I. oldal

Sherlock Holmes ismét divatba jött az elmúlt pár évben, igaz, nem épp abban a formában, ahogy az olvasók, vagy a klasszikus adaptációk rajongói megszokhatták. Gondolok itt elsősorban a Robert Downey Jr.-féle filmekre, melyekben az egykor drogbotrányairól, majd később fényes visszatéréséről híres színész alakítja a világ legjobb detektívjét, méghozzá a saját stílusában. Ami engem illet viszont, mindig közelebb állt hozzám a Jeremy Brett által formázatott Sherlock, aki megszállott tekintet mögött rejtőző, ópiumtól izzó elméje segítségével oldja meg a bűnügyeket. Igaz ugyan, hogy ez a figura sem tökéletes adaptációja Doyle nyomozójának (az ugyanis valahol a két véglet között helyezkedik el), mégis, a BBC tévésorozatának sötét tónusa és élőnek ható, vérbelien angol karakterei feledhetetlenné teszik a Brettet körüllengő miliőt. És mivel a sorozatbeli Holmes a világ minden táján nagy népszerűségnek örvend, a modern kalandjátékok is ebből a karakterből merítenek ihletet. A remek Sherlock Holmes vs. Jack the Ripper után pedig itt a sorozat legutóbbi darabja, a The Testament of Sherlock Holmes, mely viszont képtelen megismételni elődje bravúrját.

Dr. Watson emlékiratai

Ennek oka egyébként minden bizonnyal a valós történelmi események mellőzése. Hasfelmetsző Jack a sorozatgyilkosok prototípusaként él az emberek emlékezetében. Egy soha el nem kapott, különösen kegyetlen, és persze roppantmód intelligens szörnyeteg, aki ellen csakis Sherlock Holmes elméje jelenthet védelmet. Anglia legsötétebb bűneseteinek összemosása a Doyle-féle karakterekkel kiváló elegyet alkotott, és ez az, ami nagyon hiányzik a The Testament of Sherlock Holmes mögül.

A sztori felütése már önmagában eléggé zavarba ejtő: Holmes nagyjából tíz perces pofavizitet követően rájön, hogy egy világhírű gyöngysort egy betanított majommal akart ellopni valaki. Bár az ötlet annyira nem rossz, lássuk be, távol esik a Jack the Ripper erőteljes startjától, és ezen a későbbi, brutális gyilkosság sem javít sokat. Noha a teljes történet egy igen szövevényes bűnügyet bogoz ki, a szálak összefonódása sok ponton kérdéses, és bizony a forgatókönyvön is könnyedén találunk fogást - hát igen, nem hiába lett olyan híres Sir Arthur Conan Doyle hőse, hogy csak egy marék egyéb karakter tudja felvenni vele a versenyt. Holmesnak kihívást jelentő ügyet írni kemény dió.

Érdekessége a játék történetének egyébként, hogy a forgatókönyv igyekszik emberibb figuraként megcsillantani Holmest. Az előző részekben egy számító, már-már gépies személyiséggel találkozhattunk, aki itt sokkal önkifejezőbb és valósabb - ennek viszont sajnos ára van, nevezetesen, hogy a többi karakter kidolgozatlanra, sőt, nem egy esetben ostobára sikeredett. Emlékezetes NPC-kkel aligha találkozunk majd, Watson elméjénél pedig egy aranyhal esze is élesebben vág. Ehhez még tessék hozzávenni a sok abszolút hiteltelen reakciót és a gyenge szinkronhangokat, na meg azt a teljesen felesleges keretet, mely összemossa a XIX. századi eseményeket a jelennel.

II. oldal

Londoni helyszínelők

A Frogwares fejlesztői a játékmeneten nem sokat változtattak az előző részhez képest. Most is egy félig-meddig nyitott világban játszódó point 'n' click kalanddal van dolgunk, melyben hol Holmest, hol pedig Watsont irányítva (a játék egy szakaszában már szabadon válthatunk köztük) kell megoldanunk különböző logikai feladványokat. Tárgyakat gyűjtünk, rengeteget beszélgetünk, vándorlunk a helyszínek között, majd az összeszedett információmorzsák alapján igyekszünk helyére illeszteni a kirakós összes darabját. Ebben Holmes jegyzetfüzete nyújtja a legnagyobb segítséget, hisz minden egyes fontos dolog feljegyzésre kerül benne, amiket végül nekünk kell összefűznünk úgy, hogy annak értelmes is legyen. Ha ez sikerült, Sherlock figyelmeztet, hogy megtaláltuk az összefüggést, és megnyitottunk egy új helyszínt, beszélgetést, vagy eseményt.

Összességében tehát maradt minden a régiben, igaz, vannak elemei a receptnek, melyeket tovább részleteztek. Ilyen a helyszínelés, ami az előző részekben kerülte a különösebben erőszakos jeleneteket. Nos, immár teljes 3D-ben csodálhatjuk meg a megcsonkított holttesteket, és jó sok véres bizonyítékot is begyűjthetünk. Érdekesség továbbá, hogy Holmes eszköztára gazdagodott egy úgynevezett hatodik érzékkel. Ha kifogytunk az ötletekből és nem jutunk dűlőre, akkor egyetlen Space-nyomással megtalálhatjuk az adott helyszín minden nyomát. Annyi csavar van persze, hogy ez a képesség egy ideig nem használható újra, de ez aligha fogja akadályozni a kalandjátékokban nem épp jártas próbálkozókat.

Az előző Sherlock Holmes-játékok nem voltak különösebben nehezek, de azért mindig akadt egy-egy durva puzzle, amit évekig felemlegettek a rajongók. Nos, mivel a Testament of Sherlock Holmes nyomkeresése kicsit szelídült, ezért érthető, hogy a logikai feladványok tovább nehezedtek. A készítők, gondolom, így akarták kompenzálni a mindössze 10 óra hosszú játékidőt, ám az összhatást tekintve nem hiszem, hogy jó úton jártak. Így ugyanis a program hullámzó nehézséget produkál, ami miatt az újaknak sokszor túl nehéz, a veteránoknak pedig könnyű. Ennek ellenére az összhatás végül is rendben van, igaz, ez legfőképp a Jack the Ripperhez kialakított rendszer megoldásainak köszönhető, és nem pedig az új részben alkalmazott ötleteknek.

[bold]

"No sh*t, Sherlock!"[/bold]

Persze nincs Sherlock Holmes-játék klasszikusan angol helyszínek nélkül, és ha van olyan pontja a Testamentnek, ami minden eddigi próbálkozást felülmúl, akkor az mindenképp a remek pályatervezés. Az összes szoba, külső tér, épület, utca... mind-mind remekül hozza a XIX. század Londonjának hangulatát, mely ugyan nem olyan sötét és kilátástalan, mint az előző felvonásban, de végül is illeszkedik a sorozat többi részéhez. A hangulat leginkább az Arsen Lupint idézi, ami egyáltalán nem baj, sőt, üdítő, hogy fellélegezhetünk kicsit a Jack the Ripper pokoljárása után. Az atmoszférával tehát maximálisan meg lehetünk elégedve, és ez minden kalandjáték esetében bók - hozzá kell tenni persze, hogy ennek leginkább a neves szereplők az okai, na meg maga Sherlock, aki az előző epizódok arrogáns seg... izé, angol urából hús vér szereplővé változott.

III. oldal

[bold]Londoni mocsok

[/bold]

Az eddigi Sherlock-játékok látványvilága alulról súrolta a közepest, és ez alól sajnos a Testament sem kivétel. A helyszínek nagyon jól néznek ki, minden egyes objektum részletesen kidolgozott és roppant autentikus, de a karaktermodellek még mindig baltával faragottnak tűnnek, és sem az animációik, sem a mimikájuk nem éri el a 2012-ben elvárt szintet. Sebaj, a játék legalább jól fut, hisz a tesztgépen (AMD Athlon II X2 @ 3,4 Ghz; ATI HD5770; 6 GB RAM) 1920x1080-ban sem volt röccenés, pedig nem spóroltunk az élsimítással. Ami az irányítást illeti, immár lehetőségünk van klasszikus kalandjátékos nézetet is használni, azaz rögzített kameraállásokból, kattintással irányíthatjuk a karaktereket. Ez azonban maximum nosztalgiázni jó, a játékmenetet még mindig az első személyű nézethez szabták, hisz a használatával ezerszer hamarabb lelünk rá a különböző nyomokra.

.

Ami a hangokat és a zenét illeti, sajnos nem lehetünk elégedettek. Sherlock szinkronja rendben van, és bár a többiek is visszatértek, a forgatókönyv eleve gagyi monológjait túljátszva vartyogják fel - Watson "ómájgáád Holmsz, disz men hez bín tóóóórcsööööörd!!!" felkiáltásakor akaratlanul is kitört belőlem a nevetés. A zene ezzel szemben tökéletes, és a hangeffektek is rendben vannak, de a szinkron olymódon lett elcseszve, hogy azt kifejezni is nehéz. Egyedüli pozitívuma a szép londoni akcentus, de sajnos ennél többre nem tellett a színészektől.

A tálalás tehát vegyes, és a játékmenet sem sikerült hibátlanra. Ennek ellenére azonban tény, hogy a Holmes-rajongók és a kalandjátékok kedvelői meg lesznek elégedve a játékkal. Ugyan nem értjük, miért késett a program két teljes évet, mert se nem olyan nagy, se nem olyan kidolgozott, hogy erre bármi is okot szolgáltatna. Ugyanakkor a hangulata és a játékmenete rendben van, előbbi faktor pedig igencsak megbocsátóvá teszi az embert. Süt a játékból ugyanis, hogy akik készítették, szerették Sherlock mítoszát, és annak ellenére is tisztelettel bántak a licenccel, hogy a sorozat nem egy felvonása túllépett a Doyle-i kereteken. Azok, akik az eddigi részeket élvezték, nyugodtan ruházzanak be a Testamentbe, akár teljes áron is. Ha azonban a kedves olvasó eddig sem kedvelte a szériát, jobb, ha nem foglalkozik a játékkal, mert annyira nem lett jó, hogy túllépjen a széria korábbi gyermekbetegségein.

[italic](Fontos megjegyzés a végére: hallottuk itt-ott, hogy a PC-s változat súlyos programhibáktól szenved, azaz kilép, fagy, vagy nem aktiválja a scripteket. Nálunk semmi ilyen gond nem jelentkezett a teszt alatt. A konzolos változatokat nem láttuk, de azoknál meg meglepő lenne ha bármi gond lenne.)

[/italic]Platformok: PC, PlayStation 3, Xbox 360

Tesztelt platform: PC