1. oldal
Amióta 1993-ban a NASA felhagyott a SETI támogatásával, amely földön kívüli intelligenciára utaló rádiójelek után kutat az égben, a szervezet nagyon találékonynak bizonyult működése folytatásának megoldásában. Úttörői voltak a napjainkban egyre inkább elterjedő „citizen science”, avagy polgári tudomány nevű kezdeményezésnek, melynek során érdeklődő laikusok segédkezhetnek a szakértőknek az adatok átvizsgálásában. Az 1999-ben induló SETI@home az önkéntesek számítógépeit használta fel az rádióteleszkópok által gyűjtött adatok átrostálására. Napjainkban is több mint egymillióan vesznek részt ebben a programban.
A SETI (Search for Extra-Terrestrial Intelligence, azaz a földön kívüli intelligencia keresése) a csillagászat, az asztrobiológia, az informatika és a filozófia határtudománya, és célja a földön kívüli, intelligens élet felfedezése. A tudományág ugyan eddig semmiféle egyértelmű, megismételhető eredményt nem tudott felmutatni tárgyára vonatkozólag, de ez nem lohasztja művelői lelkesedését. A földön kívüli élet gondolata egyidős a kopernikuszi világképpel: akkoriban úgy gondolták, hogy a Naprendszer többi bolygója is a Földhöz hasonlóan lakott. A csillagászati műszerek fejlődésével aztán a lehetséges földön kívüli lakóhelyek egyre távolabb kerültek. Jelenleg is számos egyetemi és magánprogram foglalkozik a kérdéssel, és ide sorolható a gőzerővel zajló nagyszabású exobolygó-kutatás is, hiszen ennek során olyan égitesteket keresnek, amelyeken elképzelhető az élet kialakulása.
 A rádiózás megjelenésével kezdődött a modernkori SETI története. Giuseppe Cocconi és Philip Morrison 1959-es, Nature-ben megjelent cikke foglalkozott elsőként tudományos alapossággal a témával. A szerzők írásukban amellett érveltek, hogy az idegen civilizációkkal a hidrogén 21 centiméter hullámhosszú rádiósugárzásán (körülbelül 1420 MHz) lenne a legcélszerűbb felvenni a kapcsolatot. Kisebb kísérletek után 1963-ban épült meg az első távcső kifejezetten a SETI céljaira. A Big Ear 1998-ig „hallgatózott” és itt rögzítették a híres Hűha! jelet is (lásd lejjebb).
 
1974-ben az emberiség is elküldte első üzenetét a világegyetem esetleges intelligens civilizációi felé. Az Arecibói üzenetet Carl Sagan és Frank Drake állította össze, a 169 másodperces adást a Messier 13 gömbhalmaz felé adták, mert így az sokkal több csillaghoz jut el. Az üzenet körülbelül 25 000 év múlva ér célba.
 
A következő jelentős állomás a már említett SETI@home volt, majd idén február 29-én a SETI-kutatások újabb fejezete nyílt meg: ezúttal a kutatókat nem a jelentkező önkéntesek asztalán lévő digitális számítógép érdekli, hanem fejükben helyet foglaló biológiai változat. A SETILive az emberi agy mintázatfelismerő képességét szeretné kihasználni, így próbálva kiválasztani az érdekesnek tűnő rádiójeleket a temérdek háttérzajból.
 
2. oldal
A SETI alapötlete, ahogy már szó esett róla, olyan rádiójelek keresése, amelyek nem távoli csillagokból érkeznek, hanem esetlegesen idegen világok intelligens lakóitól. Ennek kutatására az Allen Teleszkóp Tömb (ATA) nevű, 42 kisebb rádiótávcsőből álló kaliforniai műszeregyüttest használják.
 
A fogott rádiójelekkel azonban nem egyszerű a helyzet, mivel túlnyomó részük földi eredetű, legalábbis emberek építette berendezések állnak a hátterében: az áthaladó műholdak, a repkedő űrszemét, a földi radarállomások, a közelben tartózkodó gépjárművek gyújtásrendszerei mind olyan rádióhullámokat bocsátanak ki magukból, amelyek megzavarhatják a szoftvert. Mostanáig ezt a problémát úgy oldották meg, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyták a spektrum legzsúfoltabb részeit. A SETILive ezeket a sávokat is bevonja vizsgálatába.
 
A gyakorlatban úgy működik a dolog, hogy a zajos spektrumrészletek képi ábrázolását juttatják el az önkénteseknek, abban a reményben, hogy sikerül kiszűrniük a földi háttérzajt, és észlelni az adathalmazban eltemetett érdekesnek tűnő jeleket. Persze ezen jelek sem feltétlenül származnak egy idegen civilizációból, mondja Chris Lintott, az Oxford asztrofizikusa, és a SETILive-nak otthont adó Zooniverse nevű, polgári tudományos projektekkel foglalkozó oldal egyik üzemeltetője. A keresés révén új csillagászati jelenségek fedezhetők fel, és ahogy a különféle háttérzajokat egyre pontosabban azonosítják és leírják, később ezeket visszatáplálják az automatizált keresőprogramba, amely így egyre hatékonyabban fogja kiszűrni az emberi eredetű zajokat.
Több hasonló projekt támaszkodik az emberi agy mintázat-felismerő képességére, de a SETILive egy ponton döntően eltér ezen kezdeményezésektől. Ahogy a projekt nevében is megjelenik, a felhasználók nem egy évekkel ezelőtt rögzített adathalmazon rágják át magukat, hanem „élőben” vadászhatnak a földönkívüliekre. A SETILive weboldalára bejelentkezve az önkéntesek az Allen Teleszkóp Tömbből frissen beérkező adatokat látják, és ebben vizsgálódhatnak. Gyorsan kell dolgozni a részvevőknek, mivel a távcsövek 90 másodpercenként újabb csillagra vagy frekvenciatartományra váltanak, és új kép generálódik az új adatokból.
 
Ha valaki valami érdekeset talál egy képen, a műszerek három percen belül képesek visszaugrani a kérdéses csillagra vagy frekvenciasávra, így ellenőrizhető, hogy még mindig jelen van-e a jel. Óriási előnyt jelent ez a gyakorlatilag valós idejű vizsgálat, mondja Lintott. A SETI@home projekt során számos érdekfeszítő jelre bukkantak a résztvevők, de az átvizsgált adatok sokszor több hónaposak voltak, és a jel általában eltűnt, mire újra ellenőrizték a kérdéses területet.
A leghíresebb ilyen „megkésett” felfedezés jóval megelőzte a SETI@home programját. Az úgynevezett Hűha! jelet (Wow!) 1977-ben vették észre egy rádióteleszkóp által begyűjtött adatok között. A jel pontosan megfelelt annak, amilyent a csillagászok egy földönkívüli civilizáció jeladásaként elképzeltek. Erős volt, és finoman rá volt hangolva a rádiócsillagászok által legfontosabbnak tartott természetes frekvenciára, amelyen a csillagközi térben található hidrogén sugároz. Mire azonban a észlelték a jelet és újra a területre irányították műszereiket, az eltűnt.
 
Ha SETILive hasonló jelre bukkanna, a kutatók szinte azonnal újra górcső alá vehetnék a jel lehetséges forrásának helyét. Ha egy idegen civilizáció valóban jeleket küld a Föld felé, napjainkban lassacskán több esély van arra, hogy az első kapcsolatteremtési kísérletet egy külvárosi hálószobában észlelik, egy számítógépekkel teli labor vagy egy csillagászati obszervatórium helyett.
 
 
Források:
www.economist.com/node/21549905 
 
