Számos tudományterület művelőinek összefogásából megszületett a tartós adathordozók legtartósabb formája, amelynek élettartama eléri a 10 millió évet. A lemez két 20 centiméter átmérőjű zafírkorongból áll, melyek között egy vékony rétegben platina foglal helyet, az összetevők pedig molekuláris szinten kapcsolódnak egymáshoz.

A különleges adathordozónak nem sok köze van a mindennapi számítástechnikához. Ahogy élettartamából is látszik, inkább az a célja, hogy fontos üzeneteket, adatokat őrizzen meg és tegyen hozzáférhetővé az eljövendő generációk számára. Az ilyen esetekben örök problémát jelet, hogy semmi garancia arra, hogy akár pár száz év múlva is olvashatóak, megfejthetőek lesznek azok az adathordozók, amelyeken az információt továbbítani kívánjuk. A zafírkorong azonban nem a hagyományos értelemben kódolva tartalmazza az adatokat, hanem lekicsinyítve. Egy lemezre 40 ezer oldalnyi szöveg és kép fér rá, és megtekintésükhöz mindössze egy mikroszkópra van szükség, amivel remélhetőleg azért a távoli jövő emberei (lényei?) is rendelkeznek majd. (Persze az írásunkat továbbra is meg kell fejteniük, de feltéve, hogy hasonló anatómiával rendelkeznek, legalább a képekkel nem lesznek nagy gondjaik.)

Az elképesztően hosszú életű adathordozó ötletét a nukleáris hulladékok kezelése hívta életre. A radioaktív hulladékokat elviekben 1 millió évig kellene elzártan tárolni (persze ez függ a hulladék pontos összetételétől is, de ez az időtartam lenne az ideális). Számos lehetséges (és a lehetetlennel határos) megoldási ötlet merült fel, a leginkább hajmeresztő talán közülük az, hogy az alábukó kőzetlemezek szubdukciós övezetében kellene elhelyezni a hulladékot, hogy azok aztán nyomtalanul eltűnjenek a köpenyben. Ötletből tehát nincs hiány, de kevés dolog történt a tényleges megvalósítás frontján. És persze ott van az a probléma is, hogy ha egyszer valóban megvalósul az állandó tárolás, például kilométeres mélységű üregekben, akkor figyelmeztetni kell a jövő generációit arra, hogy hova temettük a radioaktív anyagokat.

Itt jön a képbe a zafírlemez: az elképzelés szerint a hulladéktemetők környékén számos ilyen adatkorongot helyeznének el, így figyelmeztetve a jövő régészeit, földmunkásait, és bárki mást arra, hogy eddig és ne tovább. Ez persze egyszerű kövekre írt figyelmeztetésekkel is megoldható lenne, de a zafírkorong révén bonyolultabb, mégis érthetőbb és részletesebb formában ‒ piktogramok, grafikonok, képek révén ‒ közölhető az üzenet.

A korong természetesen más célokra is felhasználható lesz. Például modern „rosette-i kövek” készíthetők belőle: általuk továbbadhatjuk mindazt az ismeretanyagot, amellyel az emberiség jelenleg rendelkezik, és biztosíthatjuk, hogy a sok ezer év múlva is érthető, de legalábbis megfejthető marad a nyelvünk.