A Nazca-vonalakat megközelítőleg 2100 évvel ezelőtt kezdték el készíteni alkotóik. A figurák úgy keletkeztek, hogy a vonalak mentén eltávolították a Nazca-sivatag, felszíni, sötét kőzetrétegét, feltárva lejjebb fekvő fehér homokot. A módszerrel készült geoglifák rendeltetése egyelőre ismeretlen, többségük csak a levegőből fogható be teljes egészében, állati és növényi alakokat ábrázolnak, és közös ismertetőjegyük, hogy mindegyik egyetlen, megszakítatlan vonalból rajzolódik ki.

A most feltárt emberszerű, botot vagy husángot markoló figura viszonylag kicsi, hiszen mindössze 5 méter magas, és eddig senki sem tudott róla, hogy létezik, annak ellenére, hogy a területen már sokan vizsgálódtak. A geoglifát a Jamagatai Egyetem projektjének keretében találták meg. A több mint egy évtizede futó kutatás keretében a japán régészek kezdetben hagyományos módon, helyi vizsgálatokkal és légifelvételekre támaszkodva vettek részt 142 új geoglifa azonosításában. A projekt legújabb szakaszában már az IBM japán részlegének szakértőivel együttműködve egy mesterséges intelligenciát kezdtek fejleszteni, amely a korábban készült felvételeken keres olyan vonalakat, amelyek elkerülték az emberi kutatók figyelmét.

A rendszer pedig rá is akadt egy korábban ismeretlen alakzatra – a husángos emberke ezzel az első olyan Nazca-figura, amelyet mestereséges intelligenciát használva fedeztek fel. A Nazca-vonalak nagyjából 50 négyzetkilométeren terülnek el. Először az 1940-es években kezdték behatóan tanulmányozni a figurákat, és mire az UNESCO 1994-ben a világörökség részének nyilvánította a területet, 30 alakzatot sikerült azonosítani. Azóta, ahogy a korábbiakból kiderült, az ismert alakzatok száma sokszorosára növekedett.

A figurák két nagy csoportba sorolhatók: az A-típusba tartozók óriási méretűek, akár 370 méter hosszúak is lehetnek, a közelükben talált cseréptöredékekből ítélve valószínűleg rituális jelentőségük lehetett. A B-típusú alakzatok ennél jóval kisebbek, és régebbiek is. Ezekről úgy sejtik, hogy talán a tájékozódást segíthették.

Az utóbbi csoportba tartozik az emberszerű alak is, amelynek felfedezése kiválóan demonstrálja, mire lehet használható a gépi tanulás, különösen, ha nagy adathalmazokat kell analizálni. A Nazca-projekt kapcsán a szakértők elmondása szerint nehézséget okozott, hogy viszonylag kevés geoglifa ismert, amelyek jelentősen el is térnek egymástól, és ezeken kellett megtanulnia a rendszernek, hogy mit is kellene keresnie.

A végeredmény ennek megfelelően felemás lett: a rendszer több száz potenciális új jelöltet azonosított, amelyeket a kutatóknak egyesével kellett átnézniük, hogy megítéljék, valóban egy új geoglifáról van szó, vagy csak véletlenszerűen létrejött vonalakról a sivatagban. A szakértők a továbbiakban igyekeznek finomítani az algoritmust, és azt egy átfogóbb vizsgálatra is be akarják vetni, amely során a mostaninál jóval nagyobb adathalmazt, 10 év légifelvételeit és egyéb méréseit elemzi majd a Nazca-vonalak teljes területéről.