Úgy néz ki, mint egy fenyőtoboz, amely éppen felrobban. A középpontban egy csomó kúpos tartály kap helyet, és ebből a központi magból több mint két tucat ívelt kar nyúlik ki, a végükön egy-egy nehéznek tűnő koronggal. Így néz ki egy űrkert. Vagyis annak a kicsinyített modellje, amelyet a legutóbbi Velencei Biennálén állítottak ki. Az űrkert ötletgazdái a következő öt-hét évben egy teljes méretű, valódi növényekkel és magvakkal teli változatot szeretnének alacsony Föld körüli pályára küldeni.
A kezdeményezés részben egy kísérlet arra, hogy elképzeljék, milyen lehet az élet az űrben. „Az emberek az űrbe járnak majd dolgozni” – mondja Ariel Ekblaw, az Aurelia Intézet, egy nonprofit űrépítészeti tervező laboratórium vezetője. Szerinte ezek a jövőbeni dolgozók mindenképp értékelni fogják, ha lesz egy kis zöld növényzet a közelükben. „Ha a természettel kezdjük, talán gyümölcsözőbb utat járunk be a méltó űrbéli élet felé” – teszi hozzá Stuart Wood, a Heatherwick Studio, egy londoni székhelyű tervező- és építésziroda ügyvezetője, aki az Aurelia Intézettel együttműködve dolgozik az űrkert projektjén.
Súlytalan kertészkedés
Az alapötlet persze nem új, az űrhajósok évtizedek óta kertészkednek az űrben. Az orosz kozmonauták voltak az elsők, akik az 1970-es években növényeket termesztettek odafent, köztük hagymát is, amelynek egy részét később a Szaljut 1 űrállomáson tartózkodók meg is ették. De termesztettek már az űrállomásokon zsázsát, paradicsomot, rézvirágot, és egy kínai űrszonda 2019-ben még gyapotmagokat is vitt a Hold túlsó oldalára. Két héttel a leszállás után a magok kicsíráztak, bár aztán nem sokkal később megfagytak a rendkívül hideg holdi éjszakában.
Bár a Földön kívüli növénytermesztés sokáig kezdetleges és kísérleti jellegű volt, ez rövidesen megváltozhat. A kutatók jelenleg a határokig feszegetik a lehetőségeket a növényekkel és a magvakkal, hogy teszteljék azok űrbéli ellenállóképességét, és mindezt egészen biztató eredményekkel teszik. Az űrbéli növényeknek meg kell küzdeniük a kozmikus sugárzással, a szélsőséges hőmérséklettel, a földi levegőhöz nem teljesen hasonló levegővel és sok más kihívással is.
Egy kellően szívós növényzet ugyanakkor segíthet abban, hogy a steril, mesterséges környezetek (űrállomások, űrkabinok és űrkapszulák) otthonosabbnak tűnjenek. Az űrkert tervezői szerint itt az ideje, hogy az orbitális kertészet nagy ugrást tegyen a megvalósulás felé. Kozmikus kertjük középpontjába olyan fajokat szeretnének állítani, amelyeket esztétikai vagy kulturális jelentőségük miatt fontosak, hogy az űrutazókat összekapcsolják a Földdel.
„Nem csak vízitorma és saláta lesz”
– mondja Wood.
De az utazás, legyen bármilyen szokatlan is, ebben az esetben is a magokkal kezdődik. Azoknak, akik bátran akarnak ott vetni, ahol még senki sem vetett, máris rengeteg korábbi kutatást kell átnézniük. Ezek közül jó néhányat Mike Dixon, a kanadai Guelphi Egyetem munkatársa és kollégái végeztek, akik az évek során több millió magot küldtek az űrbe. Ezek aztán visszakerültek a Földre, ahol általában gond nélkül kicsíráztak.
2021-ben Dixon másokkal együtt magokat küldött a Nemzetközi Űrállomásra. Amíg az űrben voltak, a magok egy olyan szerkezetben (MISSE) voltak elhelyezve, amelyet az űrállomáson kívülre helyeztek el, egy bőrönd alakú tárolóban. „Őszintén szólva nem számítottam arra, hogy az űrállomáson kívüli magok túlélik” – mondja Dixon. De túlélték. Ki voltak ugyan téve némi kozmikus sugárzásnak, de a tároló megóvta őket a legrosszabbtól, és a hőmérséklet sem emelkedett 50 °C fölé. A z űrben ugyanis a közvetlen napfény hihetetlenül erős lehet.
Élet az űrben
A kutatások azt is sugallják, hogy ha a növények egyszer már kihajtottak az űrben, akkor elég jól elbírják a csillagközi környezetet. Az alacsony nyomás és oxigénszint nem zavarja őket, mondja Dixon, és bár a hőmérsékletet egy észszerű határokon belül kell tartani, a növények jobban tolerálják az ilyen változásokat is, mint az emlősök, beleértve az embert is.
„Nem a növények jelentik majd a korlátot az űr felfedezésében, hanem mi magunk. Mi ugyanis sok tekintetben eléggé gyengék vagyunk”
– mondja a szakértő.
Az űrkertészeknek azonban így is lelkiismeretesen kell dolgozniuk. Ye Zhang, a NASA Kennedy Űrközpontjának munkatársa kiterjedt kutatásokat végzett az űrbe szállítható magvakkal kapcsolatban, és komoly különbségeket tapasztalt egyes fajok ellenállóképességében. „A paradicsom és a salátafélék különösen érzékenyek az űrkörnyezetre” – mondja korábbi munkáira hivatkozva. Ő és kollégái 2021-ben szintén magokat küldtek a MISSE-re, amelyeket nyolc hónap után visszajuttattak a Földre. Apró, fóliával bélelt csomagokban tartották őket, olyanokban, mint a kertészeti központokban kapható vetőmagcsomagok. Az összes mag (köztük retek, karfiol és mustár) megbízhatóan kicsírázott, ami arra utal, hogy a MISSE-ben elfoglalt helyük elég védelmet kínált ahhoz, hogy biztosítsa a magok túlélését.
Ami nagyszámú növény Föld körüli pályán történő termesztését illeti, az egyik fő kihívás a vízgazdálkodás megoldása lesz, mondja Zhang, megjegyezve, hogy a növények vízfelvétele az űrben eltérő lehet: „A túlöntözés stresszelheti a növényeket, és akkor fogékonyabbak lesznek a mikrobiális vagy egyéb problémákra” – véli a szakértő. Míg a magok egyértelműen túlélhetik a rakétával való felbocsátás erőhatásait, bizonyos már kihajtott növények nem biztos, hogy épségben átvészelnék ezt. Ráadásul továbbra is nyitott kérdés, hogy egyes növények hogyan boldogulnak majd az igazán hosszú, mondjuk több évig tartó űrutazásokon.
Zhang elmondása szerint a további kutatások segíthetnek megérteni, hogyan változtatja meg az űrbéli lét a magok és a növények génjeit, mivel ez jelentősen befolyásolhatja a növekedésüket.
Már találtak is arra utaló jeleket, hogy a növények immunrendszerével kapcsolatos gének be- vagy kikapcsolódnak az űrben, ami kihathat például a fertőzésekkel szembeni ellenállóképességükre.
Pillantás egy zöldebb jövőbe
Az űrkert koncepciója túlmutat ezeken a részleteken, és egy olyan jövőbe enged bepillantást, ahol a Földön kívüli növénytermesztés problémáit már nagyrészt megoldották. Ekblaw és kollégái számára ennek a jövőnek a megvalósulása részben attól függ, hogy az űrrepülés mennyire válik elérhetőbbé a jelenleginél. A terhek pályára állításának sokkal olcsóbbnak kell lennie, és a jelenlegi kilogrammonkénti több ezer dollárról talán 100–200 dollárra kell csökkennie, ami egyes elemzők előrejelzései szerint meg is fog történni.
Ekblaw szerint a jövőben komoly ipari tevékenység lehet az űrben, felszabadítva a földi területeket. Ezzel pedig egy csomó más gazdasági terület is beindulhat, filmeket forgathatnak odafent, megkezdődhet a turizmus, és persze űrkertek is létesülhetnek. A szakértő és kollégái jelenleg támogatókat keresnek, hogy koncepciójukat valóra válthassák. A Millimetre nevű londoni székhelyű tervezőcég által készített modell csak bemutatásra készült. A végleges változat, amely háromszor ekkora, első körben ember által lakatlan lenne. Felmerül persze a kérdés, hogy ha nem lesznek a kertnek emberi látogatói, akkor miért törekedtek ilyen látványos kialakításra? A tervezők erre azt mondják, hogy ezzel is szeretnék megmozgatni a közönség fantáziáját.
De dizájn praktikus is. Bár az űrkertből kiálló karok törékenynek tűnhetnek, Ekblaw elmondása szerint ezek a teleszkópos függelékek jellemzően be lesznek húzva. „Az idő nagy részében a szerkezet inkább egy szederre hasonlít, a karok nélkül” – mondja. A szeder zárt lebenyeiben, vastag ablakok mögött élnek majd a növények, amelyekre szabályozottan engedik a fényt, mesterséges nappalokat és éjszakákat kreálva.
Ekblaw elképzelése szerint az űrhajósok időnként meglátogatják majd az űrkertet, hogy mintákat gyűjtsenek belőle. A fedélzeti környezeti feltételeket és a növények növekedési ütemét nyomon követő, nyílt forráskódú adatok pedig szintén hozzájárulnának ahhoz, hogy jobban megértsük, hogyan lehet az űrben sikeresen növényeket termeszteni, mondja.
Dixon szerint ugyanakkor talán nem lesz szükség arra, hogy a közeljövőben élelmiszert termesszünk az űrben: „Fel tudunk vinni elég ellátmánnyal ahhoz, hogy megoldjuk” – mondja.
A maga részéről nehezen tudja elképzelni, ilyen kertek lebegjenek az űrben, de hozzáteszi, hogy a növények pozitív pszichológiai hatása az űrhajósokra kétségtelen, így a koncepciót alapjában jó ötletnek tartja.
Alistair Griffiths, a brit Királyi Kertészeti Társaság tudományos igazgatója részt vett abban a projektben, amelynek keretében 2015-ben Tim Peake brit űrhajóssal együtt borsmustár magokat küldtek a Nemzetközi Űrállomásra. Az űrkert ötletéről, tekintettel annak bonyolult formájára, azt mondja, hogy gyakorlati kihívások merülhetnek fel egy ilyen konstrukció feljuttatása kapcsán, de az általános megközelítést dicséretes: „Szerintem fontos, hogy szép legyen, és formájában is kapcsolódjon a természethez.”
***
A földi kertek hihetetlenül változatosak. Olyan növényeket és dizájnelemeket tartalmaznak, amelyek a mögöttük állók személyiségét képviselik. Az űrkertek sem lehetnek mások. Ha lehetőségük lesz rá, a növénykedvelő űrhajósok biztosan saját preferenciáikat is érvényesítik. Dixon például már régóta kísérletezik árpamagokkal, sokat küldött ezekből is Föld körüli pályára, majd vissza a Földre, és kutatásainak nagy részét a skóciai Glenlivet whiskylepárló támogatja.
„Ez az álmom. Árpát fogok termeszteni a Holdon”
– mondja. Griffiths ugyanakkor valami látványosat szeretne saját űrkertjébe, mondjuk valamilyen eperfélét, amelynek szép virágai vannak, de egyben ehető is a termése. Az ananászeper (Fragaria x ananassa) például jó választás lehet, mondja.
