezek a szoftverek?
Mind a BIOS, mind pedig az UEFI Firmware egy, az alaplapon elhelyezett chipben található, amit esetenként külön foglalatban lapuk, így szükség esetén cserélhető, de manapság már sokkal elterjedtebb a forrasztott kivitel. Ha beüt a krach, azaz frissítés közben egy áramszünet vagy egyéb hiba miatt sikertelenül zárul a munkafolyamat, a chip külső programozásával még menthető a helyzet, de törekedni kell a hibák lehetőségének minimalizálására.
Az 1980-as években, illetve az 1990-es évek elején még ROM alapú memória tárolta a BIOS szoftvert, amit nem lehetett utólag módosítani, ugyanis a programot a gyártás során „égették be”. Ezek ráadásul felhasználói kezelőfelülettel sem rendelkeztek, így a beállításokat nem lehetett módosítani. Később azonban billentyűzettel kezelhető felhasználói kezelőfelület is érkezett. Léteztek PROM (programozható ROM) alapú megoldások is, amelyeknél a chipet üresen gyártották, csak később kapott programot, amit utána nem lehetett módosítani. A PROM chipek tartalma speciális eszközzel – PROM égetővel – törölhető és újraírható volt, de erre átlagfelhasználói szinten nem nagyon került sor. Később az EPROM lapkák is megjelentek, ahol a chip tartalmát UV fény segítségével lehetett törölni, majd el lehetett végezni az újraprogramozást. Az EPROM chipeknél maga a lapka egy átlátszó kvarcablak mögött található, amit UV fénnyel megvilágítva elvégezhető a törlési folyamat.
A következő lépcső már az EEPROM, ami elektronikusan is programozható, azaz tartalmának törléséhez nincs szükség UV fényre, a folyamat megoldható teljesen elektronikusan. Ezek a chipek 1995 körül kezdtek szokványossá válni,
Manapság már az EEPROM-ok speciális változatát, a Flasht használják, ami NAND vagy NOR alapú kivitelben érhető el. A NAND blokkonként és laponként programozható, soros hozzáférés mellett, kapacitása nagy, előállítása költséghatékony. Ezzel szemben a NOR bájtszintű programozást tesz lehetővé, párhuzamos hozzáférés mellett, kapacitása kicsi, gyártása drága.
Maga az UEFI Firmware ebben az EEPROM-ban – vagy ha úgy tetszik, flashmemóriában – található. A ROM, a PROM és az EPROM, úgy az EEPROM és a NAND is megőrzi tartalmát, ha az üzemi feszültség elvész, vagyis a nem-illékony memóriatípusok családját erősítik. A beállításokat azonban még mindig elem őrzi, ami ha lemerül, az alapbeállítások térnek vissza.
Miért jók az úgynevezett „Dual BIOS” rendszerek?
Lényegében azért, mert az alaplapi BIOS-t vagy UEFI Firmware-t egy elsődleges és egy másodlagos chip tárolja – esetenként három ilyen chip is rendelkezésre állhat a csúcskategóriás alaplapokon és a videokártyákon. Azért előnyösek, mert ha a BIOS vagy az UEFI Firmware frissítése közben hiba történik, a másodlagos BIOS segítségével még elindul a rendszer és helyre tudja állítani a fő BIOS-t is. A folyamat általában automatikus, felhasználói beavatkozást nem igényel – ezzel kapcsolatban az adott alaplap felhasználói kézikönyve mindig tartalmaz minden szükséges információt, érdemes fellapozni.
Abban az esetben, ha mikrokapcsoló vagy jumper segítségével válthatunk a két BIOS között, lehetőség van arra, hogy az új BIOS-t kipróbáljuk, majd ha hibátlan, mindkét chipre frissíthetjük, ha viszont instabil, nem vesztettünk semmit, visszatérhetünk az alap BIOS-ra a másik chip kiválasztásával. Kapcsoló nem minden alaplapon van, így itt is a felhasználói kézikönyv nyújt további segítséget. Három BIOS-szal főként csúcskategóriás, Classified sorozatú EVGA alaplapokon találkozhatunk.
Videokártyák esetén általában kapcsolókkal lehet váltani a kettő vagy több BIOS között, így a kísérleti tuningértékeket a másodlagos vagy harmadlagos BIOS-ba is betölthetjük, ha pedig instabil vagy nem indul a rendszer, a gyári BIOS-ra váltva próbálkozhatunk tovább a tuning beállítások módosításával.
Könnyedén frissíthetjük a BIOS-t, ha szükséges
Míg régen a BIOS frissítéséhez MS-DOS módban kellett újraindítani a rendszert, majd parancssort használva kezdeményezhettük a frissítés indítását, addig ma már sokkal egyszerűbben és kényelmesebben megoldhatjuk a feladatot.
Egy ideig népszerűek voltak a Windows alól működő UEFI Firmware frissítő alkalmazások, a Gigabyte még ma is kínál ilyet(@BIOS), valamint az MSI is rendelkezik ilyen alkalmazással (LiveUpdate6), ami extraként bootolható USB meghajtó készítésére is képes, így rendszer-újraindítás után DOS módban frissülhet a BIOS.
A legjobb megoldás az, ha a Windows alapú frissítést mellőzzük, hiszen ilyenkor a háttérben futó folyamatok és alkalmazások összeomlása veszélyt jelenthet a sikerre. Használjuk inkább a BIOS-on belül erre a célra kialakított menüt, abból baj nem lehet – rövidesen elmondjuk, ilyen esetben mire érdemes figyelni. Ehhez szükség lesz egy megbízható, hibátlan pendrive-ra is, ami FAT32 fájlrendszerre van formázva és lehetőség szerint üres.
Régi BIOS és új processzor – Mi a teendő, ha nem indul a rendszer?
Új alaplap és processzor vásárlásakor sajnos előfordul, hogy egy adott alaplap szoftvere nem támogatja a kiszemelt processzort, mert még régi. Ezzel annyit lehet kezdeni, hogy a kereskedőt megkérjük, frissítsen nekünk BIOS-t. Buzdítanánk is mindenkit, aki nálunk veszi az alkatrészeket, de otthon szeretné összerakni önmaga a gépét, hogy kérjen frissítést, természetesen ilyen esetben ingyenesen elvégezzük. Komplett konfiguráció építésekor és tesztelés igénylésekor a BIOS szükség szerinti frissítése automatikusan megtörténik.
Egyéb esetekben kölcsön processzorral is megoldható a frissítés, ha ismeretségi körünkben találunk olyat, aki hajlandó segíteni, régebbi processzorral ugyanis elindulhat az alaplap – szívességkérés előtt érdemes ellenőrizni, mely processzorokkal kompatibilisek az első BIOS verziók. Ez mindig megtalálható az adott alaplap gyártójának honlapján.
Ha meglévő rendszerünket szeretnénk új processzorral felvértezni, érdemes a csere előtt, még a régi processzorral elvégezni a szükséges BIOS frissítést, így ugyanis sok kellemetlenséget lehet megspórolni. Azt a gyártó weboldalán ellenőrizhetjük, szükség van-e egyáltalán BIOS frissítésre, azaz támogatja-e a jelenlegi kiadás az új CPU-t vagy APU-t.
Dolgok, amelyeket ellenőrizni kell frissítés előtt
Frissítés előtt érdemes megnézni, milyen revíziójú az alaplap. Ez az adat jellemzően a dobozon, a sorozatszám környékén szerepel, de magára az alaplapra is rászitázzák, általában a bal alsó sarok környékére. A biztonság kedvéért érdemes alapbeállítást használni, vagyis a CPU, a VGA és a RAM is gyári órajelen, tuning nélkül működjön, hogy egy esetleges stabilitásbeli probléma ne okozzon kárt. Ezt a "Load Optimized Defaults" opcióval lehet legegyszerűbben megoldani, ami általában a BIOS utolsó nagy menüpontján belül, a kilépésnél található.
Az extrém óvatos felhasználók lefuttathatnak egy memóriatesztet, mielőtt még frissítésre kerülne sor, valamint a fentebb említett FAT32-es fájlrendszerű pendrive esetében is végezhetnek lemezellenőrzést a Windows beépített szolgáltatásával. Ha rendelkezésre áll szünetmentes tápegység, használjuk, így nem kell tartani az áramszünettől sem.
Ha ezekkel megvagyunk, ellenőrizni kell, egyáltalán mikori BIOS van az alaplapon. Ezt a gyártói alkalmazásokkal is megtehetjük, de erre a célra az AIDA64 vagy maga a Windows is bevethető. Utóbbi esetben a Start menün belül található Futtatás opciót kell választani, de a WIN+R billentyűkombináció is alkalmazható, majd a felbukkanó ablak mezőjébe ennyit kell írni: msinfo32. Itt megtaláljuk a BIOS verziószámát és kiadásának dátumát is, így könnyebb lesz kideríteni, van-e ennél frissebb BIOS a gyártói lapon, vagy nincs. Alternatív módon a CPU-Z is használható, amelynél a „Motherboard/Alaplap” fülön rejtőzik a keresett információ.
Fontos, hogy ha a rendszer használja az adattároló titkosítást segítő BitLocker szolgáltatást, akkor a BIOS frissítése előtt ezt vagy le kell tiltani, vagy szüneteltetni kell. Ugyanez igaz a BitLocker funkciót használó egyéb eszközökre, mint például a táblákra és noteszgépekre is, azaz firmware update előtt fel kell függeszteni a BitLocker működését.
Ezt az alábbi paranccsal lehet megtenni:
Suspend-BitLocker -MountPoint "C:" -RebootCount 0
Frissítés után pedig az alábbi parancs aktiválja a BitLocker funkciót:
Resume-BitLocker -MountPoint "C:"
A „C” helyére természetesen az adott operációs rendszer meghajtójának betűjelét kell beilleszteni – ez a legtöbb esetben „C”, de vannak kivételek, ezért hívjuk fel rá a figyelmet. Parancssor helyett az alábbi módszer is alkalmazható, ahogy arra az ASUS leírása is rávilágít. A lépéseket a képek sorrendjében kell elvégezni.
A BitLocker funkciót így is felfüggeszthetjük a BIOS frissítése előtt
Honnan szerezzük be az új BIOS/UEFI fájlt?
Minden esetben az adott gyártó hivatalos weboldaláról, az alaplaphoz tartozó terméktámogatási lapról. Egyes gyártói szoftverek képesek ellenőrizni, van-e frissebb BIOS (például Gigabyte @Bios és MSI LiveUpdate6), ám mivel korábban már ajánlottuk, hogy érdemes az UEFI-n belül elvégezni a frissítést, jobban tesszük, ha közvetlenül a gyártó weblapjáról töltjük le a friss szoftvert.
Hogy könnyebb legyen a folyamat, közvetlen gyártói linkeket is adunk, amelyek az összesített alaplapkínálatra mutatnak. Itt az aktuális modellt kiválasztva a Support/Downloads fülön találjuk a friss BIOS-t.
•[link href="https://www.asrock.com/mb/index.asp" target="_blank"]ASRock
[/link]•ASUS
•EVGA
•[link href="http://www.biostar.com.tw/app/en/mb/index.php" target="_blank"]BIOStar
[/link]•Gigabyte
•MSI
Egyes alaplapoknál az UEFI menün belül online frissítésre is van mód, vagyis a legújabb BIOS-t letölti a rendszer és telepíti is. Ahol ez a funkció rendelkezésre áll, használhatjuk, de a lehető legkevesebb hibalehetőséget akkor is a manuális letöltés, pendrive-ra másolás és UEFI menün belül történő frissítés adja.
Hogyan zajlik a frissítés?
Ha a fentiek szerint beszereztük a BIOS fájlt, ami rendszerint becsomagolva érkezik, ki kell csomagolni egy FAT32-es fájlrendszerrel formázott pendrive-ra, ami lehetőleg üres és hibátlan. A rendszert újra kell indítani, majd be kell lépni a BIOS-ba – ezt alaplaptól és konfigurációtól függően a DEL, az F1, az F2 vagy az ESC gomb lenyomásával tehetjük meg, a kézikönyv ebben is segít, de sokszor a boot képernyőre is rá van írva.
Az UEFI menün belül általában a „Tool” menüpont alatt találjuk a BIOS frissítését segítő opciót. Egyes gyártók külön menüpontot is készítenek a frissítő modul számára, míg mások külön dedikált funkciógombbal is elindíthatóvá teszik a frissítő szoftverrészt. Ha ez megvan, a meglévő BIOS-t érdemes lementeni a Save BIOS menüpont segítségével, majd ha ez kész, tallózzuk ki a friss BIOS-t a pendrive-ról és kezdjük meg a frissítést. Ez néhány percig eltart, addig viszont nem szabad kikapcsolni vagy újraindítani a rendszert, az ugyanis az alaplap működésképtelenségéhez vezethet, ha nincs Backup BIOS funkció, azaz csak egy BIOS chip lapul a deszkán. Ebből az állapotból egyes alaplapoknál és noteszgépeknél úgynevezett Recovery mód keretén belül lehet kirángatni az adott rendszert, amelynek működése minden gyártónál más. Érdemes rákeresni, ha ilyesmire van szükségünk.
Ha nem találunk helyreállítási lehetőséget, akkor mindenképpen egy szervizt kell keresnünk, ahol foglalkoznak BIOS EEPROM írásával, valamint elő kell készítenünk 3-5 ezer forintot, ugyanis nagyjából ennyibe kerül majd a „javítás”.
Lehet processzor és RAM nélkül is BIOS-t frissíteni? Hogyan?
Egy ideje már erre is van lehetőség, igaz, nem minden alaplapnál (általában ez a felsőkategória sajátja) és nem minden gyártó termékeinél. A Gigabyte ezt a funkciót Q-Flash Plus néven reklámozza, az ASUS pedig USB BIOS Flashback névre keresztelte a saját megoldását. A másik három alaplapgyártónál jelenleg, 2018 márciusában még nincs hasonló szolgáltatás.
Mind az ASUS, mind pedig a Gigabyte esetében dedikált USB port szolgál a funkció használatára – mindkét gyártó fehér USB portot használ ehhez az extrához, valamint dedikált gomb is van a hátlapi portok között, amivel indítható a folyamat.
Az ASUS esetében FAT16, FAT32 vagy NTFS fájlrendszerrel formázott pendrive-ra van szükség, a Gigabyte esetében azonban csak a FAT32 használható. Az ASUS megoldásainál rendszerint az alaplap nevének első négy karakterét kell megadni a BIOS fájl nevének, míg a Gigabyte-nál a gyártó nevét kell megadni BIOS fájlnévnek. Processzorra és memóriára ilyenkor nincs szükség, csak egy tápegység kell, illetve az említett pendrive, a rajta lévő, pontosan elnevezett BIOS fájllal.
És ha frissült a BIOS, mit kell még tenni?
Ha minden rendben lezajlott, érdemes lehet alapbeállítást alkalmazni a BIOS esetében, amit a CMOS Clear jumper segítségével lehet megtenni. Ennek megtalálásában mindig az adott alaplap kézikönyve segít – a két tüske rendszerint a BIOS elem környékén szokott lenni.
Ezeket össze kell érinteni 3-5 másodpercre, majd a következő rendszerindítás alkalmával már az alapbeállításokkal indul a rendszer, így ezeket vissza lehet állítgatni a szükségleteknek megfelelően. Azzal kapcsolatban megoszlanak a vélemények, hogy szükséges-e BIOS frissítés után CMOS Clear-t használni, de sajnos nekünk volt, hogy már jól jött. Ideális esetben természetesen megmaradnak a beállítások és nem lesz semmi baj, csak hát az IT világában nem mindig beszélhetünk ideális esetekről.
