- Nyomozz, amíg időd engedi!
A helyszín Nyugat-Anglia és zavargások, durva kampányok, tüntetések jellemzik az általános közhangulatot. Mielőtt azonban a Brexitre gyanakodnánk, odakúszik a képernyőnkre a felirat: 1987. A felbolydulás mögött egy bombatámadás van, ami 23 halálos áldozatot követelt és válaszlépésként az aktuális kormány egy olyan törvénytervezetet akar átnyomni, ami leginkább az Orwelli világképet idézi.
Összeesküvés és intrika
A történet középpontjában Alex Dubois áll, mint feltételezett merénylő és terrorista, valamint Harvey Miller, aki oknyomozó újságíróként keresi a kenyerét. A brutális robbantás után minden külföldit idegenként kezelne a szigetország, minden – a helyi szokásoktól, öltözködéstől – eltérő viselkedés gyanús és a megfigyelések, kamerák kereszttűzében élő társadalomban a besúgás és az állandó készenlét, valamint veszélyérzet lenne az új norma a kormány tervei szerint. Persze a politikusok védelemről, ellenségről és a nép érdekében tett intézkedésekről beszélnek, egyvalami azonban mégis komolyan összezavarja a képet: Dubois váltig állítja, hogy ő ártatlan. Újságíróként ránk marad, hogy információkat, összefüggéseket és bizonyítékokat gyűjtsünk, majd mindezek alapján feltárjuk mi is történt valójában.
Ha létezik olyan stílus, hogy valós idejű nyomozó/kalandjáték, akkor itt a legújabb, ha nem, akkor ma is tanultunk valami újat. Ha a régi Police Quest vagy Gabriel Knight sorozatokra gondolunk a nyomozás máris rendben van, de elég ritkán esett meg, hogy időnyomás alatt voltunk. A The Occupation egyik fontos jellemzője, hogy gyakran fogjuk a karóránkat nézegetni, ráadásul egyre kevésbé forgunk örülni annak, amit mutat. Az első pályán például 1 óra áll rendelkezésünkre, hogy töviről-hegyire átkutassuk a helyszínt. Ez 3 emeletet, rengeteg szobát, kóddal, riasztóval védett ajtókat, belépőkártyás biztonsági kapukat, járőröző biztonságiakat, egy szellőzőrendszert, egy csomó elhagyott iratot és hasonlókat jelent.
Nincs elég idő
Vérbeli nyomozónak érezhetjük magunkat, azonban nincsenek speciális képességeink és a kellemetlenkedő NPC-k ellen is csak egy fegyverünk lesz, azaz kettő: elbújunk vagy elmenekülünk és megvárjuk, amíg feladja a keresést. A legnagyobb ellenségünk azonban az idő lesz. Idegőrlő tud lenni, amikor már épp összeállna a fejünkben a helyszín térképe vagy pont megszerzünk egy addig keresett kódot, de már majdnem lejár az időnk. Ahogy az is, ha a biztonságiakra kell várnunk, hogy eltűnjenek, mert épp abban a szobában lapulunk, ahol az a fontos dosszié/kulcs/irat/floppy/kazetta hever és percekig izzadunk egy sarokban, míg végre csend lesz és előmerészkedhetünk. Az izgalom faktor tehát adott, azonban olyan hibák is vannak, amik inkább frusztrációt okoznak, nem pedig élményt.
Első próbálkozásra szinte esélytelen, hogy időben végezzünk, ráadásul, még ha jól haladunk, akkor is kulcsfontosságú bizonyítékok maradnak rejtve előttünk – és persze látjuk, hogy már megvan a kód vagy, hogy honnan kellene megszereznünk a hiányzó puzzle darabot, de lejárt az idő. A legjobb tanács az lenne ilyenkor, hogy kezdjük újra a pályát, ez azonban olyasvalami, ami a legtöbb játékosnak nem esik túl jól – nem azért szenvedtünk, hogy előröl kezdjük. Az sem segít, hogy sok az átvezető rész, ahol a narrátorra vagy egy hosszas párbeszéddel ellátott NPC-re várunk, és ha sokadik alkalommal akarnánk nekifutni a pályának, ezek átugrására akkor sincsen lehetőség.
Nehéz a nyomozók élete
Néha hihetetlen, hogy a biztonsági őrnek micsoda érzékszervei vannak. Falakon át is meghallotta, hogy lopakodom egy szobában és azonnal pontosan odasietett ellenőrizni mi történt, máskor viszont ott leskelődtem tőle nem messze egy papírvékony elválasztófal mögött, néha ide-oda mozogva, ő pedig a fejét vakargatva keresett, megpróbálva előcsalogatni, majd tanácstalanul távozott azzal, hogy biztosan egy rágcsáló volt csak. Az NPC-k következetessége is meglehetősen furcsa. Nem tudom, hogy bug vagy feature, de egyiküktől a sokadig alkalommal is csak enyhe feddést kaptam, amikor lezárt, tiltott vagy épp kizárólag személyzet által elérhető területekről tessékelt ki.
Az ejnye-bejnye után pár perccel ismét nyakig voltam a tiltott terület átfésülésében, amikor ismét rám talált, megvárta, amíg elkullogok onnan, majd újabb megértő dorgálás után folytathattam a nyomozást és még az épületből sem dobtak ki, mint gyanús alakot. Máskor viszont 2-3 lebukás után már az irodájában találtam magam és utolsó figyelmeztetést emlegetett. Lehet túl hamar lettem újra elkapva, vagy csak rossz napja volt?
A nyomozós kalandjátékok, a Thief sorozat és a lopakodós rogue-lite címek nyomdokán haladva egészen jó hangulatú játék lett a The Occupation. Nyomasztó, sötét, a nyolcvanas évek melankóliájával nyakon öntött, szinte hidegháborús vagy a kémregényekből ismert borzongás szövi át az egészet. A grafika nem túl kiemelkedő és az is jó kérdés, hogy kinek lesz türelme hozzá, főként akkor, ha tényleg össze akar szedni mindent, hogy a valós események és összefüggések nyomára bukkanjon. Úgyhogy felmerül egy kellemetlen kérdés: nyomozni akarunk vagy szórakozni? A kettő együtt nem fog menni.
