A madarak tüdeje testméretükhöz képest sokkal kisebb, mint az emlősöké, és egészen más szerkezetű. A légzőszervek nem igazán rugalmasak, így nem képesek úgy tágulni és összehúzódni, ahogy saját légzőszerveink vagy éppen a hüllők tüdeje. A légcsere helyszínéül szolgáló tüdőkhöz ráadásul összesen kilenc légzsák is csatlakozik, amelyek szintén részt vesznek a levegő keringetésében és tárolásában. A légzsákokat is figyelembe véve a madarak légzőrendszere testtömegükhöz képest duplája az emlősökre jellemző értéknek.

Kínában most először találtak olyan fosszilis maradványokat, amelyek azt igazolják, hogy a madarakban ezek a jellegzetességek már a dinoszauruszok korában kialakultak. Egy kutatócsoport ugyanis a madarakéhoz hasonló tüdőszöveteket egy kréta kori dinoszauruszban, amely annak a csoportnak a tagja, ahonnan a mai madarak is származnak.

A modern madarak rendelkeznek az élővilág legbonyolultabb és leghatékonyabb légzőrendszerével, írják a felfedezésről beszámoló tanulmány szerzői. A tüdők és a légzsákok révén a madarak egy-egy lélegzetvétellel sokkal több oxigéndús levegőt képesek belélegezni, mint az emlősök, amire szükségük is van, hiszen a repülés rengeteg energiát vesz igénybe.

A szakértők által feltárt Archaeorhynchus spathula az Ornithumorpha klád tagja, amely a mai madarak őseit és azok közvetlen rokonait foglalta magába. A példány a kréta időszak első felében, nagyjából 120 millió évvel ezelőtt élt, több olyan szárnyas dinoszaurusszal osztozva az égen, amelyek közül a kutatók szerint nem mindegyik leszármazottai élték túl az időszak végét jelentő tömeges kihalást.

Hogy Ornithumorphákat mi tette alkalmassá a túlélésre, az egyike azoknak a rejtélyeknek, amelyek régóta foglalkoztatják a szakértőket. Bár biztos válasz továbbra sincs erre a kérdésre, az kétségkívül előnyös lehetett az állatoknak, ha a mai madarakhoz hasonlóan hatékony légzőrendszerrel rendelkeztek, miközben rokonaik inkább hüllőszerű tüdőkkel bírtak.

Bár a fosszilizáció folyamata során a lágy szövetek java elpusztul, az utóbbi évek kutatásai és új vizsgálatai módszerei feltárták, hogy ezen szövetekből több marad meg, és marad tanulmányozható évmilliók elteltével is, mint ahogy a korábban gondoltuk. A múzeumokban és gyűjteményekben évtizedek óta őrzött maradványokon is rendre találnak napjainkban lágy szöveti maradványokat a kutatók, az új feltárások során pedig eleve olyan módszerekkel dolgoznak, hogy ezeket a részeket is épségben ássák elő.

Ezek a lágy szövetek pedig alapjaiban változtatják meg a paleontológiát, gyakran teljesen átírva azokat a következtetéseket, amelyeket pusztán a csontok alapján vontak le a kutatók, mondja Jingmai O’Connor, a mostani feltárás vezetője.