Az Android legnagyobb problémája, hogy egyszerre számtalan különböző kiadásra kell fejleszteni, mert még a sok éves rendszerek is bőven aktív használatban vannak. A partnerek szívesen használnák a legújabb API-k által hozott funkciókat, de akkor több száz millió embert kizárnának egy-egy újításból. A Google nem is igazán szokta már kommunikálni, hogy mi a helyzet a fragmentáltságot tekintve a platformon, de most kiderültek az aktuális számok.

Az Android 14 már az első bétáját is megkapta, és több mint fél éve már annak, hogy az Android 13 elkészült, ennek ellenére az összes aktív használatban levő androidos készülékből mindössze 12,1 százalékon fut ez a rendszer. Januárban még csak 5 százalék körül jegyezték az Android 13-at, így ahhoz képest egyébként nem rossz a növekedése, mivel több mint a kétszeresére tudott hízni három hónap alatt.

Galéria megnyitása

A Google folyamatosan dolgozik azon, hogy könnyebb legyen az okostelefonokat frissen tartani, és egyre több gyártó beszél arról, hogy több frissítést fog kiadni. Szóval látszólag egyébként javulna a helyzet, de sajnos a gyakorlat nem ezt mutatja. Ez részben annak tudható be, hogy az emberek egyre hosszabb ideig használják az okostelefonjaikat, emelkedik a mobilok átlagos kihordási ideje, és ezzel együtt egyre több eszköz van úgy használatban, hogy 1-2 éves korában megállt a támogatása.

Az emberek sokszor nem érzik szükségét a cserének, mert a szerkezetek tempója hosszú idő elteltével is elfogadható. Ugyanakkor a szoftveres oldal folyamatosan egyre elavultabb, és bizony ezáltal egyre több olyan eszköz van az emberek kezében, aminél az API támogatás már egyre rosszabb.

A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy jelenleg még csak nem is az előző Android főverzió a legnépszerűbb, hanem a 2020-ban elindított Android 11 viszi a prímet 2023 tavaszán.

Az Android 11 operációs rendszer található a napi használatban levő androidos mobilok 23,5 százalékán, tehát majdnem minden negyedik készüléken. Ami pedig még talán ennél is szomorúbb, hogy az Android 10, ami még egy évvel idősebb, ugyancsak nagyobb arányban van jelen a készülékeken, mint akár csak az Android 12. A 2019-ben megjelent kiadás jelenleg 18,5 százalékos szinten áll.

Galéria megnyitása

Annak ellenére, hogy az Android 12 nagyon jól rajtolt, és egészen népszerű volt, a mai napig növekedésben van, de még csak 16,5 százalékos szintre tudott érni. Ehhez képest nem is rossz az, hogy az Android 13 már 12,1%-on van, de igazság szerint mindkét adat kiábrándító.

Néhány éve még azt lehetett gondolni, hogy ez majd idővel javulni fog a töredezettség szempontjából a helyzet, de most nagyon úgy néz ki, hogy nem igazán tud egyről a kettőre jutni a Google. Lassú javulás néhány területen van, ugyanakkor a statisztikát elrontó példákat is bőven lehet találni. Nagyon sok olyan kínai készülék kerül a boltokba a mai napig, amiken már eleve elavult Android van, és persze élete során sosem kap nagy frissítést.

A Samsung a Google kiemelt partnereként ugyanakkor az egészen olcsó okostelefonokat is viszonylag flottul frissíti, és vannak olyan modellek, amikre hosszabb támogatást vállal, mint a keresőóriás az elvileg referenciaként szolgáló Pixelekre. Az utóbbi időben a Realme, az Oppo, a OnePlus és még néhány másik márka is arról beszélt, hogy jobban fog ügyelni a frissítésekre. Hogy aztán ez valóban így lesz-e, az persze csak később fog kiderülni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
JohnyX
JohnyX
2023. ápr. 21. 19:38
#8

Egy kis diagram magyarázat magyarázat  ha már kimaradt a cikkből.  Nekem az 5 éves Nokia 3.1 plus-nak semmi baja nincs (úgyan azt tudja mint új korában) csak éppen 2021 októbere óta nincs rá fríssités.

Tomfoolery
Tomfoolery
2023. ápr. 18. 17:26
#7

Várjanak kérem épp most készülök frissíteni a 12-es verzióra, de ezek már tesztelik a 14-est.

humaniod
humaniod
2023. ápr. 18. 10:58
#6

A megoldás nagyon egyszerű lenne: ha a gyártó már nem ad ki friss rendszert, akkor mehessen fel rá a Google alap Androidja. Valahogy ez nem jut eszükbe, ki tudja miért...
Lehet hatóságilag kellene előírni, a garancia részeként. Legalább a nagyon zöld EU-ban!

tomchee
tomchee
2023. ápr. 18. 15:31

@humaniod  mondjuk azt sem értem, h egyáltalán miert egedik a gyartóknak h minden féle kókány droidddal árulják default a telóikat.

__PARASZT__
__PARASZT__
2023. ápr. 17. 22:15
#5

Azt amugy kit érdekel, hogy 12 vagy 10 van rajta, tudsz telefonálni android 4en is nem? Megint megy a picsogás egy nem létező problémárol.

shadow152
shadow152
2023. ápr. 17. 18:10
#4

Erről csak a gyártók tehetnek nem a Google és nem az Android fejlesztők... Itt van a kezemben egy 2 éves telefon Android 9essel vettem 10esre tudtam felhúzni 4gb ram 8maggal, bőven elbírná az Android 14et is de a 11et se adja ki a gyártó(oneplus akik azt ígérték hogy mindig napra kész készülékei lesznek utoljára vettem tőlük is bármit mert pont ezért vettem hogy mindig a legfrissebb Android legyen a készüléken tehát hazudtak hazug cégtől újra nem vásárolok) és jogosan nem fogom lecserélni csak azért mert kijött a 13!!!

Ashtm
Ashtm
2023. ápr. 19. 5:31

@shadow152 Azért én nem mentegetném a Google-t, teljesen felesleges szarokkal pakolják tele az újabb verziókat, nagy részükre nem lenne szükség és akkor nem lenne ennyi verzió sem.

nagoli
nagoli
2023. ápr. 17. 14:51
#3

Olyan túl sok jelentősége nincs amúgy. Fejlesztői szempontból nyilván szívás, de ott is sztem az utolsó három verzióra koncentrálnak azzal le van fedve több mint 60% (kb 1,5 milliárd ember), ami ha célközönséget nézünk akkor még magasabb mert esélyes, hogy aki 7-es 8-as  vagy régebbi verzióval fut az vagy nyugdíjas vagy amúgy sem tölt/használ semmit az alap funciókon kívül.

takos81
takos81
2023. ápr. 17. 14:30
#2

Jaj, ne tegyen már úgy a Google, meg a sok gyártó, mintha ez a sok verzióváltás nem egyetlenegy célt szolgálna: hogy minél hamarabb vegyen új telefont a felhasználó. Majd ha nem évente dobálják ki az új telefont meg új oprendszert akkor talán lesz javulás. Addig meg egyék meg amit főztek.

tomchee
tomchee
2023. ápr. 17. 12:50
#1

A PC ken a win és a linux tökéletesen frissíthető sok sok évig pedig ott tényleg végtelen számú és sokkal öregebb configok is vannak.

A google vajon mit csinálhat rosszúl?

Bihus
Bihus
2023. ápr. 18. 0:35

@tomchee mondjuk a win11 erre pont egy nagyon rossz példa a tpm miatt, de korábban ez valóban így volt.

De androidnál eleve más a frissítés menete. Míg PC-nél egy komponens gyártója felel a kompatibilis driverért, telefonra ez nincs különszedve, mindenért a telefon gyártója felel. Ez nagyobb meló, és az összes beszállítóval külön egyeztetéseket igényel, így nettó veszteség attól a ponttól azonnal, amikor befejezték egy készülék árusítását.

Vissza az oldal tetejére