A globális adatforgalom jelentős részét a képek teszik ki, éppen ezért a technológiai vállalatok folyamatosan dolgoznak azon, hogy hatékonyabb tömörítési eljárásokat hozzanak létre. A Google a WebP-vel gurított korábban nagyot, de az AVIF is kezd egyre szélesebb teret nyerni magának, amit az AOMedia csoport alkotott meg. A legtöbb kép viszont továbbra is a JPEG formátumban megy át a hálózatokon, ezért a Google most ezt is megreformálná.
Bejelentette a keresőóriás a Jpeglit, ami egy új JPEG tömörítési könyvtár számos különböző előnnyel, elsősorban a visszafelé kompatibilitással.
A Google nem először fut neki annak, hogy a JPEG-en javítson, és a Jpeglit az eddigi tapasztalatai felhasználásával alkotta meg. A vállalat azt állítja, hogy ez szinte minden szempontból jobb lesz majd, mint a korábbi JPEG tömörítési megoldás, miközben szinte minden szoftver képes lesz megfelelően kezelni, így nem kell olyan kompatibilitási gondokkal számolni, mint a WebP vagy a még több fejfájást okozó AVIF esetén.
A fejlesztés során az egyik fő szempont volt az, hogy a JPEG szabványhoz igazodva hozza ki a lehető legtöbbet a cég a hatékonyság tekintetében. Biztosított egyebek mellett az API/ABI kompatibilitás a libjpeg-turbóval és a MozJPEG-gel egyaránt, így ahol ezeket alkalmazzák, ott a Jpegli bevezetéséhez semmilyen további lépésre nincs szükség.
Ha kell, akkor a Jpegli magas minőséget tud elérni, de felhasználható az adatforgalom csökkentésére és a sebesség növelésére is ezáltal. Amikor egy képet a Jpeglivel kezelnek akkor precízebben tudja majd visszaadni a valós látványvilágot, kevesebb árulkodó képi hibával kell számolni. Tisztább lesz a kép minden apró részletében. Ez pedig nagyon jól jöhet a mobiloknál a fényképek mentése során. A Google a Jpeglit akár arra is felhasználhatja, hogy a készülékek fotóminőségét tovább javítsa.
Nem véletlenül emelte ki a Google, hogy a Jpegli támogatja a 10 bitet és még azon is túl léphet, miközben a hagyományos JPEG szabványok megállnak a 8 bites szinten. Ez a mai mobiltelefonok esetén például már korlátozzák a végeredményt. Viszont a Jpegli tömörítés teljes egészében az eredeti 8 bites formátumhoz igazodva történik, éppen ezért nem lesz megjelenítési gond olyan eszközöknél sem, amik még a 8 bitet támogatják. A 10 bitet meghaladó dinamika egy API kiterjesztés révén lesz elérhető.
A vállalat elmondása szerint a Jpegli tömörítési sebessége jobb lesz majd, mint amit a fent említett MozJPEG vagy libjpeg-turbo könyvtárak használatával el lehet érni. A tradicionális megoldásoktól eltérő tömörítéssel a webfejlesztők úgy tudják majd ezt bevetni, hogy nem kell a sebesség csökkenésétől vagy az erőforrásszükségletek növekedésétől tartani, ami mindenképpen újabb előnye ennek.
A megszokott minőség megőrzése mellett a Jpeglivel egészen komoly sávszélesség és adatforgalom megtakarítást lehet majd elérni. Az ilyen újításoknál mindig kellenek a hangzatos százalékok, így a Google is bedobott egy ilyen számot: több mint 35 százalékkal jobb lehet egy tradicionális JPEG tömörítésnél a Jpeglivel elérhető eredmény.
Összességében a Google nagyon jó eredményeket ért el a Jpegli alkalmazásával, és a vállalatnak az a célja ezzel, hogy a JPEG formátum megtartása mellett is képes legyen javítani a tömörítésen, képminőséget. Hiszen arra azért jó esély van az elmúlt évek tapasztalatai alapján, hogy a JPEG aligha fog kikopni attól függetlenül, hogy a WebP vgy éppen az AVIF milyen alternetívát jelent a számára.