Szerzői értékelés

Olvasói értékelés

58

A Sencor SRV 4250SL nagyon szépen takarít, de egy kicsikét talán lehetne okosabb – összefoglalóan ez volt a benyomásom a tesztelt robotporszívóról. 

Mit, mennyiért, meddig?

Kezdjük rögtön a piszkos anyagiakkal. Az SRV 4250SL jelenleg 70 - 75 ezer forint közötti áron kapható, ami a középkategória aljának számít ebben a műfajban. Ezért a pénzért kapjuk magát a gépet, egy portartályt és egy kombinált por- és víztartályos, úgynevezett mop egységet a nedves portörléshez, négy oldalkefét (ebből kettőt fogunk egyszerre használni), összesen három HEPA porszűrőt (kettő eleve bele van rakva a portartályokba), egy törlőruhát a felmosáshoz, egy töltődokkot kábellel, egy távirányítót (elem nélkül, két ceruzaelemmel megy) és egy tisztítókefét.

A hasonló készülékek kiválasztásakor mindig fontos szempont az is, hogy az időnként mindenképp cserét igénylő alkatrészek mennyi ideig bírják és milyen áron lehet ezeket pótolni. Ez persze erősen használatfüggő is, de alapvetően azt mondhatjuk, hogy a porszívó fenntartása nem tűnik nagyon költségesnek. Nem egészen 13 ezer forintért kapható hozzá egy szervizcsomag, amely egy központi forgókefét, két oldalkefét, három HEPA szűrőt, két törlőruhát és egy tisztítókefét tartalmaz.

Galéria megnyitása

Hogy a kefék (és a törlőruha) meddig bírja, arról nincs információ, de ránézésre elég strapabírónak tűnnek, és ha figyelünk pár dologra, valószínűleg hosszú ideig nem lesz velük gond. A HEPA szűrők névleges élettartama egy év szokott lenni (persze előfordulhat, hogy ennél korábban kell cserélni), de alapvetően feltételezhetjük, hogy az alapkészlettel és egy szervizcsomaggal körülbelül 3 évre el leszünk látva mindennel, ami az üzemeltetéshez kell.

Ezen kívül tartalék dokkoló, akku és távirányító is elérhető a termékhez, illetve kapható egy több típushoz használható mágneses fal is, amellyel keretek közé szorítható a robotporszívó által bejárt terület. Utóbbira akkor lehet érdemes költeni, ha egy-egy ajtónyílásnál jelentősen nagyobb szélességű szakaszon szeretnénk elzárni a porszívó útját.

Galéria megnyitása

Üzembe helyezés

A SRV 4250SL beüzemelése pofonegyszerű (a dobozban ott lapul többek közt egy magyar nyelvű használati útmutató is), ha megelégszünk a távirányítós irányítással. Be kell kapcsolni a készülék oldalán található főkapcsolót, és innentől a távirányítóval vagy a porszívó tetején található nagy be- és kikapcsológombbal is vezérelhetjük a robotot. Utóbbi gomb színe a rendszer státuszát is jelzi: ha kéken villog, akkor készen áll munkára, ha pirosan, akkor meg tölteni kell, vagy éppen maga keresi a töltőegységet.

A használati útmutató megkülönböztet egy rózsaszín státuszjelzést is, amikor tölt a rendszer, de őszintén szólva én semmiféle eltérést nem láttam eközött és a piros szín között. Szóval nem kell megijedni, ha a töltődokkra ráállva a gomb színe nem változik pirosról rózsaszínre: amennyiben a porszívó megállapodott a dokkon, akkor tölt. (Ezt egyébként az alapbeállítások mellett angolul hangosan be is jelenti.)

Tehát ha fel van töltve a rendszer, és kéken villog a nagy gomb, elég ezt megnyomni, és el is indul az automatikus takarítási üzemmód, vagy pedig a távirányítóról választhatunk másfajta módokat. A módokban közös, hogy bár ezt nem mindenhol írja az útmutató, a porszívó alapesetben végkimerülésig, vagy addig takarít, amíg nem mondjuk neki, hogy hagyja abba. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy addig járja a szobát vagy szobákat, amíg nagyjából 10 százalékra esik a töltöttség, majd elkezdi keresni a töltődokkot.

Galéria megnyitása

Utóbbi körül az útmutató szerint két oldalt egy-egy, előtte pedig két métert kell szabadon hagyni, ami egy kisebb vagy éppen zsúfoltabb lakásban problémás lehetne, de a gyakorlatban szerencsére ennyire nem igényes a gép. Ha sikerül találnunk egy olyan ficakot, ahol el tudjuk látni árammal a dokkot, és szoba jelentősebb részéről van rálátás (tehát nem kanapé mögé van eldugva, hanem mondjuk egy nyitott sarokban), akkor a porszívó ott pár perc alatt meg fogja találni a dokkot. Ami azért is praktikus, mert így biztosan nem lesz útban.

Ha telefonról kívánjuk irányítani a gépet, ahhoz kell némi türelem, mert viszonylag lassan mászik fel a wifire. Fontos információ, hogy csak 2,4 GHz-es hálózaton működik, tehát ha otthon van 5 GHz-es is, ne erre próbáljuk csatlakoztatni, hanem a 2,4 GHz-es hálózatra. A telefonra először is le kell tölteni az iOS-re és Androidra egyaránt elérhető Sencor ROBO CLEAN alkalmazást, majd kiválasztani a típust és megadni a hálózati hozzáférési adatokat. Ezt követően a porszívó megpróbál csatlakozni, ami eltarthat néhány percig, de ugye ezt ideális esetben csak egyszer kell megcsinálni.

Ha sikerült a csatlakozás, onnantól viszont nem nagyon fogjuk használni a távirányítót, az appban ugyanis sokkal egyszerűbb az üzemmódok között válogatni, mint a távirányítós kódokra emlékezni. (Az alkalmazás szintén tud magyarul, és érdemes is ezt a nyelvet választani, mert az angol változat helyenként elég furcsa lett.) A telefonos irányítás nagy előnye, hogy ilyen módon távolról, a lakáson kívülről is vezérelhető a robot, tehát akár a munkahelyről is beindíthatjuk, vagy a töltőre küldhetjük. A robot irányítása pedig megosztható több telefon között is, így az sem gond, ha naponta más családtag akar „takarítani”.

Galéria megnyitása

Takarítás

Ha mindez megvan, akkor nincs más hátra, mint előre, vagyis nekiereszteni robotporszívónkat a lakásnak. Előtte persze célszerű elpakolni, és az első takarításnál jelen is lenni, hogy fény derüljön a problémás helyekre. A vizet (kivéve a saját víztartályában levőt) nem szereti a rendszer, így csak száraz fürdőszobába szabad beengedni. Ami problematikus még, azok a rojtos rongyszőnyegek és a vékonyabb kábelek, ezekbe ugyanis hajlamosak beleakadni az oldalkefék. Ha ez megtörténik, akkor sincs nagy gond, mert rögtön leáll a gép, és megpróbál kihátrálni a helyzetből, vagy végleg leáll, amíg kiszabadítjuk, de ezt célszerű elkerülni.

A könnyebb szőnyegeket jobb felszedni (szőnyegen egyébként sem használhatók a sarkokat tisztító oldalkefék), a vékonyabb kábeleket meg el kell távolítani a padlóról vagy elbarikádozni, hogy ne férjen hozzájuk a porszívó. De ügyeljünk a lelógó levelű virágokra, és a nagyon könnyű, földön tartott tárgyakra is, mivel ezeket esetleg felboríthatja a készülék.

Ha megtörténtek az előkészületek, mehet a menet. A porszívót a fő, 475 ml-es portartállyal felszerelve találjuk a dobozban, minden szükséges szűrővel és alkatrésszel ellátva, így az indításhoz csak az oldalkeféket kell a helyükre pattintani, ha parkettát vagy követ takarítunk. Ebben a konstrukcióban hat mód közül választhatunk. Az automatikus takarítással, amely egy úgynevezett maximális teljesítményű módban is futtatható a gép elvileg „különböző irányú mozgásokat kombinálva optimálisan kitakarítja az egész helyiséget”, de mivel térképezni nem tud, csak rajta levő közelségszenzorokra támaszkodik, ez az optimalizáltság korlátozott.

A tapasztalatok szerint ebben az üzemmódban fél óra alatt nagyon szépen kitakarít egy 25 négyzetméteres szobát, de magától azt nem fogja észrevenni, hogy már mindenütt többször járt, így ha hagyjuk, akár még további másfél-két órát is eltakarítgat, mielőtt visszamenne a töltőre. Azt viszont a telefonos vezérlésnek köszönhetően bármikor és bárhonnan megtehetjük, hogy fél óra után leállítjuk a programot, és visszaküldjük tölteni a porszívót.

Galéria megnyitása

A többi mód gyakorlatilag az automatikus mód szétbontása specifikusabb mozgásokra. Van spirálvonalban történő takarítás, amivel egy nagyobb foltot porszívózhatunk fel, cikk-cakk vonalban zajló, véletlen mozgásirány, és fal melletti funkció. Ha a lehető legrövidebb idő alatt végezni akarunk a már említett 25 négyzetméteres területtel, megtehetjük, hogy először 20 percre elindítjuk véletlenszerűen, majd a végén rátolunk pár perc fal melletti üzemmódot, így biztosan minden szeglet sorra kerül. (Ezt előbb-utóbb automata üzemmódban is megteszi a rendszer, csak ez van, hogy jelentősen hosszabb ideig tart.)

Az oldalkefék tényleg nagyon szépen takarítják a sarkokat, valamint az alacsonyabb szegőléceket is, és mivel a porszívó mindössze 8 centiméter magas, a bútorok alá is be tud menni. Az ennél alacsonyabb lábú bútorok alatt, vagy azokon a helyeken, ahová 33,5 centiméteres átmérőjével nem fér be, persze nem fog tudni takarítani, de az ilyen helyek a hagyományos porszívók esetén is problémát okoznak a legtöbb lakásban.

A rendszer nem zavaróan hangos, még maximális teljesítményre kapcsolva is simán lehet mellette dolgozni, alapjárat esetén pedig akár fejhallgató nélkül filmet nézni is (a maximálisnál azért kellhet a füles). Az ütközést megelőző szenzorok működése elég változatos. A tapasztalat azt mutatja, hogy míg a világos színű bútoroknak már az első megközelítéskor is csak finoman nekidöccen vagy pár centire tőlük elfordul, hogy aztán majd a fal melletti üzemmódban takarítsa ezeket precízen körbe, a fekete kanapélábaknak századszorra is teljes lendülettel ment neki. De tény, hogy baja ettől sem a porszívónak, sem a kanapénak nem lett.

A leesésgátló funkciót belső lépcsők hiányában nem volt alkalmam tesztelni, de elvileg a szenzorok érzékelik, mielőtt elfogyna a talaj, és ilyenkor visszafordul a gép. A központi kerekek jó nagyok, így ha megfelelő szögben sikerül ráfutnia, a robot a két centiméternél magasabb küszöbön is átlibben. Ez csak annyiból érdekes, hogy ha nem akarjuk, hogy szabadon kalézoljon a lakásban, érdemes bezárni a takarítani kívánt szobába, mert egyébként fennáll az esélye, hogy előbb-utóbb meglép.

Galéria megnyitása

Felmosás

A Sencor SRV 4250SL érdekessége, hogy tartozik hozzá egy nedves portörlő egység is. Ezt a cég javaslata szerint a porszívózást követően célszerű használni, és ilyenkor összeszedi azt a finom port, ami az előző fázisban hátramaradt. Ehhez az egységhez is tartozik egy portartály, tehát a gép először szív, aztán töröl, hogy a lehető legkevesebb kosz kerüljön a törlőrongyra. A portartály és a víztartály együtt egy ugyanolyan formájú egységbe áll össze, mint a fő portartály, és ezt a két egységet kell cserélni attól függően, hogy porszívózni vagy nedves portörölni szeretnénk.

A nedves törléshez az oldalkeféket le kell venni, és a mop egységre fel kell tépőzárazni és erősíteni a törlőkendőt, majd megtölteni a víztartályt. Ezt a mop beillesztése után indulhat a feltörlés, amely során ugyanazon funkciók állnak rendelkezésre, mint a porszívózásnál, illetve azt is 3 fokozaton szabályozhatjuk, hogy mennyire legyen vizes a törlőkendő. Jó hír, hogy a rendszer üzemen kívül nem ereszti magából a vizet, de ha ez netán mégis megtörténne, akkor is úgy van kialakítva, hogy a töltőegységet véletlenül se érje víz, így nem kell aggódni, hogy baj lesz belőle, ha reggel bekészítjük és csak a munkaidő vége előtt futtatjuk le a felmosást.

A mop régi, rászáradt szennyeződéseket nem fog feltakarítani, de ha rendszeresen használjuk, a komolyabb sikálást igénylő foltoktól eltekintve teljesen kiiktathatjuk az életünkből a manuális felmosást. Az időtartam itt is hasonló, mint a sima porszívózásnál, 25 négyzetméterrel fél óra alatt vígan végez a robot.

Galéria megnyitása

Karbantartás

A fő portartály, illetve a mop eltávolításához, és ezek kinyitásához első alkalommal érdemes megnézni a használati útmutatót, mert ránézésre nem egyértelmű, hogy mi honnan nyílik és hogyan pattan be, de hamar meg lehet tanulni a mozdulatokat. A mozgó részek egyébként kifejezetten strapabírónak tűnnek, és egyáltalán nincs olyan érzése az embernek, ha nem jól nyúl hozzá, biztos eltör valamit.

Az útmutató szerint érdemes minden porszívózás és feltörlés után üríteni a tartályokat, de igazság szerint rendszeres takarítás esetén a kisebbik portartályba is belefér több napi kosz. Az ürítésnél egy dologra kell vigyázni, hogy az eltávolított tartályt ne forgassuk úgy, hogy a szívórendszer felé nyíló hosszú nyílás lefelé nézzen, mert akkor kiborul a rakomány egy része, amit aztán újra fel kell takarítani. A portartályok a HEPA szűrő eltávolítása után vízzel kimoshatók, így ezeket könnyű rendben tartani, a mikroszálas törlőruha pedig kézzel, finom mosószerrel mosható.

Az oldalkefékről és a központi forgókeféről alkalomadtán érdemes lecsavarni a hajszálakat, és ezeket a keféket is el lehet mosni vízben, csak utána hagyni kell őket teljesen megszáradni, mielőtt visszaszereljük a porszívóra.

Végszó

Összefoglalva az SRV 4250SL nagyon szépen takarít. A műfajban viszonylag hosszú, adott körülmények között két órát meghaladó működési idővel rendelkezik, strapabírónak tűnik, és könnyen megtanulható a használata és a karbantartása is. Az egyetlen gyengébb pontja a navigáció: mivel nem térképez, célszerű egy-egy szobára korlátozni, mert egy bonyolultabb alaprajzú területen hajlamos eltévedni, és például végkimerülésig takarítani ugyanazt a két méteres folyosót a szobák helyett. Ahhoz tehát, hogy a takarítás tényleg optimális legyen, igényel némi irányítást és törődést, de ez is hamar rutinná válik.

Összefoglalás

Szerzői értékelés

Kipróbáltuk a Sencor egyik középkategóriás robotporszívóját, az SRV 4250SL-t.
- Szépen takarít
- Hosszú üzemidő
- Nedves portörlés
Kicsit lehetne önállóbb, optimalizáltabb a működés.

Olvasói értékelés (4 db)

Az értékeléshez kérlek jelentkezz be!
Bejelentkezés
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2020. ápr. 14. 0:12
#5

Nekem van egy kb. 2-3 éves ehhez hasonló iLife porszívóm, ami 40k körül volt, és az kb. ugyanezt tudja, én viszont nem szórakoztam, és az egész lakásban szabadon engedtem. Ha nem túl nagy a küszöb, akkor nem gond neki a szobák között mászkálni, véletlenszerűen a másfél-két óra alatt simán kitakarítja az egész kéglit. És mivel minden nap 11-kor indul, még ha esetleg valahová nem is jutott volna fel, másnap akkor is összeszedi. De eleinte teszteltem, és nem nagyon maradt ki semmi. Mondjuk én a felmosást nem sokszor használtam, valahogy a francnak se volt kedve szórakozni vele, annyi erővel engedek vizet és felmosok rendesen. Az elején havonta a hálószobába beküldtem, hogy az ágy alatt faxán mosson fel, de aztán erről is leszoktam.

Nekem egy áldás. bár az tény, hogy nem minden lakásba való, fel kell hozzá készíteni a szobákat. Hátrányai, hogy a szőnyegeknek nem barátja, valamint a feledékeny embereknek se. Szedett már össze bugyit, telefontöltőt, ilyeneket. A kefékből eddig egy garnitúrát használt el, és a hozzá adott tartalék is elég gatya, szóval olyan 1-2 évente érdemes hozzá rendelni egy készletet.

Bihus
Bihus
2020. ápr. 20. 14:55

@Busterftw én naponta használom (mondjuk most nem), és azt vettem észre, hogy még bútorokra kiülő por is jóval kevesebb így.

Biroandras: a térképezős sok helyen jobb lehet, én anno néztem teszteket, és annak az volt a hátránya, hogy a félrepattant daraboknak nem megy neki újra, így pl. kisebb helyiségekben a véletlenszerű jobban összeszedte a cuccot, hiszen az egy helyen többször is átmegy. Ez, meg mivel az drágább volt (olyan 80-100k a 40k-val szemben), nálam a véletlenszerű felé billentette a mérleget.

Összességében anno azt szűrtem le, hogy a kisebb, egyszerűbb "layoutokhoz" elegendő a véletlenszerű, a nagyobb, esetleg bonyolultabb elrendezésű lakásokhoz pedig előnyösebb a térképezős.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. ápr. 10. 9:09
#4

En brutto 28ert (AFA benne) vettem ugyanezt, koszonhetoen a gyerekmunkanak. Nyugi, ezt is gyerekek rakjak ossze, mert abszolut ugyanaz a  design, csak valakinek van rajta 150% haszna. Egyebkent kivalo cucc... kisallattal egy aldas, nincs tobb allatszor a zoknin, es egyben a mosogepben (idobe telik, mire a kutya megszokja :)).

pdx006
pdx006
2020. ápr. 10. 0:00
#3

Nehogy véletlen meg kelljen mozdulni. Aztán csodálkoznak hogy nátha tizedeli a lakosságot.

Busterftw
Busterftw
2020. ápr. 10. 12:05
giles
giles
2020. ápr. 9. 22:15
#2

Nekem egy Xiaomi S6 van. Egyedülálló férfiként egy isten áldása. :)

BiroAndras
BiroAndras
2020. ápr. 9. 16:14
#1

Azért ma már tudhatna térképezni ennyi pénzért is. Kb. 10 ezer forintból otthon is lehet barlácsolni olyan robotot, ami erre képes, és a szükséges szoftver se túl bonyolult.

BiroAndras
BiroAndras
2020. ápr. 10. 0:17

@humaniod

Ennyi a lényeg : https://www.conrad.hu/hu/modelcraft-elektromotor-r140-518398.html A többit gyakorlatilag hulladékból össze lehet rakni. Vagy akár legóból. Kellenek még érzékelők, de azok is gyakorlatilag ügyesen elhelyezett drótdarabok csak. Két dolog kell, értelem szerűen az ütközést célszerű  érzékelni, ehhez elég annyi, hogy az akadállyal érintkező drót zárjon egy áramkört. A másik feladat a navigáció, ezt pedig a kerekek elfordulásának mérésével lehet megoldani, amihez megintcsak nem kell több, mint egymáshoz érő rugalmas drótdarabok.

Ha kicsit komolyabbat akarsz, akkor lehet 3D nyomtatni vázat és kerekeket hozzá. Az durván 1-2 ezer forint, ha ügyesen tervezed meg. Az elfordulás méréshez pedig jobb fotocellát használni. https://shop.tavir.hu/product_info.php/szenzor-irany-seb-magas-adxl345-giroszkop-gyorsulas-szenzor-soros-p-851 Így már az sem gond, ha megcsúszik a kerék, vagy esetleg az elakadt gépet kézzel arrébbrakjuk (az én pár éve 250.000Ft-ért vett porszívóm ettől összezavarodik).

A többi csak szoftver kérdése. És a gép relatíve nagy teljesítményű, és RAM is van bőven, úgyhogy nem is kell akkora tehetség hozzá. Még háttértár sem felétlen kell, mert a RAM-ot áram alatt lehet tartani folyamatosan, az aksi meg sem fogja érezni, pláne a töltőn állva.

Ha pedig a porszívóról beszélünk, akkor meg szinte minden eleve adott. Van kereke, motorja, számítógépe és érzékelői is. Ha még egy kamerát is belerakunk, ami még mindíg csak pár ezer forintos költség, akkor meg egészen új lehetőségek nyílnak meg. Mivel nem egy száguldó drónt kell vezérelni, bőven ráér a számítógép megrágni a képet, vagyis egészen szofisztikált képfeldolgozó algoritmusokat lehet futtatni rajta, az ehhez képest korlátozott teljesítmény ellenére is. Pár képkockából akár egy 3D térkép is építhető.

Vissza az oldal tetejére