Az égitesteket pedig pontosan ilyen gyűrűk után kutatva fedezték fel a szakértők. Az új metódus azzal kecsegtet, hogy a jövőben könnyebb lesz detektálni a szoros pályán keringő kisebb bolygókat is, amelyeket a bevett módszerekkel csak nagyon ritkán sikerül észlelni. Az égitestek alaposabb tanulmányozása pedig az erodálódó bolygók különös geológiájába, és talán abba is bepillantást nyújthat, hogy egyáltalán hogyan formálódnak ezek a planéták.
Carole Haswell, az angliai Open University csillagásza 2009-ben a Wasp–12b nevű forró jupitert vizsgálta, amikor valami különösre lett figyelmes. A csillagról, amelyet a bolygó 26 óránként került meg, látszóleg hiányoztak annak külső rétegei, pontosabban a légkör alsó rétegét alkotó kromoszféra. Haswell azt gyanította, hogy a különös jelenségért a bolygó lehet a felelős: vagyis a kromoszféra a helyén van, csak annak jellegzetes fényét elnyeli az a gázgyűrű, amely a bolygó párolgó anyagából képződött.
A szakértők ebből az ötletből ihletet merítve elkezdtek hasonló, „hiányzó” kromoszférájú csillagokat keresni annak reményében, hogy ilyen módon újabb szoros pályán keringő bolygókra akadhatnak rá. A módszerrel ennek keretében néhány alaposan tanulmányozott csillagot is megvizsgáltak, amelyek körül nagyobb bolygókat már sikerült találniuk. A jelenleg alkalmazott bolygóvadász-módszerek ugyanis elsősorban a nagyobb, csillagukhoz közel keringő planéták megtalálásának kedveznek, ezek ugyanis a fedési módszer esetén észlelhetőbb mértékben csökkentik csillaguk fényét, ha átvonulnak előtte, és a radiális sebességmérést alkalmazva is feltűnőbben „rángatják” csillagukat, mint a kisebb planéták.
Haswell és kollégái összesen 2700 Naphoz hasonló csillagot vizsgáltak meg (vagy vizsgáltak meg újra), és ezek között 39 olyat találtak, amelynek nem látszott a kromoszférája. A gyanús rendszereket aztán a ESO 3,6 méteres La Silla Obszervatóriumának műszereivel kezdték alaposabban tanulmányozni, radiális sebességméréssel vizsgálva, hogy a csillag színképében megfigyelhetők-e annak imbolygására utaló jelek, amelyeket egy közeli bolygó okozhat.
A szakértők elmondása szerint az eredmények minden várakozást felülmúltak. Az első három közelebbről megvizsgált csillag mindegyike körül találtak új bolygókat, amelyek egytől egyig meglehetősen extrém rendszereket alkotnak. A DMPP–1 katalógusjelű csillag körül például négy bolygó kering: a három belső 3,5–10 földtömeg közötti, míg a legkülső egy kicsit nehezebb a Neptunusznál. A DMPP–2 körül egyetlen, a Jupiter tömegének felét kitevő planéta kering 5 napos pályán, amelynek létezése eddig a csillag kitörései miatt teljesen rejtve maradt. A DMPP–3 kísérője pedig egy 2 földtömegű bolygó, illetve a rendszerben van egy másik csillag is, amely a bolygónál jóval távolabb kering.
Az összes újonnan felfedezett bolygó a jóval közelebb kering csillagához, mint a Merkúr a Naphoz, és többségük relatíve kis méretű, valószínűsíthetően kőzetbolygó. Ebben a méretkategóriában pedig mostanáig csak nagyon kevés planétát sikerült detektálni. Ahogy már említettük, a bolygókat radiális sebességméréssel fedezték fel, ami azonban nem lett volna lehetséges, ha nem sejtik, hogy ezek jelen vannak a kérdéses rendszerekben, ugyanis annyira halvány jeleket produkáltak. A kutatók ugyanakkor úgy gondolják, hogy a planétákat jelenlétük ismeretében a jövőben a fedési módszerrel is lehet majd célzottan vizsgálni.
Ami azért érdekes, mert a két „hagyományos” módszert együtt alkalmazva megállapítható a bolygók tömege és átmérője is, ebből pedig kiderül a sűrűségük, ami kulcsfontosságú összetételük megismeréséhez. A párolgó bolygók geológiájára ráadásul az anyagukból képződött, a kronoszféra fényét és valószínűleg más hullámhosszakat is elnyelő anyaggyűrűből is következtetni lehet.
Haswell és társai ezen további vizsgálatok előtt azonban először is folytatják a gyanús csillagok vizsgálatát, amelyek közül egyelőre még csak 3-at néztek meg az ESO távcsövével. Az új bolygókban várhatóan gazdagon alakuló folytatás rövidesen következik, hiszen 2020 elejére 10 napra is megkapták a műszert.
