Újabb gyenge negyedéven van túl a tabletpiac

Az eladások összességében nem estek óriásit, de szinte egyik gyártónak sincs oka túl nagy örömre.

Újabb gyenge negyedéven van túl a tabletpiac

Az IDC az okostelefonok értékesítési statisztikáját követően a tabletszegmensre vonatkozó adatokat is nyilvánosságra hozta. Az elemzés alapján csak az Apple és a Huawei tudta magát tartani, a többi gyártó bukdácsolt, beleértve a toplistás vállalatokat is, így például a Samsungot és az Amazont.

Zsinórban tizenötödik alkalommal volt mínuszos a tabletpiac.

A szegmens lejtmenete ugyan már nem olyan tempóval történik, mint korábban, de még mindig van lentebb, a csökkenés folyamatos, és nehéz megmondani, hogy mikor jöhet el a fordulópont, illetve egyáltalán lesz-e olyan szint, ahol stabilizálódnak az eladások. Az IDC elemzői bizakodóak, és úgy látják, hogy ez a tendencia nem folytatódik a végtelenségig. A szakemberek szerint sok összetevős a táblagépek területe, és jelenleg még formálódóban van, hogy mi lesz az igazán jó irány. A kettő az egyben szerkezetek pályája egy ideje felívelőben van, és a megfizethető szerkezetekre is nagy igény mutatkozik. Kezdenek szaporodni a Chrome OS-es táblák, és nemrég befutott a Microsoft Surface Go is. És ott vannak a Snapdragon chipekre épülő, de Windows operációs rendszert futtató termékek is, amik jellemzően notebookok, de jó esély van arra, hogy ilyen tabletek is szaporodni kezdjenek a közeljövőben. Az idei második negyedévben már csak 33 millió tablet fogyott, 5,2 millióval kevesebb, mint egy évvel ezelőtt.

A piacvezető szerepet ezúttal is az Apple zsebelte be, ráadásul teljesen zavartalanul érte el ezt az eredményt. A második helyezettől több mint kétszer nagyobb, 11,5 milliós forgalmat tudott bonyolítani, de az eladásai egyébként nem nőttek érezhetően, és a vállalat negyedéves pénzügyi jelentése arra a tényre is rávilágított, hogy csökkent az átlagos eladási ár. Az emberek valószínűleg főleg a legolcsóbb iPad modellt vásárolják. Az a konstrukció is egészen jó felhasználói élmény biztosítására képes, miközben már 330 dolláros áron is hozzá lehet jutni az alapkivitelhez. Az Apple valószínűleg akkor is jó döntést hozott, mikor elkezdett a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetni az oktatásra, és arra, hogy az iskolák és a diákok számára egyaránt vonzóvá tegye az iPadet és a vele járó ökoszisztémát.

Galéria megnyitása
iPad az iskolapadban.

A Samsung 5 millió tabletet adott el a második negyedévben, ami éves szinten vizsgálva egymilliós visszalépést jelent a 2017-es eredményhez viszonyítva. A dél-koreai alakulat az év első felében nem mutatott be új Galaxy táblagépet, szóval innen nézve nem meglepő, hogy nem is igazán tudott érdemi szereplést felmutatni. Mostanra megérkeztek első újdonságok, a Galaxy Tab S4 10.5 és a Galaxy Tab A 10.5 a harmadik negyedéves szereplésre már jó hatással lehet. A Samsung reménykedhet benne, hogy az érdeklődők vonzónak találják majd ezeket a konfigurációkat, mivel a mostani 16,1 százalékos forgalomcsökkenés valószínűleg már a bevételen is érződött.

Galéria megnyitása
Samsung Galaxy Tab S4 10.5

A dobogó harmadik fokára a Huawei tudott felállni, és igazából ez már a sokadik alkalommal sikerül a kínai alakulatnak, miközben folyamatosan dolgozza lefelé a hátrányát a Samsung nyomában. Most ugyan csak 7,7 százalékkal, de növelni tudta az eladásait a gyártó, és ezzel a legjobb szereplést mutatta be a toplista szereplői között. 3,4 millió eladott tablet szerepel a cég neve mellett, és ezzel az eredménnyel képes volt átlépni a 10 százalékos (10,3%) piaci részesedést is. Az előző negyedévben 3,2 millió készüléket értékesített a Huawei, szóval ilyen szinten is jobban tudott teljesíteni. A kettő az egyben gépekből háromszor többet adott el a gyártó, mint korábban, és a forgalmának több mint az 50 százaléka származott Ázsiából, elsősorban természetesen a hazájából, Kínából.

Galéria megnyitása
Huawei MediaPad M5

A Lenovo esetében is visszalépésről számolhatunk be, méghozzá úgy, hogy ettől kezdve már a Fujitsu forgalma is hozzáadódik az övéhez a háttérben történt változások miatt. Persze mivel a Fujitsu valószínűleg érdemben nem tudott hozzájárulni a Lenovo szerepléséhez ezen a piacon, így ennek igazából túl sok jelentőséges nincs. A negyedik hely megszerzését 2 millió eladott táblagéppel abszolválta a vállalat, tavaly még 2,2 milliós példányszámot tudott felmutatni. Egészen pontosan 8,4 százalékos visszalépés történt az egy évvel korábbi eredményhez képest. Érdekesség, hogy mivel a piac összességében egy fokkal ennél is többet zsugorodott, még így is nőtt a részesedése a Lenovónak, és pillanatnyilag kereken 6 százalékot tudhat a magáénak. Sajnos a Lenovo idén nem sok újdonsággal állt elő ezen a területen, és valószínűleg ennek köszönhetően szerepelt gyengén, pedig a vállalat korábban jó konstrukciókkal szolgált az olcsóbb gépektől a Yoga-szériás eszközökön át a kettő az egyben megoldásokig.

Galéria megnyitása
A Lenovo Yoga termékcsalád egy népszerű tagja.

A legnagyobb zakót az Amazon szenvedte el, akinek egy ideig nagyon pörgött a piaca, és úgy tűnt még tavaly, hogy akár a harmadik helyet is stabilan megszerezheti a Huawei-től. A tartalomszolgáltatónak az év első negyedévében a felére esett a forgalma, most pedig az 1/3-ával csökkentek az eladásai. Tavaly ugyanebben az időszakban 2,4 millió szerkezetet tudott eladni az Amazon, most viszont már ez a szám csak 1,6 millióig kúszott. A legnagyobb visszaesés nem meglepő módon az Egyesült Államokban történt, ahol radikálisan esett a kereslet, és mivel nem tudott új területeken gyökeret ereszteni az olcsó Fire tablet, így nem volt olyan terület, ami ellensúlyozhatta volna az amerikai kereslet mérséklődését.

Galéria megnyitása
Amazon Fire HD 10

Azok a vállalatok, akik nem jutottak be a Top 5 közé, már csak a piac 28,8 százalékán osztozhattak, szóval egészen elképesztő mértékben összpontosul a nagyok kezébe a szegmens. Rengeteg kisebb-nagyobb cég van, aki tabletekkel (is) foglalkozik, és mindössze 9,5 millió eszközt adtak el ezek a szereplők együttvéve. Mások mellett ide lehet sorolni a Microsoftot, a Sonyt és az LG-t is.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward