Az eredetileg S/2004 N 1 katalógusjelű égitest 2013 óta ismert a szakértők számára, azonban csak mostanra kapott hivatalos nevet, ráadásul mostanra sikerült kideríteni azt is, hogyan keletkezhetett. A mindössze 34,8 kilométer átmérőjű égitest a Neptunusz 14. ismert holdja, amely annyira halvány és apró, hogy a Voyager–2 szonda nem látta 1989-ben. Mark Showalter, a SETI Intézet kutatója a Hubble űrtávcső 2004–2009 közötti fotóin fedezte fel az égitestet, amely a legutóbbi vizsgálatok szerint nagyon kalandos múlttal rendelkezik.
A Hippokampusz nagyon közel kering a Neptunusz egyik nagy holdjához, a Próteuszhoz, ami miatt a szakértők kezdettől azt gyanították, hogy ennek egy darabkája szakadhatott ki, és vált önálló égitestté. Ezt a teóriát megerősítette, hogy a Próteuszon van egy gigantikus kráter is, amely a felszín jelentős részére kiterjed. Showalter számításai valószínűvé teszik, hogy a Hippokampusz a krátert létrehozó becsapódás nyomán keletkezett, mintegy 4 milliárd évvel ezelőtt, amikor a Próteusz eredeti tömegének 2 százaléka kidobódott az űrbe.
A teóriát egyébként a Hippokampusz pályája is megerősíti, amely egyezik a Próteusz 4 milliárd évvel ezelőtti pályájával. A nagyobbik hold azóta sokkal távolabb került a Neptunusztól, ugyanis a Föld holdjához hasonlóan egyre távolabb sodródik a gázóriástól az árapályerők nyomán. A Hippokampuszra ugyanakkor sokkal kisebb mérete miatt nem hatnak olyan jelentősen ezek az erők, így ez az égitest megmaradt eredeti pályáján.
A hold eredetét biztosan persze csak akkor lehetne megállapítani, ha összetételét össze lehetne vetni a Próteuszéval, erre azonban a jelenlegi műszerekkel nincs mód. Az égitestnek feltételezett erőszakos keletkezése után sem lehetett könnyű élete. Showalter becslései szerint a Hippokampusz egy törmelékben annyira gazdag régióban kering, hogy eddigi pályafutása során nagyjából 9 jelentős becsapódás érhette. Ezek pedig gyakorlatilag újra és újra elpusztították az égitestet, amely aztán lassan ismét összeállt.
A hold apró méretei miatt a felfedezés és a pálya meghatározása komoly erőfeszítéseket igényelt. Showalter eredetileg nem is remélte, hogy új holdat fedezhet fel, hanem a Neptunusz körüli gyűrűíveket akarta tanulmányozni. Ezek olyan halvány, keskeny struktúrák, amelyek gyűrűként viselkednek, de nem érnek körbe a bolygó körül. Viszont nagyon gyorsan mozognak, így nehéz vizsgálni őket. Erre találta ki Showalter megoldásként azt, hogy kombinálja a Hubble több felvételét, és úgy módosít rajtuk, hogy kompenzálja az elmozdulásokat. A munka során pedig a már jobban látható gyűrűívek mellett újra és újra kiugrott egy apró pötty is az adatokból, ez volt a Hippokampusz.
