TOVÁBBRA IS NEMES CÉL HAJTJA A FAIRPHONE-T, ÉS ITT AZ ÚJ MOBILJA

Mostanra elkészült a Fairphone 3, és bár a koncepció abszolút támogatandó, sajnos nem örvend nagy népszerűségnek a vásárlók körében.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2019. szept. 4. 12:36
Továbbra is nemes cél hajtja a Fairphone-t, és itt az új mobilja

A Fairphone valamivel több mint hat évvel ezelőtt jött létre, és csaknem négy évvel ezelőtt debütált a Fairphone 2, most pedig a Fairphone 3 modellel ismerkedhetünk meg. A vállalatról azt lehetne gondolni, hogy nem igyekezik megfogni a vásárlókat folyamatosan frissülő palettával, de a Fairphone lényege éppen abban van, hogy nem készít szinte havonta, de legalábbis évente teljesen új mobilt.

Galéria megnyitása

A Fairphone célja az indulása óta az, hogy „konfliktusmentes” szerkezetek adjon a felhasználók kezébe, amiket nem arra terveztek, hogy néhány hónapos használat után eldobjanak az emberek azért, mert az első meghibásodás után horribilis összegbe kerül a javítása, ha egyáltalán van arra lehetőség. A Fairphone minden készüléke moduláris felépítésű, ami leginkább az elképesztően könnyű szerelhetőségben nyilvánult meg eddig. A Fairphone 2 volt az első olyan mobil, ami 10-ből 10 pontot kapott a szervizelhetőségre az iFixitnél, és remélhetőleg a Fairphone 3 is ilyen lett.

Galéria megnyitása

Ezek a készülékek nem Ázsiában vagy más szegénység által sújtott területen készülnek, és nem célja a Fairphone-nak a fejlesztők, gyártók kizsákmányolása, de ez meg is látszik a termék árán. Nem egy ár-érték bajnokról beszélhetünk most sem, ahogy korábban sem így volt. A Fairphone számára kiemelten fontos a munkavállalói elégedettség, és az anyaghasználatnál is ügyel arra, hogy elkerülje az újrahasznosíthatatlan szennyező anyagokat, valamint az olyan megoldásokat, amikhez „vér tapadhat”, vagy nem lekövethető helyről származnak.

Amiből lehet, eleve újrahasznosított anyagokat alkalmaz a Fairphone, szóval nemcsak ügyel arra, hogy ne keletkezzen elektronikus szemét, hanem csökkenti is annak a felhalmozódását ilyen módon. És aki visszaviszi az előző Fairphone modelljét az új vásárlásakor, az jutalomban részesülhet – de az nem derült ki, hogy ez pontosan mit jelent, de talán alacsonyabb áron lehet hozzájutni így a Fairphone 3-hoz. Az okostelefon három fő modulból áll össze, amiket részenként lehet javítani, a cseréjük pedig különösen könnyen megoldható. És gyárilag jár a szerkezethez egy védőtok, ami természetesen újrahasznosított anyagból készül hozzá.

Galéria megnyitása

Az újdonság egy 5,7 hüvelykes megjelenítőt kapott, és nem igazán követi a vékonykávás trendet. Az előlapját Gorilla Glass 5 üveg védi, ami alatt egy olyan IPS technológiás panel található, ami 2160 x 1080 képpontos felbontású. Az Android 9.0 operációs rendszer található a friss Fairphone-on, szóval ezen a téren nem érheti szó a ház elejét. A vállalat nem használ bonyolult többkamerás modulokat. A hátlapon egy 12 megapixeles, F/1.8-as apertúrájú főkamera található egy LED-es villanóval megtámogatva, a frontkamera pedig 8 MPixeles önarcképek készítésére szolgál. Mindkettő képalkotó optikai stabilizálással lett megtoldva, ami remek hír, és a hátsó egységgel akár Ultra HD minőségű mozgóképfelvételek is megörökíthetőek.

A Snapdragon 632 rendszerchipet használja a Fairphone 3, ami sajnos még éppen nem támogatja az AI Engine-t, de már elfogadható teljesítményre képes normál használat esetén. A rendszer számára 4 GB-nyi memória biztosított a készülékben, ami már szinte minden helyzetben elegendőnek bizonyulhat, és 64 gigás a tárhelye, melyet memóriakártya bevetésével igény szerint lehet bővíteni. 450 Mbps-os letöltési sebességet támogató 4G LTE hálózati modem, 802.11ac Wi-Fi, Bluetooth 5 modul, NFC chip és A-GPS vevő is található a kapcsolati opciók listáján. És azt is el kell még mondani, hogy Dual-SIM-es a Fairphone 3, kettő Nano-SIM befogadására lett felkészítve.

Galéria megnyitása

A tervezés során a vállalat itt már arra is ügyelt, hogy a hétköznapi „nedves balesetek” miatt ne menjen azonnal tönkre a masina, olyan szigeteléssel lett megtoldva a Fairphone 3, ami IP54 minősítéshez megfelelő, szóval a por káros mennyiségben nem juthat bele, és a vizet is elbírja, amíg nem kell alámerülnie. A hátoldala áttetsző a terméknek, így látni a belsejét, a térfogata 158 x 71,8 x 9,89 milliméteres, a tömege pedig 187 grammos. Van a burkolaton ujjlenyomat-olvasó, és itt már egy C-típusú USB került felhasználásra. Az akkumulátor gyorsan feltölthető, ami részben annak köszönhető, hogy csak 3060 milliamperes a kapacitása, szóval az üzemidőt tekintve nem fog maradandót nyújtani.

A Fairphone 3 mostantól érhető el Európában a hivatalos értékesítési pontokon és a partner szolgáltatóknál. Az okostelefon 450 eurós ajánlott fogyasztói áron szerezhető be, és bár köszönőviszonyban sincs az ársáv legjobbjaival a képessége, itt legalább a vásárló tisztában lehet azzal, hogy milyen körülmények között készült az eszköze, és hogy könnyen lehet majd javítani, bármilyen hiába történik vele. Még a komponensek ára is ismert, az akku például 30 euró, a kijelző 90 euró, a kamera modulja pedig 50 euró, ezek az összegek pedig már a járulékos költségeket is tartalmazzák.

 

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
chimp
chimp
2019. szept. 4. 23:05
#2

a selfie-s képen látszik is ki a célközönség :D

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. szept. 4. 16:04
#1

Ebből nekem csak az derült ki, hogy ha nem a távol keleten készülnek az elektronikai műszaki cikkeink éhbérért, akkor az apple-nél is drágább lenne a pótalkatrész. 10 ezer forint egy akkumulátorért, ami persze nem tartalmazza a munkadíjat, mert te is be tudod szerelni, és ezen még nincs rajta az itteni sarc, uramisten...

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. szept. 4. 17:12

@Geralt_of_Trivia Itt inkább hülyék adója a kulcsszó. El akarták adni a sok sötétzöld féregnek, hogy ők mennyire környezet barátak, és így megfejni őket, de meglepő módon kiderült az, amit eddig is mindenki tudott 60iq felett, hogy a sok agyhalott környezetvédelem párti, csak addig védené a környezetet, amíg ő nem veszit rajta.

Amugy meg röhejes az egész, ennek a telefonnak az árából veszel kettő ilyen teljesíményű telefont, és nem azért, mert ennyire drága lenne legyártani....

Sőt, konkrétan sokkal környezetszenyezőbb egy ilyen telefon, mer amennyire hulladék hardver van benne, fügetlenül attól, hogy mennyire cserélhető kukában fog landol 1 max 2 éven belül csak azért, mert gyenge és kutyának sem kell majd használtan. Egy ifont legalább használtan is rá lehet sózni valami plebre aki menőzni akar egy ifonnal, de ennek csak a kuka a célálomása...

De legalább adnak egy 1$-os tokot a 450euros teló mellé, már kapásól megéri /LMAO

Vissza az oldal tetejére