1. oldal

A Tokyo Jungle alkotója a Crispy's! stúdió, amelynek neve bizonyára egy pihent agyú japán elméjéből pattant ki, aki reggel félálomban ránézett a müzlije dobozára. Kis cégről van szó, amely 2008-ban mindössze öt munkatárssal rendelkezett (és az is lehet, hogy ezek közül egy a takarítónéni volt). A honlapjuk alapján eddigi munkáik a My Stylist nevű kislányoknak készült öltöztetős darab PSP-re és az Earth Excavator című játék iPhone-ra és Androidra. A Sony a Playstation C.A.M.P. nevű program keretében talált rá a stúdióra: ez a pár hónapig tartó kezdeményezés 2008-ban indult és zárult le, lényege az volt, hogy tehetséges, Japánban élő fejlesztők lehetőséget kapjanak játékaik elkészítésére.

A Tokyo Jungle-ről első ránézésre látszik, hogy nem egy csúcsgrafikás AAA-kategóriás játék: a környezet nem túl izgalmas, az állatfigurák csúnyácskák, az animációk a szódával elmegy kategóriába tartoznak és mindezek mellé monoton, ritmikus technozene szolgál érzéstelenítőül. Műfaját tekintve egy oldalnézetes akció platform túlélő játék, amelyre az igazi állatbarátok a horror címkét is feltehetik mivel olyan bizarr dolgok is előfordulhatnak benne, hogy a kutya kutyát eszik, vagy az őzikéket leüldözi a pályáról egy felbőszült birkanyáj.  Mindemellett a Tokyo Jungle a független kategória egy roppant élvezetes és addiktív kis darabja, amely Japánban érdekes módon teljes árú játékként, 49 dolláros áron került forgalomba - és még így is nagy sikert aratott. Nyugaton a jóval reálisabb 14.99 dolláros áron lesz elérhető.

Az alapsztori szerint az emberiség rejtélyes okokból egyszercsak kihalt, az elhagyatott Tokio utcáin állatkertekből elszabadult vadállatok és gazda nélkül maradt házi kedvencek kószálnak szabadon és harcolnak a mindennapi túlélésért. Ja, még dinoszauroszok is vannak, ne kérdezzétek, miért, még én sem tudom, pedig játék közben rengeteg dokumentumot találtam, amelyekből szép lassan össze lehet majd rakni a történetet. A megtalált nyomok alapján az már biztos, hogy a katasztrófát vagy a környezetszennyezés, vagy a mesterséges intelligencia kutatás, vagy az újfajta biológiai alapú motorok, vagy a robotok, vagy egy őrült tudós kutatásai okozták - esetleg mindezek együttvéve. Igazából nem is ez a lényeg, a nyomok megtalálása csak színesíti a mindennapi túlélésért folytatott harcunkat.

 

2. oldal

[bold]Életben maradni

[/bold]

A legtöbb időt a survival módban fogjuk eltölteni, ahol a cél, hogy minél tovább életben maradjunk. Nem árt tudni, hogy mentési lehetőség nincs, és bármennyi időt és energiát szánunk is az életben maradásra, a területszerzésre és kis klánunk növelésére a vége mindig az lesz, hogy a Dead felirattal kell farkasszemet nézzünk.

A rövid tutorial után, ami megtanítja az alap képességeket és mozdulatokat, az ugrás, a lopakodás és a zsákmányszerzés csínját-bínját, már be is vethetjük magunkat a lepusztult tokiói aszfaltzsungel mélyébe. Kezdetben csupán két állat közül választhatunk, a ragadozók közül a pomerániai törpe spicc, a növényevők közül pedig a szika szarvas lesz a főszereplő, a többit a survival módban elénk állított feladatok teljesítésével tehetjük egyesével elérhetővé, és a játék közben szerzett pontokért vehetjük meg. Táposabb állatokat (krokodil, kardfogú tigris, panda stb.) a PlayStation Store-ban is vásárolhatunk, ha gyorsabban akarunk érvényesülni a vadonban, és úgy érezzük, hogy valódi pénzünk már kellemetlenül lehúzza a zsebünket.

A játékban szereplő állatok különböző statisztikákkal rendelkeznek, úgy mint életerő, sebesség, támadó és védekező értékek, ezek fajonként különböznek. Egy adott faj értékei játék közben generációról generációra növekednek, ami jó dolog, mert mentés ugyan nincs, de a generációváltásokat nyilvántartja a játék, így ha hetedik baromfiklánunk sajnálatos módon ki is hal, legközelebb már nem kell nulláról kezdjünk, hanem rögtön a hetedik generációs tápos csirkékkel indulhatunk. A bevitt kalóriamennyiség függvényében adott állatkánk is fejlődik, ha eleget evett, kezdőből veterán, később pedig főnök lesz, ez kihatással lesz tulajdonságaira is: gyorsabbá, erősebbé válik, többet ehet egyszerre és a csajoknak is jobban bejön. A párválasztás fontos dolog, ha elég menők vagyunk, elsőrangú nőhöz juthatunk, aki több utóddal ajándékoz meg minket. Az legalacsonyabb rangú csajok mindenkivel szóba állnak, de kevésbé termékenyek, és csúnya dolgokat szedhetünk össze tőlük. A termékenység azért fontos, mert generációváltáskor a kölykök öröklik ugyan jó tulajdonságainkat, de nekik is végig kell menniük a kezdőtől főnökig tartó folyamaton, és addig sebezhetőbbek, így ha többen vannak, nagyobb a túlélési esélyük (a játék akkor ér véget, ha a csapatból a legutolsó állat is elpusztult).

Menet közben a három könnyen csökkenő értékre kell ügyelnünk, éhségünk folyamatosan nő, amit érdekes módon az éhség nevű vonal rövidülése jelez (ez biztos valami furcsa japán logika esetleg félrefordítás lehet). Ha ez a vonal elfogy, bajban vagyunk, mert másik fontos értékünk, az életerőnk is elkezd csökkenni. Harc során a staminánkat használjuk a támadásokhoz, ez az érték ragadozók esetében igazán fontos, a növényevőkkel, legalábbis a kisebbekkel az egyetlen út az életben maradáshoz a menekülés és a rejtőzés.

Azt gondolhatnánk, hogy ragadozóval könnyebb játszani, mint a növényevővel, de ez nincs teljesen így, legalábbis a kezdetben kapott két állatka esetében. A ragadozónak titulált ölebnek még a gizda szarvasnál is kisebbek túlélési esélyei, lassú, ráadásul olyan gyorsan csökken a jóllakottsági értéke, hogy hajlamos arra, hogy nyúllal a szájában éhen haljon. Derék növényevőink a spiccekkel ellentétben tovább bírják az éhséget, gyorsabbak és a klánalapítás is könnyebben megy nekik, a ragadozókkal szembeni nyílt harcban viszont esélyük sincs.  Hogy milyen kalandokban lehet részünk a két kezdő állatkánkkal? Hadd meséljék el ezt inkább ők.

 

3. oldal

Egy pomerániai törpe spicc naplója

Fondorlatosan sikerült megölnöm agy alvó nyuszit, és jól belakmároznom belőle. Közben eltelt egy év, ebből is látszik, hogy nincsenek nagy igényeim, egy nyuszi/év bőven megteszi. Na jó, csaltam kicsit, egyszer ittam egy pocsolyából is. A második és harmadik évemet egy újabb nyuszi becserkészésével és felfalásával töltöttem. Úgy látszik csökkennek az igényeim, hallottam, hogy van egy ország, ahol emiatt szívesen befogadnának, csak tudnám, merre van...

A harmadik év végén hirtelen éjszaka lett. Érdekes, ezt eddig nem csinálta. Az orromig sem látok, de néhány csirkét azért sikerül zsákmányul ejtenem. A negyedik évem még az eddigieknél is sokkal mozgalmasabb volt, sikerült megjelölnöm a kerület megfelelő pontjait, így az enyém lett az egész Shibuya állomás. Ez azt jelenti, hogy végre mehetek nőzni! És igen, egy jó csaj érkezett a városba, meg is keresem. Gyere apucihoz, bébi!

A francba, a csaj nem áll szóba velem, azt mondja nem vagyok elég menő neki. Sebaj, akad egy másik is, igaz kicsit messzebb, ezért út közben kénytelen leszek újabb nyuszit elfogyasztani. Rá is ugrom egyre, de ó jaj, mi ez!? Valaki már kiszemelte magának, egy nálam jóval nagyobb kutya. Egyetlen jól begyakorolt laza mozdulattal átharapom a torkát. Na, mostmár totál jól laktam belőlük, legalább egy évig nem is kell többet egyek. Sietek a nőhöz, mielőtt még megöregszem! Gyere apucihoz... igen, igen. Ó egek, a csajnak bolhái vannak! Mielőtt szobára megyünk, kénytelen leszek fürdeni egyet. Ha így haladunk, hat éves is leszek, mire odáig eljutunk.

Hurrá! Minden jól ment, a csaj beadta a derekát, hét éves vagyok és már van saját falkám. Csak már megint éhes vagyok, ráadásul a területünkön fogyóban vannak a nyulak. Kis falkámmal a szomszédba indulunk el szerencsét próbálni, úgy hallottam arrafelé jó a kaja, és csak pár kistermetű beaglelel kell leszámolni, hogy hozzájussunk. Mit nekem pár beagle! Na itt is vagyunk, már kopog a szemem, de itt vannak az ellenfelek is. Csak öten vannak, szuper. Jaj, ezek bazi nagyok hozzám képest, ráadásul harapnak is! Azt hiszem már sosem fogom megtudni, milyen nyolc évesnek lenni. Csak azt sajnálom, hogy nem maradtam bolhás, bosszúból jól megfertőzhettem volna őket.

 

4. oldal

[bold]Szika szarvas saga

[/bold]

Ezt a történetet, klánunk történetét még a dédnagyapám mesélte, mielőtt meghalt egy szörnyű macskatámadásban. Dédnagypapi igazi nagy hős volt, még a csirkéktől sem félt. Az első birkaháborút követő pusztulás után már egész szépen összeszedte magát a csapat, amikor fogyni kezdett az élelem. A többiek dédnagypapi vezetésével a déli kerületek felé indultak. Mentek, mendegéltek, és jó messziről elkerülték a birkás részeket, nem mintha féltek volna, mert ők tényleg nagyon bátrak voltak, inkább csak a rossz emlékek miatt. Egyszer csak esni kezdett a mérgező eső, és hiába találtak ehető növényeket, azok is mérgezőek lettek. Már bejárták az egész kerületet, név szerint ismerték az összes utcasarkot és roncsautót, de még mindig nem találtak élelmet, és már arra gondoltak, hogy meg kéne próbálkozni a csirkehússal, amikor végre elállt az eső és kivilágosodott és csodaszép lett minden. Még a tehenek is nagyon örültek, pedig azok aztán igazán búvalbélelt bumburnyákok.

Nagypapiék ekkor látták meg a feljárót, ami arra a helyre vezetett, amit a régiek úgy hívtak: bevásárlóközpont. Én nem tudom, hogy tud egy központ bevásárolni, de a régiek ezt biztosan jobban tudták. A lényeg, hogy nagyon szép hely volt, és még növények is nőttek a teraszokon. Ez lett a klán következő generációinak fészke, már én is itt születtem. Dédnagypapiék meg boldogok voltak, hogy mégsem kellett csirkét enniük (én egyszer kipróbáltam, de kiköptem, olyan rossz volt).

5. oldal

Ha túléltük a túlélő módot

Na, most hogy már elég kényelmesen elhelyezkedtetek a kényszerzubbonyban, elmondom azt is, hogy az állatokat öltöztetni is lehet. Adhatunk rájuk sálat, kalapot, görkorit, fejlámpát és még rengetegféle elborult dolgot. Kíváncsiak vagytok a teljes japán iskoláslány egyenruha szetbónuszaira? Nem? Ruhákat és egyéb tárgyakat (bolha elleni sampont, leértékelt állateledelt, gyógyszert) menet közben találhatunk, ezeket érdemes elhasználni, ha szükség van rájuk, mert a halálunk után a ruhák kivételével mind eltűnnek. Egyszer találtam egy magazint, ami megmentette a spiccem életét, amikor éhezett. Biztos voltak benne receptek is.

A ruhák egyébként nemcsak arra jók, hogy könnyesre röhögjük magunkat, valóban hasznosak, általában különböző statjainkat növelik. A fejlámpa pl. életmentő lehet éjszaka, vagy amikor a szennyezés, vagy az eső miatt erősen lecsökken a látótávolság - nem egyszer mentett meg attól, hogy rálépjek egy alvó ragadozóra. A ruhák és magunkra vehető kellékek sajnos idővel elhasználódnak, de mindig találhatunk újakat.

A survival módban eltöltött időnk nem vész kárba, azon kívül, hogy rengeteg pontot, élményt és ősz hajszálat szerezhetünk magunknak, itt nyithatjuk meg a sztori mód fejezeteit is. Ebben a módban előre meghatározott küldetéseket kell teljesítenünk, melyek egy-egy állatklán történetét mesélik el: tanúi lehetünk, hogyan válik egy kis spiccből nagy vadász, részt vehetünk a nagy tosa-beagle háborúban, eltévedt szarvasborjakat juttathatunk el mamájukhoz és hiénaként az oroszlánoknak kémkedhetünk. A csúcs eddig az volt, amikor oroszlánként a vadászat fortélyait kellett gyakorolni különböző zsákmányállatokon, és az utolsónak kiszemelt vacsora, a ravasz kenguru csapdát állított, és felbérelt négy verőnyulat a védelmére. Meg kell adni, igen kemény nyulak voltak.

6. oldal

Többjátékos mód

Túlélősdit két játékos is játszhat egyszerre ugyanazon a gépen, ha van két kontrollerünk. Egyetlen képernyőn fogjuk látni mindkét állatot, amely mindig az első játékoshoz igazodik: ha a második lemarad és kikerül a képből egy idő után a játék odateleportálja az elsőhöz. Eleinte zavaró, amikor ketten kétfelé akarunk menni, ezért nem árt egyeztetni. Az is elég nagy zűrzavart tud okozni, amikor már mindkét állatka szaporodott, és egyszerre mondjuk hat szarvas és öt birka ugrál egyszerre a képernyőn, miközben három farkas és négy hiéna támadja őket, és már senki sem tudja, ki kicsoda - ezen a fergeteges kavarodáson vérmérsékletünktől függően bosszankodhatunk, vagy röhöghetünk is.

Bármilyen fajú állatokat választhatunk, célszerű az egy ragadozó és egy növényevő vegyespárosnál maradni, mert így nem kell egymással versengenünk az élelemért, és ha erős növényevőt választunk (pl. vaddisznó), az még be is tud segíteni ragadozó pajtásának a vadászatban. Természetesen akadnak életrevalóbb kombinációk, de poénból a csibe-csibe párost is ki lehet próbálni.

7. oldal

[bold]Végítélet

[/bold]

A Tokyo Jungle egy szórakoztató és addiktív játék, eszement poénokkal. Az ötlet zseniális, rengeteg bizarr, humoros és meglepő dologgal fogunk kalandozásaink során találkozni. A túlélő mód végén mindenképp a halál vár ránk, ennek ellenére a játékmenet itt csak időnként frusztráló, és az ismétlődő elemek mellett is többnyire változatos tud maradni a sokféle különböző állat miatt. A grafika nem csúcskategóriás, de igazság szerint ez nem vesz el a játékból, hisz tökéletesen beleillik az egész őrült koncepcióba, és nem is egyszer hatalmas poénok forrása is. Csilivili modern grafikával és tökéletes animációkkal elveszne a játék lényege.

A darabra némi finomhangolás mindenképpen ráfért volna, a túlélő mód randomitása érthető, de a sztori módban elénk állított feladatok néha nevetségesen könnyűek, máskor pedig bosszantóan nehezek. Az epikus túlélő, és a rövid, epizodikus sztori mód mellé talán még bekerülhetett volna más is a változatosság kedvéért - esetleg valami minijáték, amelyben több esélyünk van összeszedni a japán iskoláslány ruhaszett összes darabját. A többjátékos túlélő módnak lehetne online verziója is (amelyben még nagyobb lehetne a káosz és a kavarodás), és a nehézségi fokozatokat is hiányoltam (ó, azok a boldogtalan idők, amikor szegény elhagyatott őzikém egyedül rohant reményvesztetten a savas esőben a sehol sem létező élelem után kutatva és az éhhaláltól és a mérgezésbe való beledögléstől csak az mentette meg, hogy megette egy nyolctagú farkasfalka).

A Tokyo Jungle, ha nem is lesz mindenki kedvence jó szórakozást nyújthat azoknak, akik elég kitartóak, és szeretik a bizarr poénokat.

[bold]

Értékelés:[/bold] 7,5/10

Platformok: PlayStation 3