A kutyafélék családjába tartozó sarki rókáról hosszú ideje úgy hitték a szakértők, hogy Európában fejlődhetett ki nagyjából 2,6 millió évvel ezelőtt, amikor egy eljegesedési időszak nyomán a jéghatár délre húzódott. A legújabb fosszilis bizonyítékok azonban arról tanúskodnak, hogy az állatfaj ősei Tibet gigantikus hegyei közt kezdhették meg a jeges élőhelyekhez való alkalmazkodást.

A sarki róka evolúciós történetét átíró leletekre egy amerikai kutatócsoport bukkant rá a Himalájában, nagyjából 4700 méteres tengerszint feletti magasságban. A megtalált állkapocs-csontok és fogak egyetlen ismert rókafajhoz sem köthetők, így minden bizonnyal egy eddig ismeretlen egykori faj tagjainak maradványai lehetnek, amelynek Kína egyik leghíresebb paleontológusa, Csiu Csuting tiszteletére a Vulpes qiuzhudingi nevet adták a kutatók.

A rókák többsége mindenevő, vagyis húst és növényi táplálékot egyaránt fogyaszt. A most felfedezett faj tagjai azonban fogazatuk alapján elsősorban hússal táplálkoztak, ahogy az az extrém hideg környezetben élő ragadozókra, így a jegesmedvékre, a sarki rókákra és a sarki farkasokra is jellemző. Az új tibeti faj és a sarki róka fogazata rendkívüli módon hasonlít egymásra, mondják a kutatók.

Mikael Frotelius, a Helsinki Egyetem paleontológusa mindehhez hozzáteszi, hogy a sarki róka nem az első ikonikus jégkorszaki állat, amelynek eredetét a Tibeti-fennsíkig követték vissza. A bizonyítékok alapján a Himalája hegyei közt fejlődött ki többek közt a gyapjas orrszarvú és a hópárduc őse is. A most megjelent tanulmány tehát újabb bizonyítékot vonultat fel azon elmélet mellett, amely szerint a jégkorszak legsikeresebb állatai a Tibeti-fennsíkon adaptálódtak a hideg, jeges környezethez, és innen terjedtek el a bolygó többi részére, amikor az eljegesedések idején a számukra alkalmas élőhelyek mennyisége megnövekedett.

Továbbra is fennáll persze annak lehetősége, hogy a tibeti húsevő róka és a sarki róka nem közös eredetűek, hanem egymástól függetlenül, a hasonló körülmények hatására fejlődtek hasonló irányba, hangsúlyozza Lars Werdelin svéd paleontológus. A tibeti leletek és a legkorábbi sarkvidéki fosszíliák kora közt óriási az eltérés, így a két faj pontos filogenetikai kapcsolatára vonatkozóan csak akkor lehet majd biztosat állítani, ha a köztes 3 millió évből is előkerül néhány maradvány.