Az IEEE szakemberei jelenleg kétféle lehetőséget vizsgálnak az Ethernet szabvány gyorsítására: az egyik 400 Gbps-os, a másik pedig 1 Tbps-os adatátviteli sávszélességgel számol. Ezek hajmeresztően magas értékek, igaz, nem is az átlagfelhasználók, hanem inkább az üzleti felhasználók és az internet, illetve tartalomszolgáltatók számára bírnak jelentőséggel – bármelyik is legyen végül a befutó. Más kérdés, hogy a szolgáltatások révén az átlagfelhasználók is profitálnak a gyorsulásból, hiszen nagyrészt ők generálják a hatalmas sávszélesség igényt.

A probléma okozója: az egyre növekvő sávszélesség-igény

Az IEEE kutatásai alapján a sávszélesség-igény átlagosan 18 havonta megduplázódik, ami azt eredményezi, hogy a rendelkezésre álló sávszélességnek tízévenként százszorosára kell növekednie. Annak érdekében, hogy a hatalmas adatátviteli sávszélesség iránti igényeket a jövőben maradéktalanul ki lehessen szolgálni, megalakult a Higher-Speed Ethernet Consensus csoport, amelynek tagjai az új, minden eddiginél gyorsabb következő generációs szabvány megalkotásán dolgoznak. Jelenleg úgy tűnik, hogy maga a csoport két jól elkülöníthető táborra oszlik: az egyik tábor a 400 Gbps-os, míg a másik az 1 Tbps-os adatátviteli sávszélességben látja a megoldást.

Dönteni kell

Most sokan rávághatnánk, hogy egyértelműen azt a lehetőséget kell választani, amely nagyobb sebességet kínál, ám a helyzet sajnos nem ilyen egyszerű. Az 1 Tbps-os sebesség mellett szól az a tény, hogy segítségével felfoghatatlanul magas adatátviteli sávszélesség érhető el, ugyanakkor a mérleg másik serpenyőjében ott lapul a praktikusság kérdése is – mind technikai, mind pedig anyagi szempontból.

A fent említett sávszélességeket nem egyetlen kábel, illetve port segítségével, hanem több lassabb port és kábel összevonásával, egyfajta virtuális megoldásként lehet biztosítani. 25 Gbps-os csatlakozásokból 16 darabra van szükség a 400 Gbps-os adatátviteli sávszélesség biztosításához, ám ez még csak egy irányt fed le – a kétirányú 400 Gbps-os kapcsolat biztosításához már 32 ilyen csatlakozás, azaz 32 darab kábel, port és egyéb összetevő kell. Az 1 Tbps-os adatátviteli sávszélességnél ennél is rosszabb a helyzet: 25 Gbps-os linkeket használva kétirányú 1 Tbps-os kapcsolat létrehozásához 80 fizikai link összevonására van szükség.

Újabb kérdés: a réz alapú vagy az optikai kábel legyen a befutó?

Fontos kérdés az is, hogy milyen csatlakozással valósítják meg az említett kapcsolatot: réz vagy optikai kábelek használatával. Előbbiek olcsóbbak, de limitált a hatótávolságuk, míg utóbbiak drágábbak, de „messzebbre” elérnek. Napjaink 40 Gbps-os és 100 Gbps-os adatátviteli sávszélesség-szabványainál a réz alapú kábelek esetében maximum 5 méteres hossz áll rendelkezésre, ami erősen behatárolja a lehetőségeket.

A Higher-Speed Ethernet Consensus csoport tehát egyelőre még csak a fejlődés irányának meghatározásán dolgozik, de a nem is oly távoli jövőben az események jelentősen felgyorsulhatnak majd, ha végre sikerül eldönteni, melyik adatátviteli sávszélesség legyen a befutó.