TÚL SOK A FIGYELMET ELTERELŐ TECHNIKA AZ AUTÓKBAN, AZ EURO NCAP BÜNTETNI KEZDI EZT

Az Euro NCAP megpróbál élni az erejével, és a jövőben legalább az alapfunkciókhoz kapcsolódó gombok meglétét számon kéri.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. márc. 8. 17:11
Túl sok a figyelmet elterelő technika az autókban, az Euro NCAP büntetni kezdi ezt

Az Euro NCAP a legnagyobb jelentőséggel bíró biztonsági értékeléseket biztosító szervezet, és a törésteszteken túl már egyéb jellemzőket is figyelembe vesz az értékelései során. A szakemberek mindig igyekeznek tartani a lépést a technológiai fejlesztésekkel, és úgy döntöttek, hogy a továbbiakban már azt is figyelembe fogják venni a biztonsági értékeléseknél, hogy mennyire lehet gördülékenyen kezelni az infotainment rendszereket.

Az Európában forgalmazott autók biztonságával foglalkozó szervezet ma már mindenféle vezetés támogató rendszert is figyelembe vesz, amikor pontozza az autók biztonságosságát. A lehető legtöbb szempontot figyelembe véve igyekszik a járművek biztonságáról képet adni. Az utóbbi időben pedig a biztonság szempontjából egyre égetőbb téma lett az, hogy az autók fedélzeti rendszere egész egyszerűen elvonja a figyelmet az útról. Ezért az Euro NCAP már erre is oda fog figyelni.

Galéria megnyitása

Nemhogy fizikai gombok nincsenek már lassan a járművekben, hanem sok esetben még a műszerfal is egyetlen képernyőre korlátozódik. Ez pedig egész egyszerűen nem tud ugyanolyan jó lenni, mintha lenne az ember előtt a legfontosabb adatokkal egy műszeregység, minimum egy dedikált képernyő formájában, az pedig már csak hab lenne a tortán, hogy az olyan alapfunkciók, mint például a légkondicionáló, rendelkezzenek saját gombokkal. A jövőben pedig az Euro NCAP tesztjein a legmagasabb pontszámot csak akkor kaphatják meg a járművek, ha ilyen jellegű feltételeket is teljesíteni fognak.

2026 januárjától lép életbe az új pontozási rendszer, tehát nagyjából két évet ad a vállalatok számára a szervezet, hogy felkészüljenek a változásokra. Az Euro NCAP eredményeket a cégek mondhatni véres kardként szokták körbe hordozni, és nem ritka az, hogy reklámokat is felhúznak erre, de minimum kiemelik az adott jármű erényeként. Éppen ezért a szervezet úgy gondolja, hogy van elég nagy hatalma ahhoz, hogy a jelenlegi rossz trendeket megtörje.

„Az érintőképernyők túlzott használata az egész ágazatban probléma, mivel szinte minden járműgyártó a központi képernyőre helyezi át a legfontosabb kezelőszerveket, ami arra kényszeríti a sofőröket, hogy levegyék a szemüket az útról, ez pedig növeli a figyelemelterelésből adódó balesetek számát” – mondta Matthew Avery, az Euro NCAP stratégiai fejlesztési igazgatója.

Galéria megnyitása

A szervezet elsődlegesen tényleg az alapfunkciók gombjainak, fizikai kezelőszerveinek megtartására, visszahozására fókuszál majd. Az irányjelző, a vészvillogó, a duda, valamint az ablaktörlő dedikált kezelőszervvel kell rendelkezzen. Ezeken felül az SOS segélyhívó funkció aktiválását is megoldhatóvá kell tenni gombbal. Ez a lista a tervek szerint még bővülni fog, még csak a kiindulási alapról esett szó.

Ha a cégek nem tesznek a megfelelés érdekében, könnyen lehet, hogy jelentősen átalakul majd a jelenlegi toplista.

Az elmúlt években rendre a Tesla vitte a prímet az Euro NCAP-nél a remek vezetéstámogató rendszereknek, és a szinte példátlan eredményekkel zárt törésteszteknek. Ugyanakkor a Tesla az, aki a beltér lecsupaszítását olyan mesterien űzi, hogy már indexelni sem a megszokott módon kell a járműveiben, hogy ezzel is spóroljon néhány dollárt a gyártás során. Éppen ezért az új rendszerben könnyen lehet, hogy visszább fog csúszni az Euro NCAP toplistáján, ha ezen a gyakorlaton nem változtat.

Mindenképpen remek hír, hogy a technológiai megoldások térnyerésével párhuzamosan az Euro NCAP próbál tenni azért, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel próbálja féken tartani a gyártókat. És bízunk abban, hogy ezt más biztonsági szervezetek is átveszik majd, hogy valóban globális változás történjen ezen a fronton.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

35 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
humaniod
humaniod
2024. márc. 9. 16:32
#7

Én már az alapvető trendet se értem! Kijelzőt kell bámuljak a munkám során, kijelzőt bámulok a telefonomon, kijelzőn nézek minden szórakoztató tartalmat. Melyik vadbarom gondolta, hogy autózás közben is egy szaros kijelzőt akarok nézegetni és nyomogatni!? Bezárnám egy szobába, aminek minden fala kijelző, még a padló és a plafon is!

BiroAndras
BiroAndras
2024. márc. 11. 20:45

@humaniod

  1. A vásárlók gondolják, azért veszik a nagy képernyős autókat.

  2. Amikor nem volt nagy képernyő az autóban, akkor utólag raktak bele az emberek. Merthogy a navigációnak kell, és az rendkívül hasznos dolog.

  3. Nem kell menet közben nyomogatni. Ez csak azoknak a rögeszméje akik még nem ültek ilyen autóban. Persze lehet szarul is megcsinálni (Volkswagen), akkor sokkal több nyomkodást igényel, de akkor se menet közben kell.
    A képernyő nyomkodás 99%-a az autó beállítása az aktuális igényeidhez, amit indulás előtt meg tudsz tenni. Ha mégis kell valami menet közben, akkor a hangvezérlés segít. Ma még kicsit nehézkes, de már sorra építik be az AI-t, ami drasztikusan javíani fogja a megbízhatóságát és a sebességét is.

  4. Előbb-utóbb lesz önvezetés. És inkább előbb. Akkor pedig pont hogy jól fog jönni a nagy képernyő, hogy elfoglald magad utazás közben. A luxusautókban rég van hátul nagy képernyő, és sok repülőgépen is, ugyanezért.

uwu
uwu
2024. márc. 9. 5:34
#6

Ezért lenne jó ha jönnének az AR vezetést segítő fejlesztései.

A BMV kijelzős szélvédője is jó irány lehet.

Bihus
Bihus
2024. márc. 11. 23:17

@uwu én eddig olyan 600-700 ezer km-t vezettem le. Nem emlékszem pontosan, de olyan 5-6 szélvédőm ráment, baleset nélkül. Szimpla kavicsok, kamionról, szembejövő autó kerekéről, stb.

A legutóbbi szélvédőm éppen 130 ezer Ft volt okosba', pedig csak kamera, páraérzékelő, esőérzékelő, meg mittomén milyen fittyfene volt benne, kijelző még éppen nincs beleépítve. Nem örültem. Éppen egy évi casco ára kb. A gyári ára meg asszem 500k körül van.

A távolságtartó radart, ami meg egy kisebb koccanásnál is meg tud sérülni, asszem 2M körül mérik.

És ez egy 2018-as autó.

BiroAndras
BiroAndras
2024. márc. 8. 21:34
#5

Valójában a Teslákban továbbra is van fizikai gomb minden alapvető funkcióra, és többnyire a kormányon. Plusz van hangvezérlés is.

A központi kijelző pedig úgy van elhelyezve, hogy jobban is lehet látni, mint a hagyományos kormány mögötti kijelzőt. A trükk az, hogy az ember látótere vízszintesen nagyobb, ezért jobban látjuk azt ami oldalt van, mint ami lent.

A navigáció egyébként eddig is középen volt, ráadásul a gyári általában lejjebb, ahol sokkal rosszabbul látni.

Ezen kívül sok automatika gondoskodik arról, hogy ne kelljen gombokat nyomkodni, vagy akár a képernyőt nézegetni.

BiroAndras
BiroAndras
2024. márc. 18. 21:31

@Rhynmei

Tudsz cáfolni bármit, amit írtam? Nyílván nem, eddig is csak személyeskedésre futotta.

Disturbed
Disturbed
2024. márc. 8. 20:58
#4

"„Az érintőképernyők túlzott használata az egész ágazatban probléma, mivel szinte minden járműgyártó a központi képernyőre helyezi át a legfontosabb kezelőszerveket, ami arra kényszeríti a sofőröket, hogy levegyék a szemüket az útról"

Nem, nem kényszeríti. A sofőr döntése, hogy nyomogatja azt a szart vagy megvárja a piros lámpát és egyhelyben állva nyomogatja. Az emberi hülyeséget nem lehet kizárni amíg ember vezeti az autót, de ezért ne a design-t büntessék már mert sok a kretén...

BiroAndras
BiroAndras
2024. márc. 11. 22:37

@Bihus

Hangvezérlés. És az új Model 3-ban már ez is automata.

thestock
thestock
2024. márc. 8. 20:28
#3

Pár éve átlakították a pontozási rendszert, és elkezdték figyelembe venni az aktív utasvédelmi rendszereket. Már akkor lehetett volna ezzel számolni.

Amúgy nyilvánvaló miről van szó. A konkurensek megvették az ejurokeppet, és így akarják tönkretenni a teszlát! Nem tudják elviselni, hogy Porsche-t húzva is kúposztó!

BiroAndras
BiroAndras
2024. márc. 11. 22:46

@TyphoonX

  1. Annyira puritán, mint egy okostelefon. Azokat mért veszi több milliárd ember? A megfejtés az, hogy a funkciók ott vannak, meg még sokkal több is, csak szoftverből oldják meg őket. De van sok hardveres megoldás is, ami nem látszik a képeken. Például a teljesímény, a vezetési élmény, a futómű, vagy a hangrendszer. Minden Teslában rohadt jó hangrendszer van, és mindig tudnak még fokozni rajta. A Cybertruck-ra az egyik újságíró azt mondta, hogy egy 100 ezer dolláros hangstúdió, amihez kapsz egy ingyen autót.

  2. A Tesla Model Y a legtöbbet eladott autó volt tavaly. Szóval vagy mégis nagyon jó, vagy mindenki megőrült.

  3. 17 millió a legolcsóbb, és a fullos Model X is alig megy 50 fölé. A 20 millió körüli ár nyugaton már nem számít drágának, és más márkákhoz képest végképp nagyon jó ár.

pdx006
pdx006
2024. márc. 8. 19:10
#2

Idáig is léteztek szabályok,specifikációk meg szabványok hogy meddig lehet túlzásba esniük a gyártóknak kívül is, belül is, csak valahogy elsikkadt a figyelem róluk, mert a mostani törvényhozók világszinten vakok, meg sötétek mint az etióp segg. Olyan világításokért amikkel most látni néhány nem is buherált, hanem gyári autókat, 15 éve még szarrá büntettek volna mert ha más nem, akkor a szembejövő fordul ki tőlük az árokba. Mobiltelefont használni nem lehet, belső világítás se lehet felkapcsolva menet közben sötétben kresz szerint, ennek ellenére simán videókat lehet nézni, meg olyan világos van némely kocsiban a sok kijelzőtől meg ledtől hogy egy napelemre szerelt telefon feltölt benne fél óra alatt.

takos81
takos81
2024. márc. 8. 18:24
#1

Ideje volt.

Vissza az oldal tetejére