Tom Clancy's H.A.W.X. - Harc a felhők felett

Az Ubisoftnak hála hosszú idő után ismét vadászrepülőgépek hasítanak monitorunkon. Mégis keserű a szánk íze...

Tom Clancy's H.A.W.X. - Harc a felhők felett

Oldal I.

Létezik egy stílus, mely a kalandjátékokhoz hasonlóan eltűnt a videójátékok palettájáról az elmúlt években. De míg a kaland programok mára feltámadtak, addig a modern vadászrepülőgépeket felvonultató szimulátorok ma már csak szökőévente teszik tiszteletüket PC-n. A konzolos címek (mint például a népszerű Ace Combat sorozat tagjai) pedig már egyáltalán nem tekinthetőek szimulátornak, hiszen ezek sokkal inkább repülős akciójátékok. De legalább vannak, gondolhatja a konzolos szobapilóta, mi PC-sek pedig kénytelenek vagyunk elővenni több éves programjainkat. Nincs min csodálkozni, hiszen jó repülőgép szimulátort fejleszteni nem egyszerű feladat, az anyagi megtérülés pedig meglehetősen kétséges. Épp ezért volt örömteli a tavaly szárnyra kélt hír, hogy az Ubisoft bukaresti stúdiója repülőgép szimulátor fejlesztésébe kezdett, ráadásul a program számítógépre is meg fog jelenni.  Persze hamar kiderült, hogy a szimulátor szót jó kövér idézőjelekbe kell tenni, ennek ellenére volt miért várni a játékot. Méghozzá azért, mert Tom Clancy nevével fémjelezve került a boltok polcaira a program, ami előrevetített egy izgalmas katonai-politikai történetet (bár sajnos személyesen már nem Clancy apó írja játékainak sztoriját).

Felszállás előtti eligazítás

Érdemes már rögtön az elején tisztázni, hogy amint már a bevezetőben is pedzegettem, a HAWX a legkisebb mértékben sem szimulátor, aki arra vágyik, az nagy ívben kerülje el a programot, különben csalódni fog. Ez a program egy arcade lövöldözés, melyben most speciel nem egy karakter hátát bámulva osztjuk az áldást, hanem egy gép pilótafülkéjéből. A kötelező kört letudva lássuk milyen is lett a játék. Az indítást követően megtekinthetjük az intró videót, ahol régi ismerősökbe botolhatunk, hiszen szerepelnek benne a Ghost Recon nevű csapat tagjai. Őket talán nem kell bemutatnom, hiszen egy másik Tom Clancy játéksorozat címszereplőiről van szó. Ez a csapat gyakran lesz visszatérő „vendég” a játékban, számos alkalommal kell nekik légitámogatást nyújtanunk a küldetések során. Repülős játékról lévén szó, első teendőnk mindenképpen az irányítás belövése legyen. Az igazi szimulátoroktól eltérően itt szerencsére (vagy sajnos) nem kell több tucat billentyűkombinációt fejben tartanunk, összesen talán 5-6 parancsot fogunk használni. Ha nem lenne botkormányunk, vagy legalább egy gamepad-unk, akkor lehetőségünk van rá, hogy billentyűzettel, illetve egérrel vezessük a gépeket a játékban, bár én ezt csak utolsó lehetőségként ajánlom, mivel sokkal nehezebb így irányítani a vasmadarakat. Jómagam csak rövid időre próbáltam ezt az irányítási formát, de nem tellett el sok idő, hogy ismét a joystick-ot markoljak (ne tessék félreérteni).

Ha túl vagyunk a beállításokon, akkor vesssük bele magunkat a 19 misszióból álló hadjáratba. David Crenshaw-t, az Egyesült Államok légierejének pilótájának bőrébe fogunk bújni, akit éppen akkor helyeztek át a HAWX (High Altitude Warfare-Experimental – szabad fordításban Kísérleti Nagy Magasságú Harcászat) osztagába. A kezdő küldetésben mexikói felkelőkre fogunk vadászni az USA déli határánál. HAWX-os karrierünk gyorsan véget ér, mivel ezt a missziót követően az Artemis nevű katonai magáncég (PMC – Private Military Corporation) alkalmazásában találjuk magunkat. A történet szerint a világon számos ilyen vállalat működik, melyek akkora haderővel rendelkeznek, hogy akár egy ország hadseregével is fel tudják venni a versenyt. Pénz beszél, kutya ugat elven működve, a PMC-k mindig a legkedvezőbb ajánlatot tevő csoportnak, országnak dolgoznak. Úgy látszik az Ubisoft-nál érdekesnek találták a Metal Gear Solid 4-ben felvázolt jövőképet, hiszen abban is fontos szerep jutott ezeknek a cégeknek. Az Artemis pilótájaként kezdetben egymástól független küldetéseket fogunk végrehajtani szerte a világon, de aztán lassan elkezd kibontakozni a történet, mely során egy jó kis dél-amerikai konfliktusnak csöppenünk a közepébe, mely lassan az USA létét is fenyegeti. A sztorival nincs különösebb probléma, bár a korábbi Tom Clancy játékokban találkozhattunk színvonalasabb alkotásokkal is (példának okáért a Splinter Cell játékokban).

Oldal II.

Ami viszont kicsit zavart, hogy gyakran a legnagyobb kavarodásban, a legvadabb légicsaták közben kezdték el adagolni a történetet. Nem igazán volt ínyemre, hogy mindig akkor jött be egy fontosabb rádió- vagy videóadás, amikor a botkormányt vadul rángatva próbáltam túlélni a felém tartó rakéták hadát. A bejátszások voltak az utolsók, amikre ilyenkor figyeltem, ezért néha nem is tudtam, hogy miről volt szó. Szerencsére azért vannak a küldetések között is átvezető videók, melyekből megtudhatjuk a lényeget. Ezek többnyire jól lettek elkészítve, hozzájárultak az ismerős „Clancy hangulat” megteremtéséhez, bár azt nem értem, hogy fordulhat elő a 21. században, hogy az átvezető animációkban a beszédhangokat nem igazítják a karakterek szájmozgásához. Folyamatosan olyan érzésem volt, hogy a videóban szereplő figura teljesen másról beszél, mint ami a hallott szöveg.

[bold]

Mission Impossible? – még véletlenül sem[/bold]

A küldetésekkel kapcsolatban meglehetősen felemásak az érzéseim. Nem mondhatnám, hogy túlzottan változatosak a missziók, hiszen a legtöbb esetben csak az a célunk, hogy lőjünk szét mindent ami mozog, legyen az akár földi, légi vagy vízi egység. Néhányszor akad olyan is, amikor a földi csapataink előtt kell megpuhítani az ellenállást, de végső soron ezekben ismét csak oda lyukadunk ki, hogy zúzzunk szét mindent, ami az utunkba kerül. Azt nem mondanám, hogy unalomba fulladnak ezek a feladatok, mert a pörgős harcoknak hála erről szó sincs, de örültem volna egy kicsit nagyobb változatosságnak. Ezek a küldetések legtöbbször meglehetősen könnyűek, aki joystick-kal tolja a játékot, és volt már egy kis repülőgépes játéktapasztalata, az állítsa csak a legmagasabbra a nehézségi fokozatot, így nagyobb kihívást nyújt majd a program. Ezzel szemben azoknál a misszióknál, amikor egy földi vagy légi objektumot kell megvédenünk a támadóktól, már nehezebb dolgunk lesz. Ez legtöbbször annak köszönhető, hogy a nem túl acélos AI-val rendelkező társak hatékonysága hagy némi kívánnivalót maga után. Ha mi nem teljesítünk 100 %-osan, akkor a nagy számban támadó ellenfél jó eséllyel megsemmisíti a célpontot. Viszont igazságtalan lennék, ha nem említeném meg, hogy néhányszor bizony sikerült olyan küldetéseket összehozni, melyeket végrehajtva elégedetten dőlhettem hátra. Ilyen volt, amikor gépemmel egy sűrű radarrendszer rései között kellett átrepülni, vagy amikor egy jól elrejtett atombombát kellett megsemmisíteni az idővel versenyt futva. Nagy kár, hogy ezekből az érdekes feladatból csak 3-4 akadt a küldetéssorozatban.

 

Oldal III.

A játék könnyű mivoltát csak még jobban kihangsúlyozza a repülőgépek irányítása. Bár lelkiekben már az elején felkészültem arra, hogy ez bizony nem egy realisztikus játék lesz, arra azért nem számítottam, hogy egyrészt az embernek olyan érzése van, mintha nem is lenne gravitáció, másrészt szinte az összes repülőgép egyformán viselkedik. Előbbit legjobban úgy tudnám jellemezni, hogy úgy kell játszani ezt a játékot, mintha egy űrrepülőgép szimulátorral játszanánk. A gépnek nincs súlya, teljesen olyan, mintha a világűrben harcolnánk. Emellett a legtöbb gép nagyon hasonló jellemzőkkel rendelkezik, persze a direkt bombázásra kialakított gépek azért lomhábbak, és nehezebben fordulnak vadászgép társaiknál. De az említett vadászok esetében leginkább csak a hordozható fegyverek számában van különbség. Hiába írják le a típus bemutatásánál, hogy milyen speciális jellemzőkkel rendelkezik, repülés közben ebből nem sokat érez az ember. Pedig rengeteg gép fog a rendelkezésünkre állni, hiszen lesz itt F-14, F-18, MiG-29, A-6, Su-27 és még több tucat egyéb. Nem kapjuk meg persze rögtön az elején az összes gépet, hanem a küldetések teljesítésével fokozatosan válnak választhatóvá. Minél jobban teljesítünk, annál több tapasztalati pontot kapuk (mert a lelőtt ellenfelekért az is jár), és annál több gépet, illetve új fegyverzetet nyithatunk meg. Nem vártam el, hogy ennyi gépnél külön repülési modellt csináljanak az egyes típusoknak, de azért azt igen, hogy ne csak a kinézetben legyenek eltérések.

ERS és egyéb hangzatos játékelemek

A játék marketinghadjárata során a fejlesztők két játékelemet népszerűsítettek leginkább, mint a játék nagy újítását. Az egyik az Enhanced Reality System (ERS) nevű funkció, melyet a Feljavított Realizmus Rendszernek fordíthatnánk (nagy szerencse, hogy a magyar nyelv megerőszakolása nem büntetendő cselekmény). Az ERS lényege, hogy bekapcsolása után egy optimális útvonalat rajzol ki elénk a kijelzőre. Háromszögek jelennek meg előttünk, melyeken átrepülve az ellenséges gép háta mögé repülhetünk, kikerülhetünk egy felénk tartó rakétát vagy a helyes irányból közelíthetünk meg egy jól védett földi célpontot. Amilyen jól hangzik ez a „fícsör”, annyira felesleges a használata. Egy-két küldetésben kötelező bekapcsolni (és ilyenkor tényleg élvezetes ezzel repülni), de egyébként jobban járunk, ha a saját képességeinkre hagyatkozunk. A rakéták elkerüléséhez elég, ha az utolsó pillanatban belevágunk egy éles fordulóba, és az ellenség lelövése sem túl nehéz, még elit fokozaton sem.

A másik hangzatos újdonság az Assistance funkciója. Alapesetben ez be van kapcsolva, ilyenkor megszokott módon vezethetjük a gépet. Viszont amint kikapcsoljuk, a játék egy távoli, külső kameranézetben fogja mutatni a gépet. Ilyenkor aztán tényleg megszűnik a realizmus. A géppel olyan bukfenceket, fordulókat csinálhatunk, melyek a való életben kivitelezhetetlenek. Meg kell hagyni nagyon látványos ez mód, a dolog szépséghibája, hogy ilyenkor szinte irányíthatatlan a játék. Amint légiharcba keveredünk, rögtön elveszítjük a kontrollt a gép felett, hiszen a kamera össze-vissza mozog, teljesen megzavarva az embert. Arra alkalmas ez a rendszer, hogy egy felénk tartó rakéták lerázzunk egy bukfenccel, de ilyenkor is csak épp pár másodpercre érdemes használni ezt a funkciót. Nagyon jól el lehet boldogulni a pilótafülke nézetből, vagy egy gép mögötti kameranézetből is, nem hiszem, hogy bármi haszna lenne annak, ha ily módon nehezítjük meg a dolgunkat.

 

Oldal IV.

Egyetlen esetben látom értelmét ilyen manőverek végrehajtásának, méghozzá ha a többjátékos módban egy hús-vér ellenféllel mérjük össze a tudásunkat, aki nyilvánvalóan ügyesebb, mint egy gépi ellenfél. Ha már a multi került szóba, két játékmód áll a rendelkezésünkre. Az egyik a kooperatív mód, melyben a hadjárat küldetéseit játszhatjuk le egy vagy több társunkkal együtt. A másik lehetőség a Versus, amely egyfajta „Deathmatch a levegőben” játékmód. Az egyik csapat tagjainak minél többször kell levadásznia a másik csapat pilótáit. Itt már néha átestek a tudományos fantasztikum oldalára a fejlesztők, hiszen lehetőségünk van például a levegőben javítani a gépünkön, vagy épp EMP lövedéket lőni az ellenfélre, amitől az elkezd a föld felé zuhanni.

Műholdképek és porszívóhang

Az Ubisoft már a játék megjelenése előtt reklámozta, hogy a fejlesztéskor igénybe vették a GeoEye nevű vállalat segítségét. Ennek a cégnek több műholdja is kering a Föld körül, és rengeteg nagyfelbontású képpel rendelkeznek bolygónk felszínéről, legyen szó akár a városokról, akár sivatagokról. A HAWX-ban ezeket a képeket használták fel, hogy egy teljesen realisztikus világot alkossanak. Azt kell mondjam, hogy ha nagy magasságból nézünk le a tájra (és hát a játék jellegéből adódóan legtöbbször odafönt fogunk tevékenykedni), akkor pazar látvány tárul a szemünk elé, bár az Ace Combat sorozat legújabb részét azért nem éri utol. A domborzat realisztikusan lett kidolgozva, a városok a valóságnak megfelelően néznek ki, nem csak egymás mellé dobált dobozoknak tűnnek az épületek. Persze ha nagyon közel repülünk a földhöz, akkor kibuknak a hiányosságok: kicsit életlenebbek lesznek a textúrák, és látjuk, hogy teljesen üres a világ, sehol egy autó vagy vonat, legfeljebb csak a tankokat látjuk, akiket el kell pusztítanunk. Aki játszott a Lock On című hardcore szimulátorral, az tudhatja, hogy mennyire jól nézett ki, amikor az alattunk elterülő utakon, síneken zajlott az élet (igaz, hogy ez a funkció a kegyetlenül leterhelte az akkori PC-k processzorait, nem is használta senki).

A hangok terén egyetlen nagy negatívum ütötte meg a fülemet: a repülőgépek hangjai – melyek mondanom sem kell teljesen egyformák – távolról sem emlékeztetnek az igaziakra. Gyanítom valamilyen háztartási gép zúgását használták fel az Ubisoft-nál. A zenére viszont nem lehet panaszunk, aki hallotta már valamelyik korábbi Tom Clancy játék zenéjét, annak ez sem fog meglepetést okozni, bár itt kicsit dinamikusabb számok vannak, hogy passzoljanak a repülős témához.

Konklúzió

Nem vagyok könnyű helyzetben, amikor értékelni kell a játékot. Egyrészt itt van egy PC-n haldokló műfaj, melyhez most végre készült egy játék. Ha erről az oldalról közelítjük meg a HAWX-ot, akkor ez egy dicséretes alkotás, hiszen szép, izgalmas és hosszú idő után újra légiharcokat vívhat a hozzám hasonló szobapilóta. Másrészről viszont ott van a faék bonyolultságú repülőgép irányítás, a szimuláció és az igazi kihívás hiánya, melyet egy jó repülőgépes játéktól elvárok. Talán ha a fejlesztők kevesebb gépet szerepeltetnek a játékban, de azok nem csak külsőleg hasonlítanak az igaziakra, akkor egy igazán jó program lehetett volna belőle. Így csak egy könnyed délutáni lövöldözésre alkalmas a HAWX, igaz annak tökéletes.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward