Váratlanul néhány új információ és egy rakás új, elképesztően kinéző screenshot érkezett a Final Fantasy VII Remake-ből. Először is, Tetsuya Nomura, a játék direktora és általános legenda elárulta, hogy több új karakter és bossharc is lesz a remake-ben, melyek az eredetiben nem voltak jelen.
"Tudom, hogy korábban azt mondtam, hogy nem lesznek új karakterek, de mivel minél gazdagabbá és részletesebbé szeretnénk tenni Midgart, kellettek hozzá új szereplők, habár meg kell hagyni, hogy ezek nem fő karakterek lesznek. Ugyanez a helyzet a főellenségekkel is: habár azt hinnéd, hogy Midgar főellensége MOTOR, a remake-ben ennél jóval többre lehet számítani" - nyilatkozta Nomura.
A Square Enix újra megerősítette, hogy a Final Fantasy VII Remake több darabban fog megjelenni, melyek közül az első Midgarra fókuszál, de párhuzamosan már dolgoznak a többi epizódon is. Az első darab egyébként jövő március 3-án jelenik meg. Most pedig következzenek a képek, melyek közül néhányhoz magyarázatot is fűzött a Square Enix.
Minden fegyver saját képességekkel rendelkezik, melyek folyamatosan fejlődnek, ahogy használjuk őket. Ha elérik a maximumot, akkor azt a képességet a karakterünk is megtanulja, és később más fegyvernél is tudja használni.
Ezen a képel Cloud kardjának, a Buster Swordnek a fejlesztési lehetőségei láthatók.
Visszaválthatunk Classic módra a nehézségi fokozatok között. A Square Enix szerint ez jobban visszaadja majd az eredeti Final Fantasy VII menüalapú harcrendszerét, úgy hogy közben élvezhetjük a Remake elképesztő látványvilágát. Ebben a módban a partitagok automatikusan cselekednek, melyek hatására az ATB méter töltődik. A játékosnak csak azt kell kiválasztania, hogy milyen képességre, mágiára vagy itemre használja az ATB-töltetet.
A karakterek egyéni képességekkel rendelkeznek, melyek a háromszög gombbal aktiválhatók. Cloud például két harci stílus között tud váltani: az Operátor jó egyensúlyt kínál a védelem és a támadás között, míg a Punisher inkább a támadásra koncentrál.
Lesznek Summonok is, amik a Summon Materiával lesznek megidézhetők, ha az erre vonatkozó méter feltöltődött. A summonok automatikusan harcolnak, de ATB-töltetek elhasználásával spéci képességeket is tudnak. Mielőtt kilépnek a harcból, még eltolnak egy nagyos erős speciális képességet.
Az Assess Materia segítségével "feltérképezhetjük" az ellenfelet, kideríthetjük milyen ellenállásokkal és gyengeségekkel rendelkezik, így könnyebben legyőzhetjük őket.
Lehet Dartsozni a Seventh Heavenben.