A Thronebreaker: The Witcher Tales a CD Projekt RED eredeti tervei szerint csupán egy addon lett volna a Gwenthez, de annyit fejlődött, hogy végül önálló szerepjátékként jelent meg. Történetét gyűjtögethető kártyákkal vívott csaták fűszerezik, és friss szelet hoz a Witcher-univerzumba.
A talpraesett hősnő
A játékban Meve, Lyria és Rívia királynője lesz a karakterünk. Ha olvastátok Andrzej Sapkowski Witcher-regényeit, akkor ismerős lehet a neve, szerepelt már egy-két könyvben.
A stúdió a Witcher-lore egy olyan szeletére összpontosított ezúttal, melyre eddig kevés fény esett a kalandok során. A főhős kétségtelenül Meve, a magával ragadó történet pedig az árulás, a becsület és a kötelesség között sodor minket, számos fordulattal. Uralkodói feladataink kemény döntések meghozatalával járnak. A sztori, a párbeszédek és a karakterek változatos, jellegzetesen Witcher-hangulatú kavalkádja nem mentes a ravaszságtól, vagy a hősiességtől sem, az egész hozza a lengyel csapattól már megszokott, elsőrangú minőséget.
A jól sikerült szinkronnal megszólaló szereplők között olyan ismerősök tűnnek fel, mint maga Geralt, miközben Meve átutazik az északi vidékeken. A kaland nagyjából 25-30 órányi szórakozást kínál, és végig leköti a figyelmünket, izgalmas marad.
A királynőt izometrikus perspektívából követjük útján, mely öt változatos, szabadon bejárható vidéken vezet keresztül. A helyszínek tobzódnak a részletekben, csodaszépen animáltak, a látványvilág arra késztet minket, hogy megálljunk kicsit, és szemügyre vegyük a környezet kidolgozottságát.
Ennek egyébként haszna is lesz, hiszen a háború dúlta földeken aranyat, fát, vagy akár katonákat szerezhetünk, ha nyitva tartjuk a szemünket. A nehezen megközelíthető részeken, vagy az itt-ott megtalált nyomokat követve még rejtett kincsesládákra is bukkanhatunk, bár ezek tartalmának inkább Gwent-fiókunkra van hatásuk, a Thronebreaker történetére semmi. A két játék persze nincs teljesen elszakítva egymástól, a Thronebreaker főmenüjéből például elindíthatjuk a Gwentet is.
A döntés súlya
A rajzfilmszerű közjátékok a The Banner Saga-sorozat hasonló jeleneteire emlékeztetnek. Szerencsére jó sok van belőlük: az eseményeket egy csodás hangú narrátor tolmácsolásában élvezhetjük, szinte olyan, mintha egy Witcher-mesét olvasnának fel nekünk. Az olykor véletlenszerű találkozások során Meve-re legtöbbször a már említett, súlyos döntések meghozatala vár.
Nincs tisztán jó, vagy rossz választás, kísérőink sem mindig osztják a véleményünket, de ez csak elősegíti azt, hogy jól megfontoljuk, milyen következményei lesznek lépéseinknek.
Hadseregünk morálja fontos szerepet kap. Katonáink is reagálnak arra, amit teszünk, akár a főszálról, akár a mellékküldetésekről van szó. Ha nagyon leesik a hangulati szint, kártyáink is meggyengülnek.
Hamar egyértelművé válik, milyen kevés teret enged Meve annak, hogy rávetítsük saját elveinket és elképzeléseinket. A királynő erős, bátor, ellentmondást nem tűrő személyiség, vállát egy háború felelőssége nyomja. Semleges döntéseknek itt nincs helyük. Uralkodhatunk jólelkűen, vagy kemény kézzel is, de mindkét út jelentősen befolyásolja a történet kimenetelét. A stúdió szerint húsz különböző befejezés lehetséges, így bőven van újrajátszási potenciál a Thronebreakerben.
Fegyverbe!
Meve gyakran harcol, ami nem csoda, hiszen még az úton is rátámadhatnak rossz szándékú emberek, vagy egyéb lények. Ha játszottatok a Gwenttel, ismerősek lesznek a három fordulóból álló csaták, ahol két győzelemig tart a küzdelem.
A normál összecsapások mellett a történet fordulatai, és különböző rejtvények is csihipuhihoz vezethetnek. Ezek között komoly kihívásokat is találunk, az egy körből álló csaták esetében például elengedhetetlen saját paklink és az ellenfél kártyáinak gondos tanulmányozása, a lépések megtervezése. A lapok és a képességek nagyon jól néznek ki, a harcmező élettel teli, remek móka minden ütközet.
A nehézségi szinteket ugyanakkor nem sikerült tökéletesen elosztani. Könnyű kis verekedésekkel kezdünk, de már a játék elején belefuthatunk egy kőkemény mészárlásba, ha nem figyelünk oda. Nincs szó fokozatosan bonyolultabbá váló feladatokról, hol ilyet kapunk, hol olyat, ami változatosságot ugyan biztosít, de akár meg is akaszthat minket egy-két ponton, ha nem boldogulunk valamivel. Szerencsére kezdéskor választhatunk olyan játékmódot, ahol a történet a lényeg, és átugorhatjuk ezeket a kőfalként előttünk tornyosuló részeket, ha látjuk, hogy nem fog menni.
Meve egyébként maga is beavatkozhat a csatákba: erősítheti katonáit, vagy megtámadhatja az ellenfelet. Főleg az előbbiről mondható el, hogy akár meg is fordíthatja a küzdelem állását a javunkra.
Tábortűz mellett szépek az esték…
Az összegyűjtött erőforrásokat táborunkban használhatjuk fel a kártyák feltuningolására, vagy új lapok készítésére. A képességfák segítségével erősíthetjük embereinket, vagy egyedi lehetőségeket kapcsolhatunk be. A kiképzőtéren gyakorolhatjuk új stratégiáinkat, a közösségi sátorban pedig beszélgethetünk kísérőinkkel. Ez utóbbira érdemes időt fordítani, hiszen jobban megismerhetjük őket, és az aktuális események is szóba kerülnek.
A parancsnoki sátorban dolgozhatunk paklinkon. A felhasználható lapok száma és ereje véges, így ez ad keretet bevetésre váró csapatunk összeállításának. Itt is fontos az egyensúly, melyet ezúttal a támadóerő, a védekezés, és a speciális lapok között kell belőnünk. A gondos tervezés főleg a játék második felében lesz nagy jelentőségű.
A Thronebreaker: The Witcher Tales egyértelműen megérdemelte, hogy önálló játékként adják ki. A CD Projekt RED legújabb alkotása remek sztorijával, érdekes karaktereivel, súlyos morális döntéseivel, és szépséges látványvilágával bűvöl el minket, miközben bővelkedik izgalmakban is. Nem csak Witcher-rajongóknak ajánlott!
