Az idei év nagy jelentőséggel bír majd az OpenAI történetében, a tervek szerint ugyanis fokozatosan modellt vált, és már sokkal inkább forprofit működés jellemzi majd, mint a nonprofit. Ebben még mindig próbálják néhányan megakadályozni a céget, de ez aligha fog sikerülni. Friss pletykák szerint elképesztően drága előfizetési lehetőségeket vezethet be az OpenAI, hogy jelentősen növelje a bevételét.
Tavaly az OpenAI elindította a ChatGPT Pro előfizetést, ami hajmeresztően sokba kerül, nettó 200 dollárt kell ezért kifizetni havi szinten. Most azonban olyan híreket lehet hallani, hogy ez a 200 dolláros csomag aprópénznek tűnik majd a következő opciók árnyékában.
A The Information úgy tudja, hogy készül egy speciális mesterséges intelligencia ügynök, amit havi szinten nettó 20 ezer dollárért cserébe lehet majd „foglalkoztatni”.
A beszámoló szerint az OpenAI több új előfizetési opció kidolgozásán munkálkodik éppen, ezekre a forrás minden esetben „MI ügynökként” hivatkozik. Lesz egyebek mellett olyan ügynök is, ami csupán 2000 dollárba fog kerülni egy hónapra, de állítólag készül 10 ezer dolláros opció is, ami más célokra szolgál majd, mint az ennél is kétszer drágább előfizetés. Ezek már nagyon szűk felhasználói körnek fognak szólni, és inkább célszerszámnak, digitális dolgozónak tekinthetők, mint általános mesterséges intelligencia chatbotok.
A 20 ezer dolláros előfizetési lehetőség kapcsán azt közölte az The Information, hogy PhD-szintű kutatások létrehozására lesz majd alkalmas. Ezt kutatóintézetek vehetik majd igénybe. A 10 000 dolláros havi díj ellenében elérhető szolgáltatás pedig a lap értesülése alapján egy rendkívül magas színvonalon működő szoftverfejlesztő ügynök lesz. Ami pedig a 2000 dolláros opciót illeti, arról annyit lehet tudni, hogy elvileg alkalmas lesz bizonyos munkaterületeken kiváltani a jól képzett, magas tudással rendelkező dolgozót.
Azt nem tudni, hogy ezek a fejlesztések, eszközök mikor kerülhetnek bevezetésre, ezzel kapcsolatos adatot nem közölt a The Information. Az sem derült ki, hogy milyen formában kínálja majd ezeket a fejlesztéseket az OpenAI a potenciális előfizetők számára. Egy nagyon érdekes dolgot viszont még megjegyzett a lap. Állítólag a japán SoftBank, ami az utóbbi időben kiemelt partnere lett az OpenAI-nak – és állítólag gigantikus összeg befektetésére készül –, szerződésben vállalhatja, hogy az elkövetkezendő években 3 milliárd dollárt fordít majd a különböző MI ügynökök alkalmazására változatos formákban.
Az OpenAI-nak kell a pénz, jobban mint valaha. Az utóbbi időben már a befektetők elkezdték megkövetelni, hogy a cég nyereséget termeljen, ezért kerülhet sor a modellváltásra. Az elmúlt évben a cég becslések szerint 5 milliárd dolláros veszteséggel zárt, a bevétele pedig legfeljebb 4 milliárd dollár körül alakult. Ehhez képest a vezetés korábban arról beszélt, hogy az idei évben a forgalma megközelítheti a 12 milliárd dollárt. Ezzel kapcsolatban viszont sokan a kétségeiket fejezték ki. Ezen segíthetnek majd az MI ügynökök.