Akinek a gyerekkorából kimaradt a Rendőrakadémia az bánhatja, még úgy is, hogy – a Top Gunhoz hasonlóan – ezek a filmek is a rendőrség és a rendőri hivatás hazai népszerűsítése érdekében készültek. Ehhez képest mi nem voltunk célország, de az első három rész mégis hatalmas népszerűségnek örvendett a 90-as években, arról viszont nem tudok, hogy bárki is amcsi rendőr lett volna a hatására kis hazánkból. Ha viszont a rendőrös filmekről/sorozatokról beszélünk muszáj egy másikat is megemlíteni:

„T.J. Hooker a kemény, veterán rendőrőrmester visszautasította a nyomozói jelvényt, hogy visszatérhessen oda, ahol a leginkább szükség van rá: az utcára. Hooker a tragikus esemény, partnere halála után döntött úgy, hogy a Rendőr Akadémián folytatja tovább hivatását, ahol átadhatja tapasztalatait az újoncoknak. Hooker nemcsak a rendőri munka csínját-bínját tanítja, hanem azt is, hogy mindez milyen komoly hatással van a rendőrökre és azok családjaira. Hooker a kemény fellépés híve, s ezért sokszor összeütközésbe kerül Sheridan kapitánnyal, aki szeretné a rendőrkapitányságot egy kicsit könnyedebb színben feltüntetni, miközben Hooker és fiatal társa, Romano állandó veszélynek vannak kitéve nap mint nap.”

A The Precinct igyekszik a létező összes retró rendőrsorozatos ismertetőjegyet összesűrítve egy olyan világot teremteni, mintha tényleg belecsöppentünk volna az egyik részbe. 80-as évek synthwave zenéje Gavin Harrisontól, tipikus, sorozatokhoz passzoló rendőrklisék, egy újonc rendőr, akinek az apja is rendőr volt és egy rendőrkapitányság, ami a bűnözés, a bandaháborúk és a hétköznapi törvényszegő polgárok közepette igyekszik fenntartani a rendet.

Klasszikus rendőrautó, amivel szinte minden kanyarodás driftelés is egyben, szebb napokat is látott nagyvárosi környezet, majdnem noirba hajló nyomozók, múzeumrablás, sorozatgyilkosság, illegális autóversenyek. Ezek mindegyikéből kivesszük a részünket mind utcai rendőrként, de beépült versenyzőként vagy nyomozóként is helyt kell állnunk és hangulat terén valami ilyesmire számítsunk.

A játék egyik furcsasága (vagy fícsörje) az, hogy bármennyiszer porrá törhetjük a járőr autónkat, bármilyen más civil autót és a környezetet, beleértve a kerítéseket, elválasztó korlátokat, utcai lámpákat, kukákat, parkolóórákat és szinte bármit, ami nem házfal vagy hídpillér. A civilek elütését már bünteti a játék, bár nagyon minimálisan, a legnagyobb bünit azért fogjuk kapni, hogyha a kelleténél több erőszakot alkalmazunk, vagy, ha nem a megfelelő dolgot büntetjük meg egy elkövetőnél.

Ehhez kis kézikönyvet is kapunk és nagyjából 20 féle kihágást kell fejben tartanunk, a szemetelés jellegű szabálysértéstől az erőszakos és durva bűncselekményekig. Nem mindegy azonban, hogy az illető el akart-e menekülni a felelősségre vonás elől, ahogy az sem, hogy jó sorrendben jártunk-e el az azonosítás, a motozás vagy az alkoholszonda használatánál és persze az sem mindegy, hogy milyen viselkedés ellen milyen erőszakot alkalmazhatunk.

Elkövetőink egy része meg fog állni, vagyis el se szalad, ha odalépünk elé vagy felszólítjuk az együttműködésre. A menekülők ellen a legjobb fegyverünk a futás és a földre vitel lesz, de ha ököllel vagy késsel támadnak ránk, akkor is csak sokkolót vagy gumibotot használhatunk – a lőfegyverek a hasonló támadásokra kerülnek elő válaszként, itt pedig már a halálos seb okozására is jogosítványt kapunk.

A játék „RPG”-s karakterfejlesztése azért kap idézőjelet, mert elég hamar unlockoljuk az össze képességet és passzívot, amit a kondíciónk (HP, stamina), a fegyverek és lőszer vagy az autóvezetés és ezekhez kapcsolódó néhány extra jelent. Ugyanígy a fegyvereknél sem fogunk a revolvernél maradni, ha m4-eshez hasonló karabélyt is magunkkal vihetünk, vagyis persze, van beleszólásunk a dolgokba, de a végeredmény általában ugyanaz.

De milyen feladataink lehetnek? A játék zömét a naponta ismétlődő járőrözés teszi ki, ahol a parkolóórákat, a gyorshajtókat, graffitizőket vagy épp a betörőket keressük hangsúlyosabban. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne történhetne meg bármilyen más bűncselekmény a körzetünkben, a hangsúly inkább azon van, hogy a fő célnak kimondott esetekből minél többet megoldjunk és bezsebeljük az XP-t. Járőrőzhetünk gyalog és autóval is és szintén sorozatból ismert hangulata van annak, amikor mindenkori társunk az általunk elkapott bűnöző haverja után ered, többnyire sikerrel.

Máskor viszont beleakad a tereptárgyakba, „órákat” kell várni, mire és beszáll a kocsiba és olyan is előfordult, hogy egy bandával vívott tűzharc közepette a raktárépület elejéig kellett visszafutnom, mert elfogyott a lőszer és csak ott lehetett újratölteni, úgyhogy vannak szokatlan megoldások és az NPC-ket vezérlő kód is belebonyolódik a dolgokba időnként.

Egyszóval érdemes a The Precinct-et úgy nézni, mintha egy sokszor emlegetett 80-as évek zsarusorozatot egy roncsderbivel kereszteztek volna és megbékélni azzal is, hogy egy nem-túl-nehéz akciójátékban szinte Szuperzsarut alakítunk - bár mi nem vagyunk allergiásak a piros színre. A történetszál egyszerű, a járőrözés állandó rohanás, de összességében a karakterek, a párbeszédek, a zene és a város hangulata jó pár órára vissza tud ringatni a 80-as évekbe, egy olyan évtizedbe, amikor még mintha minden egyszerűbb lett volna.