- Emlékezz...
Az elmúlt években a disztópiák megjelenítése átment az alternatív valóság/jövő irányából a „nagyon is megtörténhet” irányba, ami annyit jelent, hogy amire a hírportálok ma figyelmeztetnek, pár évtizeden belül valóság lehet. És ha még akkor is lesz filmgyártás, akkor valami még durvábbat kell majd kitalálni, ugyanis a rögvalóság már önmagában eléggé lehangoló lesz. Vagy az is lehet, hogy nem a lehangoló, hanem pont éppen az ellenkező irányba megyünk majd, vagyis szépséget, harmóniát, reményt kell majd sugallania az alkotásoknak.
A Westworld munkálataiban nagy szerepet vállaló Lisa Joy is valószínűleg ezen a véleményen van, ugyanis az Új múlt egy olyan világban játszódik, ahol a mai ember nem szívesen élne. A jégsapkák elolvadtak, egész városok, földrészek kerültek víz alá. Az új autó a csónak, érthető okokból és mivel a nappalook rettentőek, az éjszaka lett az új élettér. Vagyis a katasztrofális körítés már érezteti velünk, hogy egy noir/sci-fi keretbe csöppentünk, vagyis sok jóra ne számítsunk.
Nick Bannister (Hugh Jackman) emlék előhívó/kutató specialistaként kínál az embereknek menekülést a hétköznapok lehangoló valóságából, ugyanis az általa létrehozott eszköz segítségével visszaidézhetjük és újra átélhetjük legszebb emlékeinket, életünk legboldogabb, legjelentősebb pillanatait. Ki ne örülne egy ilyen lehetőségnek? Emellett a helyi rendfenntartó erőnek is segítenek ugyanezzel a technikával a bűnözők elkapásában, vagyis nem túlzás, hogy ebben a Black Mirrorba is beillő történetben az emlék-technológia központi helyet foglal el.
Mindez azonban nem elég ahhoz, hogy a hátán vigye a több mint 2 órás filmet, úgyhogy betoppan Mae (Rebecca Ferguson), akinek sürgős szüksége van emlékei visszaidézésére és persze a noirokban törvényszerűen megjelenő végzet asszonyaként a főhős fejét is elcsavarja. Egy rövid románc után azonban Mae eltűnik, Nick pedig nyomozni, kutatni kezd és minden követ megmozgat, hogy a Nő eltűnésének és az őt övező rejtélynek a végére járjon.
Van tehát egy jól működő keret, két remek főszereplő és egy érdekesnek ígérkező történet, az ember azt gondolhatná, hogy a pénzéért és idejéért itt valami tényleg különleges várja. Ez azonban sajnos csak félig lesz igaz, ugyanis az egész film a kihagyott lehetőségek, a tokat mutató de elhalasztott pillanatok és a középszerűség homályába vész, miközben a potenciál végig ott van és a Westworld tempójához képest egyenesen meglepő az a biztonsági játék amit Joy itt felmutat.
Így lesz a főszereplőkből klisés és néhol nagyon-nagyon fájdalmas közhelyeket puffogtató „megmondóember”, szenvelgő hős, a keret és a háttér pedig szinte díszlet funkciót tölt be, pedig a társadalom helyzete, az idáig vezető út akár külön fejezetet is kaphattak volna egyenként. De persze felmerülnek az Élet nagy kérdései, a Szerelem kínjai és útvesztői, az emlékek keserédes szerepe, de mindez olyan leegyszerűsített, szájbarágós módon, hogy az ember feszengeni kezd a székben, hogy hová is került és vajon minek nézi őt a rendező.
A végszó pedig az, hogy fenntartásokkal lehet csak ajánlani az Új múltat. Túlságosan didaktikus, tapogatózó és szenvelgő. Túl sok dologban marad sekélyes, felszínes szinten, miközben tényleg ott piszkálja az egyszeri nézőt az, hogy ebből mennyivel többet ki lehetne hozni. A főszereplők és Watts (Thandiwe Newton) odateszik magukat, de a szövegkönyvet nem írhatják át (sajnos) és a látványvilág, a kezdeti elméleti emlék-kutatás is olyan izgalmakat ígér, amiket később nem vált be. Jackman, noir, disztópia rajongók előnyben, ők azért egyszer nézzék meg a filmet, ha van rá idejük, a többiek azonban csak óvatosan közelítsenek a pénztárhoz és legyen B tervük is a biztonság kedvéért.
