Egy tolvaj vége

Az Uncharted 4 minden kétséget kizáróan az idei év egyik legjobban várt játéka volt, amelyben még egyszer, utoljára Nathan Drake bőrébe bújhatunk, hogy elkísérjük élete talán legfontosabb kincsvadászatára. Évtizedeken és a fél világon átívelő történet ez, melyben a helyére kerülnek a kirakós utolsó darabjai, még ha nem is illeszkednek néha pontosan. Már a harmadik rész is visszanyúlt a múltba, ott a fiatal Drake Sully-val való találkozásának lehettünk szemtanúi, most azonban még régebbről indítunk majd, hogy megismerhessük az egyik legfontosabb személyt az életében, a bátyját.

Ennél többet nem is szeretnék elárulni magáról a történetről, mert az az egyik legfontosabb alappillére az Uncharted 4-nek, aki pedig spoilerezni akar magának, két kattintással úgyis megtalálja, amit keres. Mindössze annyit mondanék, hogy a tematika most kalózok körül forog, így akit egy kicsit is érdekel a tengerek csúcsragadozóinak világa, biztos megtalálja a számítását. Főleg, hogy mint mondtam, az írás az egyik erőssége a lezáró résznek, az egész egy érzelmi hullámvasút, amire érdemes felülni. A karakterek sosem voltak még ennyire kidolgozottak, és kapcsolatot is ritkán mutatnak be ilyen jól egy játékban, mindössze az fájt egy kicsit, hogy a játékmenet oltárán azért ezt-azt fel kellett áldozni. Különös például, hogy már mindenki Drake-szerűen tud ugrálni, ha a cél ezt kívánja, pedig Sully már az első részben is ódzkodott ettől, és hát azóta nem lett fiatalabb.

Aztán kicsit talán furcsa ilyet mondani a „miért ilyen rövid a játék?” kérdés korában, de szerintem talán túl is húzták a játék hosszát. A történetben egy-két csavar érezhetően csak azért van, hogy a játékidőt növelhessék, és ennek meg is lett az eredménye. Ha kincskeresőset is játszunk, akkor simán benne lehet húsz óránk az első végigvitelben, ami másfél-két átlagos Uncharted hosszot jelent. A tartalmon viszont egy pillanatig sem érződik az, hogy csalni szerettek volna vele. Nagyon változatos helyszíneken mászkálhatunk, nincsenek visszatérő elemek, és látszik, hogy még az utolsó bokrot is kézzel helyezték el. Ráadásul a sztori végig olyan, hogy vannak pillanatok, amikor az ember még sajnálja is, hogy még egy „felesleges” tűzharcba keveredik, mert inkább haladna tovább az események sodrásával.

A lezáró epizódot egyébként igyekeztek úgy alakítani, hogy azoknak is érthető legyen, akik nem játszottak a PlayStation 3-as részekkel, és ennek köszönhetően viszonylag kevés az utalgatás rájuk, de az emberi kapcsolatok, és főleg a súlyuk ismerete ettől még fontos maradt, ezért aki teheti, és van kedve hozzá, pótolja a lemaradását.

Indy szelleme kísért minket

Az sosem volt titok az Uncharted esetében (elég ránézni), hogy a Naughty Dog elég sok ihletet merített Indiana Jones és Lara Croft kalandjaiból. A Thief’s Endben a szokásos ugrálós-lövöldözős játékmenet bővül egy új lehetőséggel, a csáklyás kötéllel, amivel átlendülhetünk szakadékok felett, mint Indy az ostorával, csak ez azért egy kicsit sokoldalúbb, hiszen a hintázáson kívül vertikális közlekedésre is használható. Az akciórészeknél már túlzásokba is estek vele: ha eddig azt hittük, hogy Drake teljesen eszement dolgokat művel, hát most emeljük azt a négyzetre (aztán lehet ott lesz majd a kivágott jelenetek között, ahogy Batmantől tanul). Sajnos egy régi probléma is felüti a fejét, miszerint néha nehéz eldönteni, hogy mit képes megugrani a főhősünk, és mit nem, így előfordul, hogy bepróbálkozunk és hát… nem jön be.

Nagy újítás még a nyílt területek használata. Többször is lesz lehetőségünk szabadon kocsikázni/hajókázni, de míg egy open-world játékban úgy próbálnak értelmet adni a bejárható területnek, hogy szinte mindenhol belefuthatunk egy-egy melléküldetésbe, addig ez értelemszerűen az Unchartedben nem játszik. Hogy mégse legyenek üresek az ilyen pályák, kincseket rejtettek el rajtuk, de ezzel valószínűleg sokaknak csak a kedvét veszik el a felfedezéstől, mert aránytalanul sok időt kell tölteni a keresgéléssel. Ha pedig nyílegyenesen megyünk a célunk felé, és nem foglalkozunk az elénk rakott lehetőségekkel, akkor teljesen felesleges az óriási tér. Nehéz helyzet.

Ettől függetlenül a járművek használata egy jó extra, mert amikor már épp megunnánk az ugrálást, bepattanhatunk a volán mögé. A csaták menete is megváltozott, sokkal nagyobb hangsúlyt kap ezúttal a lopakodás és hogy észrevétlenül intézzünk el az ellenfél haderejéből amennyit csak lehet. A legtöbb esetben ugyanis elég nagy túlerőben vannak, és ha átváltunk már az első pillanatban Rambo üzemmódba, akkor hamar megüthetjük a bokánkat. A lopakodás viszont az őrjáratok változó útvonalai miatt eléggé türelemjáték a nagyobb területeken, szóval egy idő után valószínűleg sokan kezdik el inkább a ravaszt rángatni.

Ilyenkor viszont nem elég bebújni egy fedezék mögé, és szép lassan lekapni mindenkit, mert az ellenfeleink egyre okosabbak, és kihasználják a pálya lehetőségeit. Ráadásul mivel sokan vannak, simán megtehetik, hogy míg páran lefoglalnak minket, a többiek a hátunk mögé kerülnek, és akkor vége a dalnak. Ettől dinamikusabbá válik az összes harc, mert rá vagyunk kényszerítve a mozgásra, nem kényelmesedhetünk el (hébe-hóba azért így is találkozni vicces jelenetekkel, de tényleg ritkán). Az egyetlen igazi probléma, hogy a fedezékrendszer messze nem tökéletes, és nem kicsit frusztráló, ha ez miatt halunk meg.

Jófiúk versus rosszfiúk

Bár sokan még csak ki sem próbálták valószínűleg, de a második epizód óta kötelező eleme az Uncharted játékoknak a multi. Ezúttal a fő újdonság egy szimpatikus fizetési rendszer, aminek a lényege, hogy igazából bármit megvehetünk csak azzal, hogy játszunk a játékkal. Már kaptunk is egy évre előre frissítési tervet, ami tele van ingyenes játékmódokkal és új pályákkal, de amiért fizetni kéne, azt is megvehetjük majd a meccsek alatt szerzett tőkénkkel, legfeljebb egy kicsit tovább tart. Most ugyanis úgy néz ki, hogy például karaktereket és kozmetikai dolgokat vagy random ládákból vehetünk (erre nagyon könnyű megszerezni a fizetőeszközt), vagy célzottan, aranyból, amiből viszont jóval kevesebb jön, és ezt lehet valós pénzért is venni. Az árak itt sajnos a szokásos módon nagyon el vannak szállva, de az eddigiek alapján úgy néz ki, hogy akinek tetszik a multi és rendszeresen játszik is vele, annak nem lesz probléma mindent beszerezni.

Vannak napi kihívások, amik adnak pontokat (nyerj meg három meccset, gyógyítsd meg öt társadat), gyakorlópályák a gép ellen, és a szokásos játékmódok (csapatok egymás ellen, capture the flag, rangsorolt mérkőzés, stb.). Van hogy elég sokat kell várni mire kapunk egy teljes csapatot, és betölt a pálya, de addig válogathatunk a felszerelések között és ha egyszer már bekerültünk egy jó társaságba, akkor onnantól kezdve már jóval kevesebb malmozás vár ránk. Meccs közben a kapott és összeszedett pénzből fejleszthetjük a speciális „fegyverünket” (gránát, akna, gyógyító csomag), hívhatunk le segítőt magunk mellé vagy a pályától függően használhatunk egy-egy speciális képességet, amelyek mindegyike valamelyik előző részre hivatkozik. Elég pergősek tudnak lenni a meccsek, és az eddigi pályák nagyon jól vannak kialakítva, sehol sem lehetünk biztonságban rajtuk.

Kinyitható extrák egyébként nem csak multiban vannak. Régebben az volt a gyakorlat, hogy a koncepció rajzokat, karaktermodelleket és egyéb nyalánkságokat a kincsek megszerzésével és a játék végigvitelével kapjuk meg, de ez most egy kicsit megváltozott. A megszerzett kincsek után pontokat kapunk, és ezekből vásárolhatunk galériákat, vagy a játékot befolyásoló különleges és „csaló” opciókat. Előzőek közé tartozik a tükrözés mód vagy a kis gravitáció, míg utóbbiaknál akár azt is kérhetjük, hogy végtelen lőszerünk legyen. Ez egy RPG esetében azért elég komoly tud lenni. Van fotó mód is, amiben elég sok mindent állíthatunk, és ugyanúgy nyitható hozzá pár extra szűrő, ahogy magához a játékhoz is (8 bites korszak, szépia, stb.).

Gyönyörű

A végére hagytam, de a Naughty Dog természetesen nem hazudtolta meg magát, az Uncharted 4 egyszerűen gyönyörű lett. Technikailag és művészileg is. Előbbi abban nyilvánul meg, hogy ez az egyik (ha nem A) legszebb játék PlayStation 4-en jelenleg. Persze már a The Order sem volt semmi, de itt ugyanaz megy nyílt terekkel, és egy sokkal nagyobb játékkal. Ráadásul annyi grafikai elemmel, hogy ezúttal rendervideók sincsenek, mert nem is fértek volna el a lemezen. Ehelyett mindent a PS4 számol ki valós időben, de az egész úgy néz ki, hogy azt nemrég még az előre renderelt átvezető videók is megirigyelték volna, még az animáció is parádés. Már említettem, de a változatosságra sem lehet panasz, nincs két ugyanolyan terület, és sok helyszínnek nagyon elkapták a hangulatát.

Persze vannak kevésbé jól sikerült, dzsungeles pályarészek, és igen, a közel húsz óra alatt, amit a kampányba öltem, volt, hogy kicsit húztam a számat, de mikor a végjáték és az epilógus után elsötétült a képernyő és felcsendült az Uncharted főcímzenéje, nem titkolom, meghatódtam egy kicsit. Nagyon szép lezárása volt ez egy fontos szériának, ami a hibái ellenére is a kezdetek óta nagyon szerethető volt. Véget ért egy korszak a Naughty Dognál, épp itt az ideje hát, hogy új, de talán nem teljesen ismeretlen vizekre evezzen a csapat.