Szerzői értékelés

Olvasói értékelés

50

A videójátékok anno egy szűkebb réteg számára kínáltak könnyed szórakozást, akik a szabadidejüket egy másik világban elmerülve szerették volna tölteni. Napjainkra viszont az e-sport már egy milliárd dolláros üzletággá nőtte ki magát, több százmilliós követőtáborral.

Ez az ugrás a szoftverek fejlődése mellett a hardverek javulását is megkívánta, ami kifejezetten gaming-célú kiegészítők piacra dobását eredményezte, a mikrofonoktól kezdve az egereken át egészen a világító fejhallgató tartókig. Mai tesztünkben egy mechanikus uRage billentyűzetről lesz szó, ami kifejezetten ennek a közönségnek lett kifejlesztve. 

A doboza kellemes kék borítást kapott, aminek előlapján magát a billentyűzetet láthatjuk, hátul pedig pár funkcióra hívják fel a figyelmünket. A dobozban magát a billentyűzetet, egy levehető, mágneses csuklótámaszt, egy USB kábelt, illetve egy használati útmutatót és a jótállási jegyet találunk, ami két évre szól.

Galéria megnyitása

Az Exodus 860 TKL egy kompakt, nem teljes méretű billentyűzet, erre a nevében lévő TKL (tenkey-less) rövidítés is utal - ez annyit tesz, hogy nem található a jobb szélén külön numerikus pad. Ez adott területű asztalon nagyobb helyet hagy az egér mozgatására, ami játék szempontjából mindenképpen előnyös. Jár mellé egy csuklótámasz is, ami sokkal kényelmesebb használatot eredményez, ráadásul mágnesesen csatlakozik a billentyűzethez. Alul találunk még két kihajtható lábat rajta, amivel két lépcsőben állítható a gépelési szög. Számomra ez egy nagyon nagy plusz volt – egyből a legmagasabbra állítottam.

Galéria megnyitása

Az anyaghasználata műanyag, viszont szerencsére nem az olcsó kopogós fajta. A gombok nem festve lettek, ugyanis áttetszőek, így alulról meg tudja világítani őket egy LED fény. Szerencsére emiatt attól sem kell félni, hogy idővel elkopnának, illetve a tapintásuk is kifejezetten kellemes. 

A billentyűzet mechanikus, vagyis az összes gomb alatt találunk egy különálló mechanikus mikrokapcsolót, így minden egyes gomb lenyomásakor ugyanazt az érzést kapjuk, ami a kapcsoló típusától is függ. Hozzánk két modell érkezett, mind a kettő Outemu kapcsolókkal, az egyik RED, a másik pedig BLUE switch-csekkel felszerelve. 

A különbség a kettő között csupán annyi, hogy míg a piros (RED) switch sokkal csendesebb leütéssel bír, addig a kék (BLUE) egy jellegzetes kattanó hangot ad ki. Az pedig, hogy számunkra melyik a megfelelőbb pusztán ízlés kérdése. Lehet, hogy inkább halkabb végeredményt szeretnénk, vagy az is lehet, hogy kedveljük a klasszikus kattanó hangot, amikor leütünk egy gombot.

Galéria megnyitása

Természetesen a kapcsolódás vezetékes, így jóval rövidebb a válaszidő, csupán 1 milliszekundum. A kábelt ki tudjuk húzni magából a billentyűzetből is, így kényelmesebben szállítható. Emellett RGB világítást is kapunk, közel 17 millió színnel. Az FN gombbal 12 különböző mód között válthatunk, illetve minden egyes gomb megvilágítását külön személyre is szabhatjuk. 

Galéria megnyitása

Ezt a uRage asztali alkalmazásán belül tehetjük meg, ami nem éppen a legszebb, kicsit idejét múlt a dizájnja. Három különböző profilt készíthetünk, ami lehet felhasználónként, de adott játékhoz is rendelhetünk külön megvilágítást. Az eszköz rendelkezik anti-ghosting funkcióval is, ami annyit tesz, hogy egyszerre kettőnél több gomb lenyomását is érzékeli, ami játékoknál kifejezetten jól tud jönni.

Az appon belül makrózhatjuk az összes gombot, amikhez komplexebb folyamatokat is lehet rendelni, ami profilonként szintén lehet más és más. Így lehet külön billentyűzetbeállításunk munkához, játékhoz, és egy harmadik is egy családtagunk vagy barátunk számára, aki tőlünk eltérően használná az eszközt.

A LED világítás erősségét az alkalmazáson kívül egy görgővel tudjuk állítani, amit át lehet kapcsolni hangerőszabályzásra is, egy külön gomb megnyomásával. 

Galéria megnyitása

Összességében azt tudom mondani, hogy a uRage egy remek billentyűzetet rakott össze, ami hardveresen nem hagy maga után kívánnivalót, szoftveresen is csak az alkalmazás kinézetébe tudnék belekötni. Így ha egy jó ár-érték arányú gamer billentyűzetet keresünk, akkor mindenképpen érdemes ezt a terméket is számításba venni.

Összefoglalás

Szerzői értékelés

Sok funkció, és igazán vad megjelenés.
Személyre szabhatóság
Mágneses csuklótámasz
Elavult alkalmazás-felület

Olvasói értékelés (13 db)

Az értékeléshez kérlek jelentkezz be!
Bejelentkezés
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tibaimp
tibaimp
2021. dec. 1. 19:58
#5

Nagyon nem ajánlom senkinek ezt a Hama cuccot. haverom bett ilyet, illetve korábbi verzióját a Hama mechanikus bill-nek, a MediaMarkt-ban, és kb fél év alatt a gyakrabban használt gombok (W,A,S,D és társai) simán lekoptak, de olyan szinten, hogy már nem látszik, hogy eredetileg milyn billentyű is lenne ott. Természetesen a garancián kiröhögték....no comment.

arpii
arpii
2021. dec. 5. 14:16

@peti19870621  amit a képen látsz, az az ujjról lejött zsír, nem pedig a billentyű kopása, illetve a billentyűk nem festve vannak, hanem áttetszőek, így még kevésbé kopnak.

Stormrage
Stormrage
2021. dec. 1. 17:55
#4

Nem tudok azonosulni ezzel a nagy TKL mániával, csomó jó billentyűzetet látok, azzal az "aprócska" hibával, hogy TKL és van, hogy sok esetben nincs is belőle teljes :(

niof78
niof78
2021. dec. 3. 12:01

@Stormrage  Van, akinek semmi szüksége a numerikus részre. Van, akinek nincs elég hely az asztalán egy teljes klaviatúrához. Van, aki viszi magával a saját billentyűzetét, így a kisebbnek több előnye van hordozhatóság szempontjából. És ez csak pár indok.

Avisto
Avisto
2021. dec. 1. 15:30
#3

"A gombok nem festve lettek, ugyanis áttetszőek ... emiatt attól sem kell félni, hogy idővel elkopnának"

Azokon az áttetsző gombokon van fekete rész is, az pedig bizony festés ami lekophat. Még könnyebben is mint a klasszikus fehér billentyűkről.

niof78
niof78
2021. dec. 3. 12:10

@Avisto  Azt azért tegyük hozzá, hogy az igénytelenül elkészített darabok esetében. Nekem lassan 3 éves a fnatic miniStreak-em, és semmi kopás nincs rajta.

Lann
Lann
2021. dec. 1. 14:22
#2

WASD, space, enter, néhány szám PBT gombok azért el fértek volna egy "gamer" billentyűzeten, ha már a többi nem is az, szerintem. Vagy még mindig ott tartunk hogy rgb=gamer?

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2021. dec. 1. 15:06

@Lann Az 5 éves olcsó Ozone billentyűzetem még hírből sem hallott PBT-ről, és egyedül az S gombon vannak kopás nyomok a körmöm miatt, de még a szóközt is oldalról meg kell világítanod valami bika reflektorral, hogy lásd rajta hol simább a felülete a normálisnál. Ehhez hozzátenném hogy évente kb. 4 millió leütést generálok.

A PBT nagyobb parasztvakítás, mint a színes világítás...

Trolltaxi
Trolltaxi
2021. dec. 1. 11:21
#1

De miért kell világítania 17 millió színben???

peti19870621
peti19870621
2021. dec. 2. 1:33

@Trolltaxi  Hogy Letudja játszani neked Super Mario S5-öt SNES-ben, kizárólag billenytűzet fényeivel.. -Minek ide megjelenítő? -Ott billenytűzet, be kapcsolod azt a monitorod helyet.. (Fika 5millió négyzeten. szer pí a huszonötön.) .https://www.youtube.com/watch?v=GBhQ64CUb4o.

Vissza az oldal tetejére