Hardver

Az iPonon még sosem volt egy tesztnek sem alanya Androidos gép, mivel a Google operációs rendszerét főként mobiltelefonokon láthattuk futkorászni. Most azonban, így 2010 vége felé jobb ha megbarátkozunk a gondolattal, hogy az Android feszegeti a korlátait, és népszerűségének hála egyre több helyen használják fel. Pár hónapon belül például elrajtolhatnak az iPad ellenfelei, az Acer pedig már több notebookjára is felrakta a rendszert, de csak az x86-os változatát, mint választható opciót. A Toshiba ennél továbbment, AC100-as notebookja már alapvetően az Androidhoz lett tervezve, hardvere is erről árulkodik. Nem más hajtja ugyanis a 10 colos gépet, mint az nVidia Tegra 2-ese, ami viszont egy notebookban kétélű fegyver: egyrészt nagyon keveset fogyaszt és elegendő ereje van ahhoz, hogy általános felhasználásra elég legyen, másrészt viszont erősen korlátozza a hozzáadott operációs rendszere, és van, aminél már kifullad.

A specifikáción végignézve pár érdekes dolgon biztos megakad a szemünk. Az 512MB DDR2-es memória bőven elég ehhez az operációs rendszerhez, a 16GB-os SSD meghajtó pedig lehet hogy elsőre kicsinek tűnik, de igazából arra, amire használható a gép, elég. A lényeg, hogy van bőven lehetőségünk a netre csatlakozni, csak a vezetéket ne akarjuk erőltetni, mert RJ-45-ös Ethernet csatlakozó az nincs. Van helyette n-es WiFi és 3G, utóbbihoz a SIM kártyahely az akkumulátor mögött található. A gép súlya nagyon baráti, ahogy a méretei is, a képernyő felbontása pedig igazodik az átlag netbookokhoz. Elsőre talán ijesztőnek tűnhet a 3 cellás akkumulátor, de ez segít karcsúságának megőrzésében, és a Tegra mellett nincs is szükség 9 cellás monstrumokra, ezt a géppel eltöltött pár nap is igazolta, de ezzel majd a következő oldalon bővebben is foglalkozunk, most lássuk magát a vasat.

Az AC100 egy egyszerű dobozban érkezik, amiben nem találunk semmi extrát: hálózati adapter és leírás, ez minden, amit kapunk. Utóbbi egyébként pdf formátumban megtalálható magán a gépen is, ha útközben nem tudnánk rájönni valamire. A gépet érdes felületek jellemzik, és szerencsére sehol sem látni a manapság annyira jellemző fényes műanyagokat. Vékonysága ellenére nem egy porcelánbaba az AC100-as, fizikai kialakítása az átlag netbookok fölé emeli. A fedlapot csak egy Toshiba felirat uralja és alul se igazán van látnivaló, de nem is nagyon van mit cserélgetni a gépben.

A billentyűzet egy érdekes megoldás. A billentyűk mérete megfelelő és a nyomáspontjuk sem rossz, de az elrendezés a magyar nyelvhez nem a legjobb. A legfelső sort a megszokott általános funkcióbillentyűk helyett dedikáltak foglalják el, amikkel a multimédiás részleget irányíthatjuk, a monitor fényerejét állítgathatjuk, stb., ez még jó. Jobbra kicsit összemennek már a billentyűk, hogy minden elférjen, de még ezt is könnyen meg lehet szokni, a problémát inkább a „0” és az „í” elhelyezése jelenti, amik a legalsó sorban kaptak helyet, néhány Androidos billentyű mellett (a házikó pl. a Home gomb, amivel bármikor a főmenübe mehetünk). Ezek már erős megszokást igényelnek, nekünk egy hét alatt sem sikerült megbarátkozni velük.

A tapipad a gép méretéből adódóan elég kicsi lett. A felülete jó, elég érzékeny és scrollozni is lehet vele, de a gombjai túl mélyen vannak, így ölbevéve a gépet kényelmetlen őket használni, ráadásul a jobb oldali szinte csak dísznek van, hála az androidnak (elvégre nincs „jobb ujjas érintés”).

A csatlakozókkal nem lehetne Dunát rekeszteni, de a legfontosabbak felsorakoznak a gép két oldalán. Bal oldalt egy HDMI, egy mikrofon/füles csatlakozó és egy memóriakártya-olvasó lapul ami SD/SDHC kártyák fogadására lett felkészítve. Jobb oldalt egy USB és egy mini-USB van a tápcsatlakozó és a Kensington zár társaságában.

A képernyő ledes háttérvilágítást kapott, ami elég egyenletes, és a TFT-LCD panel színei is egész szépek. A betekintési szögek teljesen átlagosak, asztalra rakva, ketten kényelmesen nézhetik a kijelzőt. Az 1.3MPixeles webkamera felbontásától eltekintve csak a belépőszintet képviseli, nagyon nem szereti ha kevés a fény, és a mozgásokat is nehézkesen követi. Videós beszélgetésekhez elég, de ne ezzel akarjuk elkészíteni magunkról életünk legjobb fotóját.

Szoftver

Mivel az Android elég nehezen lett volna használható billentyűzettel és egérrel, ezért a Toshiba egy kicsit kiegészítette, így az operációs rendszer teljes neve Toshiba Home Menu for Android 2.1 lett. Revolúcióra persze ne számítsunk, aki látott már Androidot az már az első pillanatban felismeri, nincsenek óriási változások. Felépítéséből adódóan a bootolás nagyon gyors és ha leküldjük készenléti állapotba a gépet, akkor utána pillanatok alatt magára talál visszakapcsoláskor.

Első induláskor a WiFi beállítása után a majdnem teljesen üres asztal vár minket, aminek öt „oldala” van, jobb fent tudunk lapozgatni köztünk. Lent felhúzhatjuk a menüt és kérhetünk teljes képernyős változatot is. A Toshiba az alap programokon kívül biztosított saját fájlkezelőt, médialejátszót és szoftver frissítőt. Vannak még egyéb hasznos programok, hogy meg tudjunk nyitni alapvető fájlokat, de érdekes módon az Android Market kimaradt, helyette kaptunk egy Chamangi Marketet, ahol nincs akkora választék.

A gép multimédiás képességei kielégítőek, tényleg képes nagyfelbontású fájlok lejátszására, de csak ha nincsenek mkv konténerbe zárva. Talán ezt idővel orvosolják egy új lejátszóval, de biztosra nem lehet venni. A notebook csipogói teljesen átlagosak, ha jó hangzásra vágyunk, akkor marad a füles használata.

A fájlkezelőben gyorsan kiderül, hogy a rendszer gyorsan felismeri a pendrive-okat, de csak ha FAT32-esek. Az NTFS-sel nem tud mit kezdeni, így a 4GB-nál nagyobb fájlokat el is felejthetjük. Ráadásul főleg itt jön elő, hogy egy Windowshoz szokott ember ha nem érintőképernyőn keresztül próbál Androidot kezelni akkor mennyire más viselkedést vár el. Például ha kattintunk egy fájlra, akkor nem csak kijelöljük azt, hanem már indítjuk is, külön gomb van arra, hogy átmenjünk kijelölő módba. Az ilyen apróságok miatt rengeteg megszokást igényel a rendszer.

Böngészésre ott van az Android saját böngészője és az Opera Mini, egyikkel sem voltak problémáink, az egyetlen dolog ami megakaszthat minket, hogy mint fentebb kiderült ez egy 2.1-es Android, ergo még nincs Flash támogatás (az pont a 2.2-től van). Az nem derült ki, hogy lesz-e frissítés.

A háromcellás akkumulátor ellenére egész sokáig húzza az AC100-as. Ha leküldjük készenléti állapotba, akkor vígan elvan majdnem egy egész hétig (tapasztalat, nem a hivatalos lapról van), egyébként pedig attól függően, hogy használunk-e 3G-t és WiFi-t, mi 6-8 órán keresztül tudtuk életben tartani netezgetéssel, zenehallgatással, stb.

Összegezve tehát az eddig tapasztaltakat, az AC100 tele van jó ötletekkel, de szinte mindenhol vérzik egy kicsit. A gépház nagyon elnyerte a tetszésünket, és a billentyűzettel sem lenne baj, ha a kiosztása nem lenne ilyen fura. A touchpad mélyen ülő gombjai néha kényelmetlenek, ráadásul a jobb gombot nem igazán lehet használni az Android miatt. Az akkumulátoros üzemidő bőven jó és az operációs rendszerrel is el lehet végezni a legtöbb általános feladatot, de látszik, hogy mobilokra van és ezért sok megszokást igényel. Értékeljük, hogy a Toshiba be merte vállalni egy ilyen notebook elkészítését, de jobban rá kellett volna feküdni a szoftveres részére. Jobb kezelőfelülettel és normális billentyűzetkiosztással ez egy tökéletes internetezős gép lehetne, így csak érdekes különlegesség, aminek reméljük még látjuk a következő változatát. Aztán persze az is lehet, hogy a Toshiba áttér majd az Intel Moorestown platformjára és kipróbálja a Chromium OS-t, mi csak örülnénk neki. Az AC100-as két változatban jelent meg, de mielőtt valaki ugrana az olcsóbb, 32GB-osra, vegye figyelembe, hogy abban nincs 3G, és így a gép lényege veszik el a több tárhelyért cserébe.

További információk: Hivatalos honlap

Vásárlás: Webshop