A Kepler űrtávcső pályafutása során több mint 4000 exobolygót azonosított a Naprendszeren kívül. Az alkalmazott módszer jellegéből adódóan azonban a szakértők eleve tudták, hogy az űreszköz könnyebben fog nagyméretű bolygókat találni, mint kicsiket, ezek ugyanis nagyobb relatív fényességváltozást okoznak, amikor átvonulnak csillaguk előtt. A Kepler bolygóinak java ezért óriási, a Jupiterhez és a Szaturnuszhoz hasonló planéta, amelyek ráadásul az utóbbiaknál jóval közelebb keringenek csillagukhoz, vagyis olyan égitestek, amelyek Naprendszerünkben nem léteznek.

Egy német kutatócsoport azonban kidolgozott egy elemzési módszert, amellyel a legkisebb fényességváltozások és velük a legkisebb bolygók is detektálhatóvá váltak az adathalmazban. A szakértők keresőalgoritmus érzékenységét azon jelenséget figyelembe vételével növelték, hogy a külső megfigyelő számára egy csillag korongjának közepe fényesebbnek tűnik, mint a széle. Ez jellegzetes fénygörbét eredményez a nagyobb bolygók áthaladásakor, és egy kicsit másmilyet, ha kisméretű planéta halad át a csillag előtt, ez ugyanis hajlamos elveszni a csillag széleinél, annyira kevéssé halványítja az eleve halványabb fényt.

Az új algoritmussal sikerült is rögtön 18 új bolygót megtalálni, egytől egyig olyanokat, amelyek méretük miatt eddig alulreprezentáltak voltak a Kepler észlelései között. A legkisebb észlelt égitest a Föld 69 százalékát teszi ki, és a legnagyobb is csak alig kétszer akkora, mint saját bolygónk. A most detektált bolygók többsége kifejezetten közel kering csillagához, így felszínükön – amennyire ez a légkör ismerete nélkül megmondható – 100–1000 °C közötti a hőmérséklet. Egy kivétel azonban akad közöttük is: az új bolygók egyike ugyanis egy vörös törpe élhető zónájában kering, vagyis hőmérséklete alapján akár folyékony víz is létezhet a felszínén.

A Kepler adatai közt ennél sokkal több hasonló bolygó is bujkálhat, a szakértők ugyanis egyelőre csak nagyjából 500 csillagon alkalmazták az új elemzési módszert (olyanokon, amelyek körül már korábban is találtak bolygót), és az űrtávcső pályafutása során összesen nagyjából 200 ezer csillagról gyűjtött fényességi adatokat.

Az algoritmust kidolgozó kutatócsoport persze tisztában van azzal, hogy az új módszernek is megvan a maga mintavételi hibája: a távoli pályákon keringő kisebb bolygókat ezzel legfeljebb akkor lehet detektálni, ha éppen akkor vonultak át csillaguk előtt, amikor a Kepler figyelte azt. Az űrtávcső ugyanis korlátozott ideig, a küldetés első szakaszában 4 évig, majd mindössze 3–3 hónapig figyelte az égbolt egy-egy részét, vagyis elsősorban a rövidebb pályaidejű bolygókat tudta elcsípni, amelyek a megfigyelés alatt akár többször is átvonultak a központi égitest előtt.

A projekt azonban így is várhatóan legalább további 100 Földhöz hasonló új exobolygót eredményezhet a szakértők szerint, ami ráadásul rendkívül óvatos becslésnek tűnik a megfigyelések teljes számából kiindulva.