Mondjuk ki, lehetett gyanítani, hogy a The Settlers: New Allies nem lesz egy hatalmas sikertörténet. A több fejlesztőcsapatot is megjárt, éveket késett, a belsős információk szerint többször újraindított fejlesztés úgy jelent meg, hogy a Ubisoft gyakorlatilag még a létezését is próbálta titkolni. Nyilván nem véletlenül. Pedig a projektet a Ubisoft Blue Byte fejezte be, és hozzájuk kötődik a nagyon is kiváló Anno-sorozat, amik szintén városépítés stratégiai játékok.
Hogy mégis hogyan tudott ennyire mellélőni a Blue Byte? Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ez nem az ő hibájuk, hanem egész egyszerűen a Ubisoft nem tudta, hogy mit szeretne kihozni ebből a játékból, és valószínűleg a sokadik újraindítás után a stúdiónak sem maradt túl sok ideje, hogy végre letegyen valamit az asztalra.
Mert tulajdonképpen mi a Settlers? Egy aranyos, békés stratégiai-menedzser játék, aminek a cuki felszín mögött azért van mélysége.
Na, a The Settlers: New Allies esetében ez stimmel, kivéve a mélységet, ami teljesen hiányzik a játékból. A körítés tényleg látványos: a grafika színes, az épületek és a figurák jópofák, és tényleg van az egésznek egy vidám, pozitív hangulata. A sok sötét hangulatú, önmagát túl komolyan vevő játék között mindig öröm egy ilyet találni. Nagyon jó érzés nézni, ahogy gyarapodik a településünk, ahogy utakat rakunk le, ahogy a kis telepeseink végzik a dolgukat.
Az is nagyon tetszik, hogy tényleg minden logisztikai folyamat lejátszódik az elejétől a végéig. Minden egyes kivágott fa, kibányászott kő és kifogott hal útja végigkövethető a legelső állapottól, azon keresztül, hogy bekerül a raktárba, majd elviszik oda, ahol végső soron hasznosítani fogják. A New Allies egyik új mechanizmusa, hogy az egyes munkavégző tevékenységeket ideiglenesen begyorsíthatjuk, ha az adott telephelyre élelmiszert küldünk. Ha benyomjuk ezt a boostot, hogy például kenyeret szeretnénk küldeni a bányászainknak, akkor szintén lejátszódik az egész folyamat: learatják a gabonát, onnen elviszik a malomba, onnan a pékhez, onnan pedig a bányászokhoz.
A probléma, hogy ennek az egésznek a kidolgozása csak az első szintig jutott, és az egész mögött nincs mélység.
Térjünk vissza például az említett kajára, ami most már nem alapvető szükséglet a telepesek számára, hanem csak a termelés fokozására használható extra. Olyan alapvető dolgok tűntek el a láncból, mint például a víz, ami most már nem szükséges a kenyér előállításához, a tanyákon pedig egyszerre "termelődik" a hús és a munkára befogható szamár, pedig ezek a korábbi részekben (emlékeim szerint) elkülönült folyamatok voltak.
Szüval a dolog úgy néz ki, hogy felállítjuk ezeket a viszonylag lebutított alapvető ellátási láncokat, ami az első néhány alkalommal egyébként még tényleg közepesen szórakoztató, majd rendkívül hamar unalmassá válik. Utána pedig jellemzően nincs más dolgunk, mint felállítani egy sereget, és jól elnáspángolni az ellenfelet. Na, az igazi unalom itt kezdődik, mert ha azt mondtam, hogy a logisztikai-építékezős részben semmi mélység nincs, akkor ez tízszeresen igaz a harci-RTS részre.
A dolog ott kezdődik, hogy a néhány alapvető egységet egyesével kell "legyártanunk". Tehát minden egyes kis harcosnál végig kell várni, amíg elbattyog a felszereléséért, majd odasétál a kiképzőközpontba, majd kész katona lesz belőle. Amikor több száz ilyet kell végigvárni, az bizony nem a világ legérdekesebb dolga. Ezt követően aztán a felépített seregünket el kell vezényelni az ellenséghez, és hát ezt sem kapkodják el. A teljesen szimpla, mindenféle komplexitást nélkülöző mezei adok-kapok után valamelyik fél nyer.
A The Settlers: New Allies játékmenete körülbelül ennyi. Felállítjuk a különösebb gondolkodást nem igénylő gazdaságot, majd várjuk, amíg elkészül a seregünk.
A problémát tetézi, hogy más hasonló stratégiai játékokkal szemben itt nem lehet gyorsítani az időt, úgyhogy ténylegesen mindent végig kell várnunk. Ha esetleg mégis elrontottunk volna valamit a logisztikában, az szinte mindig a fára vagy a kőre vezethető vissza, amit persze könnyen meg tudunk oldani, miután manifesztálódott a probléma, csak mire újra elkezd beérkezni a fa és a kő, és ezt követően lesz elég holmi ahhoz, hogy folytatni tudjuk a katonák előállítását, addig szó szerint megőszülünk.
Ha arra kellene válaszolni, hogy akkor mégis kinek való a The Settlers: New Allies, azt mondanám, hogy a gyerekeknek, vagy azoknak, akik először próbálkoznak hasonló szimulációval. De inkább a gyerekeknek. A kedves grafikai körítés, az egyszerű harc, és a leegyszerűsített, de logikusan működő logisztikai lánc kialakítása valószínűleg nekik pont megfelelő kihívást ad. Mint ahogy az egyszerűcske, aranyos "történet" is a kampány során.
