Shop menü

TITKOS MEGÁLLAPODÁSRA DERÜLT FÉNY A SPOTIFY ÉS A GOOGLE KÖZÖTT

Egy olyan különleges szerződésben állt egymással a két fél, aminek a Spotify egészen érdekes módon volt haszonélvezője.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Titkos megállapodásra derült fény a Spotify és a Google között

Folyamatosan zajlik az Epic Games és a Google/Apple közötti per, melynek keretében rendszeresen lehet érdekes üzleti megállapodásokról hallani. A vizsgálat célja, hogy feltárja a Google és az Apple visszaéléseit az alkalmazások piacán, és most éppen a Spotify nevéhez köthetően derültek ki érdekes információk.

Mint az ismeretes, a vállalatoknak a Google és az Apple pénzügyi rendszerei és szolgáltatásai használata után akár 15-30%-os sarcot kell fizetniük. Ezt az évek során több fejlesztő is megelégelte, és az Epic ment neki a legkeményebben a piac óriásainak. Ez a harc már több mint 3 éve indult, és valószínűleg még nagyon hosszú ideig fog tartani, de a tárgyalások, meghallgatások folyamatosan zajlanak.  

Galéria megnyitása

Így derült ki az, hogy bizony volt olyan cég, aki igencsak kivételes helyzetbe került az utóbbi időben. A zenestreaming piac királya, a Spotify akár teljes egészében is elkerülhette a Google “adóját”. Don Harrison, a Google globális partnerkapcsolati vezetője számolt be az érdekes megállapodásról.

A Spotify legrosszabb esetben is csak 4%-os jutalékot biztosított a Google számára. 

A zenestreaming platformoknál és más előfizetések esetén a Google legtöbbször a rajta keresztülhaladó pénzek 15 százalékát lecsípi magának. Ezt normál esetben egy minimálisan lehet azzal faragni, ha a fejlesztő másik pénzügyi rendszert iktat be a Google megoldása helyett. Ilyen esetben legfeljebb 11%-ig faragható a keresőóriás zsebébe vándorló részesedés. 

Ehhez képest a Spotify-nál az volt a gyakorlat a speciális megállapodás miatt, hogy 0 százalék volt a sarc akkor, ha a saját rendszere felé tudta irányítani a felhasználókat. Vagyis ilyenkor az előfizetési díj teljes egészét zsebre tudta tenni. Ha pedig a felhasználó mégis a Google opciót választotta, akkor is csak 4 százalékos volt a keresőóriás jutaléka.

Galéria megnyitása

2022-ben indította el a Google azt a speciális programot, melynek keretében 4% kedvezményt lehetett elérni, ha a fejlesztő külső fizetési rendszer felé irányítja a felhasználót, és nem a Google megoldását használja. Ez ismert volt, az viszont nem, hogy a Spotify ilyen drasztikus kedvezményben részesült. Ott az alapdíj lett 4%, és még azt is lehetett az említett 4%-kal csökkenteni.

Harrison a meghallgatásán elmondta, hogy a “egyedülállóan” népszerű a Spotify, és ennek köszönhetően adódott olyan lehetőség a számára, hogy egyedi szerződést kössön. A szakember szerint az Android sikerét fenyegette volna, ha a Spoitfy-ra nem lehet rajta előfizetni. Az is kiderült, hogy a cégek egy közös, 50 millió dolláros “sikeralapot” is létrehoztak a megállapodás részeként. 

Azt is elhintette Don Harrison, hogy nem a Spotify az egyedüli, akinek a megszokottól eltérő díjszabással van szerződése. “A fejlesztők egy része az Androidot és a Google Play-szolgáltatást kiemelten támogatja, és számukra adhat a vállalat különleges használati tarifákat.” Ezek az együttműködések mélyebb integrációt és más előnyöket is biztosíthatnak. 

Galéria megnyitása

Később talán arra is fény derül majd, hogy kiknek és milyen speciális szerződései vannak, de erről most még többet nem tudtunk meg. Az korábban már kiderült, hogy a Netflixnek például egy 10%-os jutalékra tett ajánlatot a Google, de a Netflix ezt lesöpörte az asztalról, és teljes egészében felszámolta az androidos fizetési opciókat.

Az Epic Games és a Google közötti per jelentős változásokat indíthat majd el az ágazatban, attól függetlenül is, hogy mi lesz a jogi procedúra végkimenetele. Rengeteg olyan információ lát napvilágot a tárgyalások során, ami változásokat indíthat el. A “Spotify-biznisz” feltárásának hatására például még több fejlesztő kopogtathat egyedi ajánlatért, és még jobb szerződéseket próbálhatnak nyélbe ütni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére