Tortugát Kolumbusz fedezte fel 1492. december 6-án és mivel a hegyes-dombos sziget teknősbékára emlékeztette, ő nevezte el Isla Tortugának (spanyolul Teknős-sziget). A 17. században itt volt a karibi kalózok egyik központja, de addig is sokszor cserélt gazdát, rengeteg támadást, területi viszályt, ostromot és a kolonizáló országok érdekei szerint indított manővert kellett elviselnie.
Fordulópont volt, amikor 1640-ben Jean le Vasseur mérnök, kapitány vezetésével megépítették a Fort de Rocher erődjét. Le Vesseur-t a sziget kormányzójává tették, aki védelmet nyújtott a tenger zsiványainak a zsákmány egy százalékáért cserébe. Megnyitotta a kikötőt minden nemzet kalóza előtt, így a francia kalózokhoz hamarosan csatlakoztak a brit és holland „társaik”, bűnözők, kalandorok és bárki, aki a kalózkodást jó ötletnek tartotta. Tortuga volt az első igazi nemzetközi kikötő a Nagy-Antillák és a Karib-tenger körrnyékén, Vasseur fennhatósága alatt pedig a település felvirágzott.
Pár évtized alatt azonban ez a helyzet nagy mértékben megváltozott – a könyvek, filmek, játékok azonban ezt az aranykort veszik leggyakrabban alapul, vagy ide helyezhető az a valós/fantasy, erősen túlromanticizált világ, amit megjelenítenek. Bár Tortugáról olyan hírhedt kalózok is indították támadásaikat, mint Henry Morgan vagy François l’Olonnais, 1670 után a kalózok aranykora hanyatlani kezdett és a tengeri rablók egy része fakitermeléssel és -kereskedelemmel kezdett foglalkozni. 1680-ban az angol parlament is törvényt hozott az idegen zászló alatti hajózásról és az 1684-es regensburgi szerződés végképp véget vetett a kalózkodás állami támogatásának.
Nekünk azonban szerencsénk van, mert a játék az 1580 körüli időszakban játszódik, amikor is 4 ország osztozik a régión. Hollandia, Spanyolország, Anglia és Franciaország kolóniái, városai és erősségei lesznek azok a pontok, ahol küldetéseket, matrózokat, pletykákat és felszerelést találhatunk. Ha azonban elég ügyesek vagyunk saját kalóz bázisokat is elfoglalhatunk. Ehhez viszont hírnév, fényesen csengő dukátok és egy mindenre kész flotta szükségeltetik. A kezdet azonban igen szerény, épp, hogy egy hajónk van és a zsákmányt rejtő ládánk is kong az ürességtől.
Ezen elég gyorsan változtathatunk néhány hajó megcsáklyázásával, esetlegesen elfoglalásával. Zsákmányt ugyanis (szerencsére) több módon is szerezhetünk. Az első a klasszikus „szépen kérés” technikája – itt a kalóz lobogó felvonása után a kiszemelt kereskedőhajót kedvesen megkérjük, hogy ugyan ossza meg velünk a rakományát, amit az, ha kellőképp félelmetesek vagyunk meg is tesz. Ez már a túlerő erejétől szól, amit százalékos esélyként meg is mutat a játék. Ha mindez nem sikerülne, akkor csatába keveredünk, legénység, kapitány, hajó, ágyúk és egyéb ártó eszközök kavalkádja csap össze. Elsüllyeszthetjük ellenségünket és ekkor némi maradék rakományhoz jutunk. Ha inkább elfoglaljuk a másik hajót az sokkal több rakománnyal ját és pluszként a hajót is magunkkal vihetjük extraként.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a szimpla rablás nem hoz túl sokat a konyhára, de egy kisebb hajóért is szép pénzt kapunk a legközelebbi kikötőben.
A korábban említett összetűzések levezénylésére két felületünk lesz. Az egyik egy körökre osztott, a hajó navigálásával és ágyúk, valamint szerepjáték szerűen egyéb skillek használatával levezényelt összecsapás lesz. Itt is sokat számít mennyire tapasztalat a kapitányunk, ugyanis aktív és passzív skillek segíthetnek minket – messzebbre lőni, megnövelni a fedélzet lerohanásának sikerességét, de hajónk ellenállóképességét vagy legénységünk támadóerejét is itt fejleszthetjük. Sokféle képesség áll rendelkezésünkre és kapitányainkat úgy fejlesztjük ahogy akarjuk.
A másik lényeges momentum akkor következik, amikor legénységünkkel ellenséges hajó elfoglalását tervezzük. Itt általában 3 opció közül választunk és a százalékos siker esélye arányos azzal, hogy mennyi emberünk adja majd életét érte. Érdekes mód a 90%-os (elvileg legerősebb és legköltségesebb, de leggyakrabban bejövő) manőverek mindig sikerre vittek, a következő kikötőben pedig könnyen pótoltam a veszteségeket pár száz dukátért. A játék tehát itt hiába kínál opciókat, valójában egyetlen módszerrel szinte biztos sikert aratunk.
A tengeri csatákra is igaz ugyanez, hiszen papíron elég sok módszert alkalmazhatunk. A játék szerint is jobban járunk, ha többféle ágyút teszünk hajóinkra, mert így eltérő távolságból is hatékonyak lehetünk. Ez igaz is lenne, hiszen a hajó oldalait (port, starboard) elsődlegesen egyfajta páncélzat védi és ezt lebontva tudjuk csak az „életerejét” lelőni, néhány speciális fegyver és skill kivételével. Ha azonban az egyik oldalon lebontottuk a védelmet, akkor már kartácsot is használhatunk, amivel a legénységet megtizedelve megnöveljük esélyeinket egy lerohanás esetén.
Én ezt a módszert használtam – felszereltem a 2-3 távolságra legnagyobbat sebző ágyúkat, egy nagy távolságra lövő „gránatvetőt” (mortar), majd az ellenség egyik oldalát kilőve, legénységét kartáccsal megszórva, átszálltam és enyém lett a teljes rakomány és a hajó is. Ez hatékony, viszonylag gyors, de egy ponton túl unalmas önismételgetés, de nem volt semmi, ami arra ösztökélt volna, hogy javítsak vagy alakítsak a taktikámon. Mindezzel viszonylag simán el lehetett jutni fregattig, ami már komoly ütőerőt képvisel és elég gyors is.
Közben pedig kormányzók megbízásait teljesítettem, konvojokra vadásztam, kalóz bázisokat hódítottam meg és felvehető kapitányokat kutattam. Ezt időnként egy fontos dolog, a zsákmány elosztása zavarta csupán meg. A legénység ugyanis ciklusonként (ami kb 7-12 nap) kikényszeríti, hogy a felhalmozott zsákmányból megkapják a részüket. Itt nem csak pénzt követelnek, de egyfajta bizottságként a teljesítményünket is értékelik, sőt, az ígéreteinket is számonkérik.
Nekünk, kapitányként kalandot, pénzt és hasonlókat kell ígérni és ezt jó, ha beteljesítjük, mert legalább 50 százalékos támogatottságot kell szereznünk, hogy kapitányok maradjunk. Ez tehát némi politika, a kolonizáló nemzetekkel való kapcsolatunk mellé és nem ússzuk meg, hiszen enélkül agyatlan fosztogatás lenne csak a részünk.
A kereskedésnek inkább az ellátmány szintjén van lényege, nem úgy vettem észre, hogy a hajók árával bármi is vetekedhetne. Még akkor sem, ha olcsón veszünk és jó drágán eladunk. Külön érdekesség, hogy a sokat kereskedő kapitányt nem igazán veszik komolyan a kalózai, elvégre nem ezért vagyunk is – legalábbis a játék szerint. A sok féle hajóval, fegyverrel, a nagynak tekinthető térképpel és a „végtelen” küldetéssel azonban könnyen elveszhetünk a Tortuga – A Pirate’s Tale világában. Nem olyan rossz világ ez és amíg a rum kitart, amíg kereskedőket vadászhatunk és amíg van mit fejleszteni a hajónkon, addig nem nagyon fogunk unatkozni.
