Az új rendszer első emberi tesztelői mindhárman motorbaleset következtében bénultak le deréktól lefelé. A terápia nyomán azonban már egy nap elteltével képesek voltak támogatással lépéseket tenni, pár hónap után pedig járókerettel vagy bottal önállóan járni. Az idegstimuláló eszköz nem hozza ugyan helyre a gerincvelői sérülést, és valószínűleg a kerekesszék használatát sem tudja teljesen kiiktatni az érintettek életéből, de nagyban javíthatja az életminőségüket és az általános egészségi állapotukat is. Az eddigi tapasztalatok szerint kellően hasznos és idővel praktikus is lehet ahhoz, hogy széles körben is lehessen használni.
A gerincvelő súlyos sérülése esetén az agy elektromos jelei többé nem képesek eljutni az érintett izmokhoz, ami bénuláshoz vezet. Az új fejlesztés egy epidurális stimulátor, amelyet a gerinc alsó részére, a sérülés alá ültetnek be. Ez olyan módon stimulálja az agyi jelektől elszakított idegeket, mint amilyeneket járás közben az agytól kapna a gerincvelő és környéke ezen része. Amikor a stimulátor be van kapcsolva, némi gyakorlással és segédeszközökkel az egyébként teljesen bénult lábú beteg is képessé válhat a járásra.
Epidurális stimulátorokat az 1980-as évek óta fejlesztenek kicsit más célból, krónikus fájdalom kezelésére. Grégoire Courtine, az ETH Lausanne kutatója és társai ezekre a rendszerekre alapozták saját fejlesztésüket. Az eredeti kialakítással a legnagyobb probléma az implantátumok formája és minősége volt: ez a legtöbb esetben egy keskeny szilikonszalag, amely gerincvelő közepére hatva megakadályozza, hogy fájdalomjelek elérjék az agyat. A lábmozgások stimulálásához viszont a gerincvelő két oldaláról kiinduló idegrostkötegekre is hatni kell. A meglévő elektródák ehhez nem bizonyultak elég hosszúnak és elég hajlékonynak sem.
Courtine és társai ezért egy hosszabb, rugalmasabb, precízebb stimulációt lehetővé tevő elektródcsíkot alkottak, először tetemeken és egészséges gerinceken vizsgálva az ideális formát, majd számítógépes modellekkel szimulálva a legjobb elhelyezést. Végül kifejlesztettek egy olyan szoftvert is, amely az elektródákat megfelelő mintázatban képes aktiválni az olyan mozgásokhoz, mint a felállás és a lépés. Ez szintén nagy kihívás volt, hiszen a fájdalomcsillapító implantátumok többnyire egyetlen fajta működési mintázatot közvetítenek.
Az újítást először 2018-ban tesztelték olyan gerincsérült betegeken, akiknek volt némi maradványérzés a lábukban. A kísérlet sikeres volt, azóta pedig olyan pácienseken is kipróbálták a fejlesztést, akik teljesen bénultak voltak. Az új, nagyobb méretű implantátummal és a személyre szabott elhelyezésű elektródákkal a stimuláció aktiválása után egy nappal mindhárom beteg képes volt lépő mozdulatokat tenni, miközben testsúlyuk több mint felét hevederekkel tartották.
Ez a mérséklet terhelés mellett is lenyűgöző teljes paralízis esetén. A további fejlemények pedig még ígéretesebbek voltak: 4–6 hónap elteltével mindhárom beteg képes volt önállóan, csak egy járókeretet használva sétálni. Ugyanez a korábbi hasonló vizsgálatokban több mint egy évet vett igénybe, és általában akkor sem volt ilyen szintű a mozgáskontroll. Az újítás nagyon rövid rehabilitáció mellett ígér rendkívül látványos eredményt, ami mind a betegek, mind az ellátórendszer szempontjából sokkal kedvezőbb.
A sétálás képességének visszanyerése pedig óriási jelentőségű, ami az ilyen betegek állapotát illeti. Egyrészt önállóbbak tudnak lenni, ami jelentősen javít a hangulatukon és a hozzáállásukon. Másrészt napi egy rövid séta is jelentősen javítja a szív- és érrendszer működését, jobb bélműködést és hólyagműködést tesz lehetővé, növeli a csontsűrűséget, és csökkenti a felfekvések kialakulásának kockázatát.
A különböző stimulációs mintázatokat variálva a betegek a sétán kívül képesek voltak úszni, biciklizni és tornázni is, egyikük még lépcsőzni is megtanult. Stimuláció nélkül ugyanakkor továbbra is nagyon korlátozottak maradtak a képességeik. Egyikük ugyan valamilyen szinten újra képessé vált aktiválni egyes lábizmait, de annyira nem, hogy irányított mozgásokat hajtson végre. Az előző vizsgálatban viszont, ahol részlegesen bénult betegek kaptak implantátumot, ketten képessé váltak önállóan állni bekapcsolt stimuláció nélkül is. Hogy ezek a hatások mennyire tartósak, és milyen mértékben fokozhatók, az egyelőre nem ismert, és valószínűleg nagyban függ a sérülés súlyosságától és a kezelés időzítésétől is.
A rendszeren még van mit fejleszteni, hiszen jelenleg elég körülményes a vezérlése. A felhasználók egy tableten választják ki a kívánt mozgást, ami Bluetooth-kapcsolaton keresztül vezérli a derék körül viselt transzmittert. Ez aktiválja a hasüregbe ültetett pulzusgenerátort, amely az elektródákat vezérli. A stimuláció beállítása egy-egy alkalommal 5–10 percet vesz igénybe.
A következő generációs rendszerek azonban a tervek szerint már sokkal egyszerűbben és gyorsabban működtethetők lesznek, és egy okosórának adott szóbeli utasítások útján lehet vezérelni őket. A fejlesztést és a majdani tömeges gyártást irányító cég, az ONWARD jelenleg egy 70–100 fős klinikai vizsgálat szervezésén dolgozik, amely végére a remények szerint az FDA is engedélyezheti a rendszert.
