Tavaly a Dyson bejelentett egy olyan fejhallgatót, amivel mindenkinek komoly meglepetést okozott, miután fel lehetett rá szerelni egy kompakt légszűrőt, mely a városok levegőjének megtisztítására szolgál. A furcsa extra innen már kimaradt, ebben az esetben egy csúcsminőségű aktív zajszűrővel és szinte végtelen variálhatósággal kecsegtet a „porszívógyártó”.
A Dyson egy olyan cég, ahol folyamatosan óriási pénzek mennek el kutatás és fejlesztés céljával, és a jelek szerint a cég szeretné megvetni a lábát az audió kiegészítők piacán. Az OnTrac fejhallgató már szélesebb közönséget szólít meg, mint a Zone modell. A vállalat nem szerénykedik a „best” jelző használatával, rengeteg alkalommal szerepel ez a sajtóanyagban és a termékoldalon egyaránt.
„A Dyson hangmérnöki küldetése, hogy megőrizze a művész hanghullámának integritását, interferenciáktól mentesen” – mondta Jacob Dyson főmérnök, aki a Zone projektet a szívén hordozta. „Emellett olyan fejhallgatót akartunk készíteni, amelyet az emberek becsben tartanak, amelyért lelkesednek, és amire büszkék lehetnek. Több mint 30 éves tapasztalattal az aeroakusztika terén, a mesterei lettünk a hangfizikának.”
Kategóriájának legjobb aktív zajszűrő rendszerét szállítja a Dyson az újdonsággal – saját bevallása szerint. Képes az OnTrac elcsendesíteni a hangos építkezéseket, a tömegek nyüzsgését és a tömegközlekedési eszközök zaját, így a hallgatók a lényegre koncentrálhatnak. A specifikáció alapján 40 dB-es zajszűrést tud, ami papíron nem különösebben jó érték. Nyolc mikrofon van az eszközben, és másodpercenként 384 ezer mintát elemezve szűri a külső hangokat. Persze a teszteket követően derülhet az ki, hogy ténylegesen mire képes a versenytársakhoz képest az ANC élesítését követően.
Egyedi hangszórót tervezett a Dyson a fejhallgató számára, amiről elmondta, hogy hogy képes lesz lemenni egészen 6 Hz-ig, így a basszust olyan részletességgel adhatja vissza, amire nem sokszor láthattak példát az emberek. Nagyon érzékletesen tudja majd prezentálni a mélyeket, miközben a magas hangokat is jól kezeli egészen 21 kHz-ig. A hangszórók 40 milliméteresek egyébként, ami egy viszonylag elterjedt és átlagos méretnek tekinthető.
A megfelelő hangzáshoz elengedhetetlen a jó átviteli minőség. Az AAC és az SBC mellett it biztosított az aptX Lossless kiterjesztés a Snapdragon Sound csomag részeként, és adott az LDAC kodek is. Qualcomm rendszerchip dolgozik a kiegészítőben. Vezetékes kapcsolattal is lehet használni az OnTrac fejhallgatót, és ebben az esetben már tényleg a maximális minőségben lehet hallgatni a felvételeket. Jár a készülékhez egy 3,5 mm-es Jack-USB-C adapter.
A legjobb kényelmet és minőséget biztosítja az új fejhallgató a Dyson szerint. Nagyon komfortos és randkívül precízen állítható a fejpárna, a fülpárna pedig cserélhető is egy pillanat alatt. Igazából sok alkatrész cserélhető itt, nemcsak a párna, de a párnából is lehet majd rengeteg különböző színt választani. Alapból négy színben lesz elérhető az OnTrac, és a külső burkolat valamint a párna cserélgetésével elvileg több mint 2000 különböző színváltozatot lehet kisakkozni.
Jár egy hordozó is az OnTrac mellé, amibe az összehajtott fejhallgatót könnyen bele lehet csúsztatni, és ezzel együtt már nagyobb védettséget élvez például egy hátizsákba elpakolva. 55 órás üzemidőre képes a fejhallgató, ami annak fényében nagyon jó érték, hogy ezt már az aktív zajszűrés használata mellett tudja összehozni. Állítólag elég izmos akkumulátorok (2540 mAh) lettek használatba véve, hogy ezt az üzemidőt elérje. Van viselés szenzor is a szerkezetben, így magától áll le és indul el zökkenőmentesen.
A Dyson OnTrac 500 dollárba fog kerülni, és nyugodtan lehet rá azt mondani, hogy rendkívül drága, de ez biztosan nem fog senkit sem meglepni. Minden termékre jellemző a magas vételár, de nem is hétköznapi termékeket forgalmazó márkáról beszélhetünk, ahogy az OnTrac sem egy tucat fejhallgatónak tűnik az eddigiek alapján. A különböző testreszabható elemeket 50 dollárért lehet majd megvásárolni a fejhallgatón felül a cégtől és a pertneriről.