A The Verge-nek nyilatkozó egykori és jelenlegi munkatársak elmondásai alapján az derül ki, hogy a Telltale-nél dolgozni nem a legkellemesebb dolog. A beszámolók alapján a céges kultúra nem jó, állandóak a túlórák, a menedzsment pedig toxikusan viselkedik és elnyomja a kreativitást.

Mindez azután kezdődött, hogy 2012-ben hatalmas sikert értek el a The Walking Deaddel, majd ennek nyomán hatalmas növekedésnek indultak: a körülbelül 100 főt foglalkoztató cég néhány éven belül 300 fő fölé hízott, és olyan fontos licenceket tudott megszerezni, mint a Batman vagy a Game of Thrones.

A beszámolók szerint a sikerekért alapvetően két ember, a The Walking Dead fejlesztését irányító Jake Rodkin és Sean Vanaman munkája a felelős. Őket annyira tisztelték a cégen belül, hogy volt erejük ahhoz, hogy kiálljanak a már akkor is erősködő és kizárólag a saját akaratát érvényesíteni akaró cégvezetéssel szemben.

Azonban Rodkin és Vanaman elhagyta a vállalatot, hogy saját stúdiót alapítsanak Campo Santo néven, és elkészítsék a nagyon sikeressé váló Firewatch-ot. Később aztán egyre inkább jellemzővé vált, hogy az igazán tehetséges és megbecsült alkalmazottak sorra léptek le, például Adam Hines is, aki aztán az Oxenfree-t csinálta meg.

A Telltale az ilyen emberek távozása után keletkező űrt sosem tudta betölteni. A társalapító Kevin Bruner egyre keményfejűbbé és rugalmatlanabbá vált, és sosem dicsérte az alkalmazottait, nehogy azok elbízzák magukat és lelépjenek a cégtől.

Bruner diktatórikus viselkedése azt eredményezi, hogy egyre inkább szűnik meg a kreativitás a stúdión belül: a fejlesztőknek mindent az ő ízlése szerint kell megcsinálni, legyen szó karakterekről, történetről vagy játékmechanizmusokról, és a nyilatkozók szerint Bruner azt hiszi, hogy az ő ízlése szerint készült játékok lesznek igazán sikeresek.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
cheatergs
cheatergs
2018. márc. 24. 19:03
#4

Semmi gond, az EA, az Acti és az Ubi szeretettel várja őket.:D

thestock
thestock
2018. márc. 24. 5:56
#3

Megváltozott a hierarchia, mi ezen a meglepő? Valaki olyan tölti be az űrt aki nem oda való, vagy a közösség egyik tagjából lesz vezető aki elfelejti honnan jött, vagy a nagybácsi odatelefonál hogy innentől a keresztfia lesz a góré...biztos hogy mindenki találkozott már valamelyik verzióval.

Inkább az lehet a probléma hogy a saját elképzeléssel rendelkező művészlelkeket nem lehet úgy irányítani mint mondjuk a gyárakban dolgozó biorobotokat.

Terror
Terror
2018. márc. 23. 12:41
#2

Ez kb. minden cégnél így megy... Addig megy a buli, amíg a 2nd line management nem kezdi el mikromenedzselni az embereket, amikor eljön ez a pillanat, jobb ha adod be a felmondásod.

TheEngineer
TheEngineer
2018. márc. 26. 21:55

Mondom péntek volt... :D

De jogos! A legjobb hogy ahogy olvastam akkor sem esett le.

@Busterftw: Az én megítélésem is hasonló. De mindig jót mosolygok többek között a bacon szalonna megnevezésen.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2018. márc. 23. 11:50
#1

Van hasonlo jatekfejleszto studio magyarorszagon is ....

Chavalier
Chavalier
2018. márc. 24. 23:25

Nem kis mértékben vagy szánalmas :') Gratulálok.

Vissza az oldal tetejére