A pszichológia klasszikus iskoláit a kezdeti szinte kizárólag patológiára fókuszáló hozzáállása után egyre többet foglalkoztatta az úgynevezett normális és a pozitív viselkedések háttere. Az önzetlenséget főként a szociális/egyéni elvárásokkal, a jutalmazással, valamint a társas megerősítéssel magyarázták.
Az altruista magatartás viszont ma egyre több szálon mutat kötődést az empátiával és az érzelmi intelligenciával. Ezt támogatja Hillary Kaplan meglátása is, aki szerint a segítőkészség mélyen belénk kódolt viselkedésforma, hiszen a túlélés érdekében ez volt az egyetlen esélyünk – a magányos farkas, akár hősiesnek, keménynek és mindent megoldó képe a mai társadalmon belül sem működő/életképes, hát még olyan viszonyok között, ahol természeti csapások, élelemszerzés, betegségek, ellenséges törzsek fenyegették az emberi közösségeket.
Mindez az állatoknál is megtalálható – A Hamilton-elv szerint minél közelebbi rokonsági kapcsolatban állnak egy fajtársukkal, annál nagyobb az esély rá, hogy segítenek, és ezt erősíti meg Konrad Lorenz is, aki szerint veszély esetén az altruista hozzáállást képviselő egyed a rokonait figyelmezteti, így adva még jobb esélyt a túlélésre.
A The Pale Beyond középpontjában az összefogás, a túlélés, a döntéshozatal és az erőforrásokkal való egyensúlyozás áll, ami lehetőséget ad arra, hogy bármelyik irányba elmenjünk – vaskézzel uralkodunk, megfélemlítünk vagy segítünk, részre hajlunk, áldozatokat vállalunk? Vagy mindezt együtt, itt-ott elbillenve egyik vagy másik irányba?
A játék nem dob egyből a mély vízbe (jégbe) minket, elég időt hagy, hogy megválasszuk az előtörténetünket, összeismerkedjünk a legénység tagjaival és megismerjük a jellemüket, motivációikat is valamelyest. Apró problémákat kell megoldanunk és a hétköznapi dolgokban is részt veszünk, miközben halad a történet. Amikor beüt a vész, akkorra már némi elképzelésünk lesz arról, hogy kikkel utazunk együtt, és mégis, a „bajban ismerszik meg” mondás nagyon igaz lesz erre a csapatra is. A nehezebbik rész ott jön majd, amikor kedvelt csapattagjainkat kell elküldenünk élelemért úgy, hogy tudjuk, nem térnek vissza. Persze, egy szájjal kevesebbet kell etetni, de a játék nem csak a túlélést igénylő taktikai érzékünkkel játszik, hanem az érzelmeinkkel is.
Ugyanis, ha úgy alakul a halálba küldhetjük azt az embert is, aki kezdetektől fogva utált minket, aki szerint jobb lett volna, ha minket fel se vesznek a csapatba és még egy ostoba dalocskát is költött rólunk, ami a (szerinte) rossz döntéseinket figurázza ki. A végeredmény egy ember mínusz, de az érzés nem ugyanaz. És számos módon próbára leszünk téve, mert életet kell menteni, döntést kell hozni vagy épp ki kell választani, hogy kinek kedvezzünk.
Szóval 35 hetet kell kihúznunk egy sarkvidéki halálcsapdában, hogy legalább esélyünk legyen arra, hogy egyszer még hazatérünk. Az időjárás az ellenségünk, az étel és a generátorba szükséges üzemanyag szintén egyre nehezebben hozzáférhető – mit lehet tenni? Az expedíció elején mindkettőből (látszólag) bőven lesz, de amikor a hajónk elakad, el kell kezdenünk nagyon is komolyan venni az utánpótlás és a fenntarthatóság kérdéseit – és itt nem a műanyag újrahasznosításáról lesz szó. Emberi életek függenek a döntéseinktől és egy lázadozó legénység velünk sem fog kesztyűs kézzel bánni.
Egy játékbéli forduló egy hetet jelent és utána egy részletes listát kapunk arról, hogy milyen következményekkel kell számolnunk. Pont olyan embertől vontuk meg a fejadagját, aki amúgy is betegeskedett és ennek következtében meghalt? Fáradt vagy már amúgy is a fagyhalál szélén álló legénységi tagot küldtünk ki a viharba fát gyűjteni és megfagyott?
Itt nem csak névtelen munkások vannak, mint pl. a Frostpunkban, hanem nevet, arcot és képességeket kell latba vennünk és döntést hoznunk. Ha pedig a korábbi, túlélést jelentő dolgokkal nem lenne elég elbánni, akkor ott lesz a morál is, ami, ha nullára csökken, vége a dalnak. Akkor is bajban leszünk, ha az embereink hűségét és jóindulatát nem tudjuk elnyerni vagy megtartani. Ugyanis előfordulhat, hogy szavazni kell arról, hogy ki is legyen a kapitány.
A The Pale Beyond sokban hasonlít a klasszikus túlélőjátékokra, de benne van a The Banner Saga történet és karakter központúsága is. Mindkét igényt kielégíti és még újra játszási értéke is van – egyfelől tudni fogjuk, hogy melyik kritikus esemény mikor következik be és azt is, hogy mire számíthatunk. Ettől még nem lesz könnyebb a játék, de azt a részt némileg megúszhatjuk, hogy tűzoltásként és kapkodva éljünk meg szinte minden hetet a kiszámíthatatlanságba rohanva. Akinek a túlélés kegyetlen szabályai nem ismeretlenek és szívesen élére áll a baljós sorsú expedíciónak, az is készüljön fel rá, hogy a veszteség jóformán kikerülhetetlen. Aki pedig több kontrollt akar egy ilyen helyzetben az lehet jobb, ha más vizekre hajózik, aki felszáll a Temperance fedélzetére, tudja mit kockáztat.
