A Mars Reconnaissance Orbiter 2006-ban érkezett a Marshoz, és a kérdéses elemzésre azokra a felvételekre koncentrál, amelyek az Elysium Planitia nevű terület Cerberus Fossae elnevezésű részéről készültek. A területet, ahogy a neve is mutatja, hasadékok szabdalják, amelyek egymással párhuzamosan húzódnak a marsi kéregben. Ezek a hasadékok a valószínűleg tektonikus tágulás eredményei, vagyis a kéreg nem bírta a mélyebb rétegek nyomását, és megrepedt.

A Mars felszíne tele van a vulkanikus tevékenység nyomaival, de a vulkanizmus valószínűleg 2–3 milliárd éve volt a legaktívabb a bolygón. Egyre több bizonyíték van azonban arra, hogy a Mars geológiailag még most is aktív, bár sokkal kisebb mértékben, mint egykor volt. A mostani vizsgálat során a szakértők különösen egy 34 kilométer hosszú hasadékra összpontosítottak, amely pár száz méter széles.

A hasadék érdekessége, hogy mindkét oldalán sötét anyagú foltok övezik teljes hosszának nagyjából felén. Az MRO vizsgálatai alapján ez a sötét színű anyag piroxénben gazdag, ez az ásvány pedig földi körülmények között a leggyakrabban a lávafolyásokban fordul elő. Azt is megállapították, hogy az anyagnak magas a hőtehetetlensége, vagyis nappal lassan melegszik fel, és éjszaka lassan hűl le.

Ez arra utal, hogy viszonylag friss keletkezésű lehet, és levegősebb, szemcsésebb az idősebb kőzetekhez képest, vagyis tipikusan olyan szerkezete, mint a vulkánkitörések során távozó anyagnak. A matéria teljes mennyisége a becslések szerint nagyjából 20 millió köbméter lehet, ám mivel nagy területet borít, a legvastagabb részein, a hasadék közelében is csak pár tucat centiméter vastagságban borítja a talajt.

A kutatók mindezen információk alapján úgy válik, hogy az anyagot egy piroklasztikus ár rakhatta le, amely a vulkánkitörések talán legijesztőbb potenciális fejleménye. A piroklasztikus ár rendkívül forró gázból és az ez által hordozott szilárd szemcsékből áll, és óránként több száz kilométert is képes megtenni, elégetve és megfojtva mindent, ami az útjába kerül.

A szakértők leszögezik, hogy továbbra sem zárható ki, hogy a sötét anyag nem vulkáni eredetű, hanem csak a szél rakta le ilyen jellegzetesen a hasadék mélyéből származó, sötétebb port. Ennek azonban kicsi az esélye, mondják, mert az uralkodó szélirány és a foltok elhelyezkedése nehezen egyeztethető össze.

A foltok korát a becsapódási kráterek alapján próbálták meghatározni a kutatók: minél régebbi egy felszíni réteg, annál több kráter borítja. Ez alapján a hasadék körüli felszín mindössze 50–200 ezer éves, ami geológiai léptékben gyakorlatilag egyenlő a jelennel. A hasadék a 10 kilométeres Zunil-kráter irányába mutat, amelynek korát 100 ezer–1 millió év közöttre becsülik. Elképzelhető, hogy ez a becsapódás gyengítette meg a hasadék területén a felszínt, ahol így felszínre tört a magma.

Szintén érdekes, hogy a NASA InSight landolóegysége, amely az Elysium Planitia másik oldalán landolt, mintegy 1700 kilométerre a hasadéktól, leszállása óta számos marsrengést érzékelt, köztük két erősebbet (nagyjából 3 magnitúdósat) is. Ezek ráadásul kifejezetten a Cerberus Fossae irányából érkeztek, és a hullámok jellege alapján konzisztensek azzal, amit a felszín alatt gyűlő magmamozgásoktól várnának a kutatók.

Mindebből pedig még inkább úgy tűnik, hogy jelenleg is van vulkanizmus a bolygón. A piroklasztikus lerakódások (amennyiben valóban azok) egyben azt is sugallják, hogy a magma vizet vagy vízjeget talált menet közben, és így jött létre az áradat. A Cerberus Fossae tehát az élet marsi kutatása szempontjából is érdekes területnek ígérkezik.