The Saboteur - Párizs, szerelem, világháború

A The Saboteur sikere a varázslatos hangulatban rejlik, a második világháború sújtotta Franciaországban való kalandozás egyszerűen fantasztikus.

The Saboteur - Párizs, szerelem, világháború

I. oldal

Párizs. A füstös lokálok és a szabad szerelmet kereső, gyönyörű nők otthona. Éjszaka konyakozás, swing, fél doboz szűrő nélküli cigaretta, nappal pedig séta a Szajna partján, majd a kedvenc teraszra kiülve jöhet egy kis frissen sült fokhagymás baguette, meg persze egy pohár Chateau Cap de Magnet, de csak a minőségibb fajtából. Férfiember el sem tudna képzelni ennél szebb világot, most azonban 1940-et írunk, a Champs-Éliséest tigristankok lepik el, a sétálóutcákban náci katonák masíroznak, De Gaulle pedig Angliából várja, hogy valaki elbánjon végre Hitler gyilkos seregével. A tengeren túlról érkező segítség a jelek szerint még messze van, hősünk, a volt Grand Prix-bajnok, Sean Devlin viszont elhatározza, hogy csatlakozik az forradalmárokhoz, és szembeszáll a németekkel.

A frontvonal mögött rekedt ír autóversenyzőt William Charles Frederick Grover története ihlette, aki a második világháború idején aktívan részt vett a német hadigépezet megállításában. Grover katonai karrierjét a Brit Királyi Hadsereg ellátmányozási osztályán kezdte, majd miután a fegyveres harcok Nyugat-Európát is elérték, csatlakozott a Különleges Alakulathoz, és a párizsi ellenállás erősítéseként Franciaországba utazott. Különböző szabotázsakciókat hajtott végre, és részt vett a Szövetséges seregek ejtőernyős támadását előkészítő hadműveletekben is, az SS katonák 1943-ban viszont elfogták, majd Berlinbe deportálták, nem sokkal később pedig a Sachsenhausen-Oranienburg koncentrációs tábor foglyaként végleg eltávozott az élők sorából.

A Full Spectrum Warrior, a Destroy All Humans és a Mercenaries 2: World in Flames címeket készítő, idén ősszel feloszlatott Pandemic Studios legújabb játékában Sean Devlint irányítva nem kisebb küldetés vár ránk, mint Párizs felszabadítása, és az amerikaiak benyomulásának előkészítése. A The Saboteur minderre egy teljesen szabadon bejárható nagyvárost nyit meg előttünk, ahol amolyan GTA stílusban mindig akad valami elintéznivaló ügyünk. A játék elején láthatunk még egy visszaemlékezést a háború előtti időkről is, amikor az emberek még szabadon átléphették a határt, ha egy jó francia sajt után megkívántak egy korsó eredeti bajor sört. A vidéki birtokunkon kezdünk, majd utunk a náci Németországba, a versenysorozat legújabb állomására vezet. A futam nem úgy végződik, ahogy reméltük, a helyzet lövöldözéssé fajul, aztán az első sorból szemlélhetjük, ahogyan a német csapatok átlépik a francia határt, és megkezdik az ország lerohanását.

II. oldal

A fő történeti szál Párizs belvárosában játszódik, a megszállás után. Az emberek itt szabadon élhetik a mindennapjaikat, dolgozni és szórakozni járhatnak, a várost viszont német katonák tartják elnyomás alatt, ott vannak a bárokban, az éttermekben, a parkokban, és még a templomokban is, nem beszélve a fontosabb kereszteződések ellenőrzőpontjairól. Hősünk azonban nem fél tőlük, még a hajlékát is egy nácikkal teli lebuj női öltöző mögé elrejtett titkos raktárában rendezte be. Innen indulhatunk bevetésre, az ellenállás vezetői pedig ránk bíznak minden mocskos munkát, legyen szó gyilkosságról, robbantásról, rablásról, vagy bármilyen szabotázsakcióról. A játékmenet során egyszerre több embertől kapunk feladatokat, vannak mellékküldetések, szabadidőnkben pedig elpusztíthatjuk a városban állomásozó katonák radarjait, védőtornyait, légvédelmi ágyúit és propaganda-hangszóróit, napról-napra növelve ezzel a párizsi emberek lelkesedését.

 

A játék ebből eredő egyik legnagyobb különlegessége, hogy egyes részeket színesben, míg más területeket fekete-fehér-piros-sárga kombinációban láthatunk benne. Ez utóbbi valami hasonló megvalósítást kapott, mint anno a Sin City-ben, tehát a monokróm városban sétálva csak a horogkeresztes vörös zászlók, a különböző ruhakiegészítők és a robbanások színesek, a két látványvilág közötti legnagyobb különbség pedig, hogy míg a színesekben viszonylagos béke van, addig a fekete-fehérekben biztosan vár még ránk néhány szabotázsakció, és persze több tucat kivégzésre ítélt náci gyalogos is.

 

Ahogy a Grand Theft Auto esetében, úgy itt is rendkívül sok lehetőséget kínál nekünk a város. A bárban ismerkedhetünk lányokkal, a főhadiszállás melletti garázsban tárolhatjuk a kedvenc autóinkat, a feketepiacon vásárolhatunk magunknak fegyvereket és robbanószereket, ha pedig forró lenne a talpunk alatt a talaj, akkor csak keresnünk kell egy zölddel jelölt rejtekhelyet, ahol megbújva pár pillanat alatt lerázhatjuk a minket üldözőket. Az Assassin's Creedhez hasonlóan felmászhatunk a házak oldalán, lehet lopakodni, a megfojtott, vagy kiütött ellenfelek ruháját pedig elvehetjük, így épülve be a náci katonák közé. Van karakterfejlődés is, a háromszintes perks rendszer segítségével pedig folyamatosan nő az életerőnk, a vezetési képességünk, a besurranási tehetségünk, és minden olyan tulajdonságunk, ami csak fontos lehet ezekben az időkben. Nem egy egyszerű játékkal van tehát dolgunk, már ahhoz is több óra kell, hogy kiismerjük magunkat a helyszínen, és nagyjából tisztában legyünk a lehetőségekkel, feladatokkal.

III. oldal

A The Saboteur sikere a varázslatos hangulatban rejlik, a második világháború sújtotta Franciaországban való kalandozás egyszerűen fantasztikus. Sean egyébként igazi katona, fűti őt a vérbosszú, amiért a harcok kitörésekor elvesztette a legjobb barátját, és nem törődik vele, hogy emberek százait kell kivégeznie, akkor is végrehajtja a rá bízott feladatokat. Az átvezetőkben persze megismerhetjük a belső énjét is, kitárja előttünk érzéseit és gondolatait, de a bárokba ellátogatva persze felszínre kerül a szívtipró, szoknyavadász oldala is.

 

A grafika sajnos nem a legszebb, az Odin Engine elég gyengécske, a kép recés, az emberek kidolgozatlanok, a robbanások pocsékak, bár az összkép valahogy még ezek árnyékában is egész korrektnek mondható. A hangok azért kárpótolnak, bár a beszélgetések egy kicsit üresek, a szinkronokon mégis érezni a különböző helyről érkezett szereplők eltérő akcentusait, a bárokban és az autókban szóló jazz pedig annyira eltalált, hogy még a játék után is sokáig dúdoltam őket, csak úgy a saját szórakoztatásomra. Ami a technikai részleteket illeti, itt rendesen elszúrták a játékot, az animáció ugyanis néha elég bénácska lett, az ellenfeleket túl könnyű átverni, a fizika pedig egyenesen csapnivaló, főleg ha vezetésről van szó. Ha kétszázzal nekimegyünk valaminek, akkor az autó csak megáll, nincs semmi látványos karambol, vagy ilyesmi, terepen pedig úgy lehet közlekedni, mintha valami műanyag távirányítós kisautóban ülnénk. Ráadásul hősünk se tökéletes, sűrűn beleakad a tereptárgyakba, néha felsétál a nyolcvan fokos emelkedőkön, máskor pedig egy ajtón alig bír bemenni.

 

Az apró hibák persze zavaróak, de nem találkozni velük olyan sűrűn, hogy nagyon lerontsák a játékélményt. A hangulat és a teljes játékbéli szabadság tökéletesen egyensúlyozza ezt, viszont a The Saboteur így sem ér fel egy Mafia vagy egy GTA nagyságáig, még ha a készítők mindent bele is adtak, hogy jól érezzük magunkat Párizsban. A szavatossággal viszont nincs gond, ha meg tudunk barátkozni a tökéletlen kivitelezéssel, akkor a The Saboteur esélyes egy 100%-os befejezésre, ami ugye tudjuk jól, nem könnyű egy ilyen stílusú játékban. Karrierünk aktuális állását, és a statisztikákat egyébként bármikor elérhetjük a főmenüből, de említésre méltóak még az achievementek és a trófeák is, melyek nem csak a feladatok teljesítéséért jutalmaznak minket kövér pontokkal, de akkor is, ha összegyűjtünk minden képeslapot, sokat cigizünk, megcsókolunk ötven nőt, vagy mondjuk felmászunk az Eiffel-torony tetejére, és le is ugrunk onnan!

IV. oldal

Nem véletlen, ha a The Saboteur neve ismerősen cseng valakinek, hasonló címmel ugyanis már készült játék, egészen pontosan 1985-ben Commodore 64-re, Amstrad CPC-re és ZX Spectrumra. A régi, 8-bites Saboteurnek viszont más volt a története, abban egy nindzsát kellett alakítanunk, aki azt kapta feladatul, hogy találjon meg, és lopjon el egy titkos földalatti komplexumban elrejtett kazettát. A játéknak 1987-ben folytatása is készült, ami viszont ennél is érdekesebb, hogy 2005-ben a Replay Studios bejelentette a Sabotage című játékát is, mely idén tavasszal végül Velvet Assassin néven jelent meg. A névváltoztatásra a hivatalos közlemény szerint azért került sor, mert ez jobban illett Violette Szabó kalandjaihoz, sokkal valószínűbb viszont, hogy az Electronic Arts kérte erre a Crashday-t is készítő kis német csapatot, kellemetlen lett volna ugyanis, ha ugyanabban az évben két hasonló nevű és stílusú játék is piacra kerül.

 

Multiplayer mód nem került a The Saboteurbe, de ez nem is igazán probléma, sok játékhoz nem passzol az ilyesmi, kezdve a Dead Space-től a Bioshockon át egészen a GTA-ig, még ha a Rockstar az utóbbihoz készített is ilyet a rajongók miatt. Ami az összegzést illeti, a The Saboteur jogosan érdemel jó osztályzást, látszik hogy sokat dolgoztak vele a készítők, és bár nem lett tökéletes, mindenképpen értékelendő, hogy egy teljesen új, egyéni hangulatot árasztó világot nyit meg előttünk.

Platformok: PC, Playstation 3, Xbox 360

Tesztelt platform: Xbox 360

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward