Röntgensugarak nagy energiájú kozmikus események során, csillagrobbanásokból, rendkívül forró csillagokból, aktív fekete lyukak környékéről és hasonló forrásokból indulnak ki. A sugárzásnak ugyanakkor gazdag forrását jelentik a galaxishalmazok csillagrendszerei között található gázfelhők is, amelyek rögzítése ebből adódóan segíthet minden eddiginél részletesebben feltérképezni a világegyetem legnagyobb összetartozó struktúráit, amelyek eredete az univerzum hajnalára nyúlik vissza.
A galaxishalmazok szerkezetét a gravitáció alakítja, és ennek csak egy kis része a normál anyagra ható tömegvonzás. Ezen struktúrák létezésében és alakulásában ugyanis kulcsszerepet játszik a sötét anyag gravitációja, amelyről tudjuk, hogy létezik, de közvetlenül nem vagyunk képesek észlelni. Az intergalaktikus gáz eloszlása ugyanakkor fontos információkkal szolgálhat a sötét anyag eloszlásáról is.
Továbbá mivel a galaxishalmazok az univerzum korai időszakában keletkeztek, eloszlásuk fontos adatokkal járulhat hozzá a kozmosz geometriájával és a téridő viselkedésével kapcsolatos ismereteinkhez is. Utóbbiban egy másik láthatatlan dolog, a sötét energia játssza a kulcsszerepet: a tudomány jelen állása szerint ugyanis az univerzum gyorsuló tágulását a sötét energia teszi lehetővé.
A galaxishalmazok megfigyelése tehát alapvető fontosságú a világegyetem múltjának és jelenének megértése szempontjából. Az eROSITA egyik fontos feladata a galaxisok közti forró gáz feltérképezése, ami által megismerhetjük a halmazok szerkezetét és tömegét is. Az idén júliusban felbocsátott, és mostanra beüzemelt, Nap körül keringő űrtávcső eddig két, 700 millió fényévre levő galaxishalmazt, az Abell 3391-et és az Abell 3395-öt vizsgálta meg alaposabban. Mindkét halmaz több ezer galaxist tartalmaz, és érdekességük, hogy kapcsolatban vannak egymással: köztük egy forró gázból álló híd húzódik, amelynek vizsgálata révén remélhetőleg újdonságok derülnek ki a hasonló interakciókról.
Az eROSITA hét különböző tartományban vizsgálja a röntgensugarakat, vagyis hét távcsövével nem egyszerűen a röntgensugárzást detektálja, hanem szűkebb sávokra bontva vizsgálja azt. Így a kutatók a képek alapján a látható fényű színképekhez hasonló módon vizsgálhatják, hogy milyen kémiai elemek bocsátják ki a röntgensugakat, vagyis hogy egy robbanó csillag esetében például (ahogy alább látható) van-e jelen vas, oxigén vagy kalcium.
A legalsó animáción pedig a Nagy Magellán-felhő és annak különböző röntgenforrásai láthatók, ahogy az eROSITA látja ezeket. A legfényesebb forrás az SN1987A nevű szupernóvamaradvány, amelynek fénye 1987-ben érte el a Földet. Az egykori csillag maradványa a mai napig nagyon intenzív a röntgentartományban, mivel a robbanás nyomán kidobódott anyagok folyamatosan ütköznek a környező gázzal, több millió fokra hevítve azt. De a képen aktív galaxismagok (AGN), csillagok, csillagködök és más csillagok körül keringő, potenciális csillag tömegű fekete lyukak (HMXB) is látszanak. Már az első közzétett képekből világos tehát, hogy az eROSITA nagyon sokféle kozmikus eseményt és égitestet képes vizsgálni.
Az eROSITA más röntgentávcsövekhez hasonlóan nagyon érdekes szerkezetű, mert a röntgensugarakat nem lehet tükrökkel fókuszálni, ezek ugyanis normál esetben áthaladnak azokon. A röntgentükrök ezért úgy működnek, mintha egy tó felszínén kővel kacsáznánk: akkor verik vissza a sugarakat, ha azok nagyon alacsony szögben érkeznek, így a távcsövek belsejében egy egész sor enyhén eltérő szögbe állított tükör terelgeti a beeső sugarakat a detektorok felé.
